Tarlós: Budán kellene felépülnie az új kórháznak

2015. április 13. 08:36

Budán kellene felépülnie a kormány által tervezett új kórháznak, erre a legalkalmasabb pedig az OPNI területe volna – mondta Tarlós István budapesti főpolgármester a Kossuth Rádióban, emlékeztetve: a kórházak nem tartoznak önkormányzati hatáskörbe.

2015. április 13. 08:36

Budán kellene felépülnie a kormány által tervezett új kórháznak, és erre az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) területe a legalkalmasabb – erről Tarlós István főpolgármester beszélt hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

 
Tarlós István azt mondta, ez nem javaslat, hanem a kerületi polgármesterekkel kialakított vélemény. Az ügyben nem a főváros hozza meg a döntést – hangsúlyozta.
 
Az egykori OPNI területe melletti vélemény azért született, mert ott most nincs egészségügyi ellátás, és egy ilyen területen sokkal könnyebb organizálni az építési munkákat, mint ahol jelenleg is kórházi ellátás folyik – magyarázta a főpolgármester megjegyezve, hogy valóban felmerült a Szent János Kórház területe is.
 
Tarlós István közölte, hogy az egykori OPNI állami tulajdonban van, így a tulajdonviszonyok nem jelenthetnek problémát. Szólt arról is, az a kérésük, hogyha fel is épül az új központi kórház, és egyetértésükkel esetleg Budán, attól a Szent Margit Kórház „paraméterei ne sérüljenek meg”.
 
A főpolgármester megtisztelőnek nevezte, hogy az ügyben kikérték véleményüket, és azt mondta: „ha a Miniszterelnökség népszavazást szeretne, azt mi tudjuk támogatni”.
 
Tarlós István annak kapcsán, hogy Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista képviselője egy korábbi, a Szent János Kórház területére vonatkozó terv elővételét javasolta, arról beszélt: a tervre 2001 és 2005 között kifizettek 251 millió forintot, de akkor a saját szocialista kormányuk támogatásra méltatlannak minősítette azt.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2015. április 13. 14:34
Tarlós István a lényeget fogta fel ezzelo a gondolatával. Dolgozik nála is a józan paraszti ész. Nem befektetősdit játszani, hanem a meglévő adottságainkat megőrizni és hasznosítani. Magyarul.
Laurence Szilard
2015. április 13. 10:35
A Szabolcs utcában ott rohad egy hatalmas, komplett kórház.
Greffiti
2015. április 13. 09:30
Budapest tele van kórházakkal, amik tele vannak adósságokkal. Minek is kéne egy új monstrum? A régieket kellene rendbe tenni, az orvosokat, ápolókat megfizetni. A fidesz most Budapesten egy elit kórházat akar építeni az elitnek, ahová magyar halandó be sem juthat majd. Nem volt elég a tegnapi vereség is fidesz? Mennyi kell még hogy észhez térjetek?
Laibach
2015. április 13. 09:21
Felcsút lesz abból, nem Buda. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!