Kató Béla lemondott volna, de az egyházkerület nem hagyta

2014. november 29. 16:00

Lemondott volna a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épülete körüli ügy szerencsétlen végkimenetele miatt Kató Béla református püspök, ám az egyházkerület egyhangúan megerősítette tisztségében. Kató Béla háborút hirdetett a román állam egyházfelfogása ellen.

2014. november 29. 16:00

Az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári rendkívüli közgyűlésén felajánlotta lemondását Kató Béla püspök a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének a visszaszolgáltatását érvénytelenítő bírósági határozat miatt, a közgyűlés azonban egyhangúlag megerősítette tisztségében a püspököt.

Kató Béla felszólalásában elmondta, az ítélet azt jelenti, hogy - legalábbis a bíróság szerint - az egyház olyan ingatlant kért vissza, ami nem volt az övé. 

„Azt az egyházat, amely közel ötszáz esztendeig hitte, vallotta és gyakorolta a tíz parancsolat betartását, most csalásért, hamisításért, mások vagyonának az ellopásáért ítélték el. Az ilyen egyházat szerintem azonnal be kell záratni, vezetőit börtönbüntetésre kell ítélni, mert félrevezettek egy egész országot, egy egész világot” - jelentette ki felháborodottan, az ítéletet bírálva a püspök.

Hozzátette, azért érzi felelősnek magát, mert Pap Géza korábbi püspökkel együtt közösen hozták meg a döntést, hogy nem engednek a zsarolásnak, amikor a Mikó-ügy magyar feljelentője azzal fenyegette az egyházat, hogy a Mikó kollégiumot is elveszíti, ha ragaszkodik a kollégiumhoz tartozó lelkészi lakásokhoz. Valamennyi felszólaló arra kérte a püspököt, hogy folytassa munkáját az egyház élén. A közgyűlés tagjai név szerinti szavazással egyhangúlag elutasították a lemondást. Kató Béla a bizalmat megköszönve kijelentette, azért volt szükség a szavazásra, „mert háborúra készülünk, és a háborúban a tábornoknak tudnia kell, hogy milyen hadsereg áll mögötte”.

A hadakozás első lépéseként bejelentette, hogy visszautasítja azt a kongruát (püspöki illetményt), amit a román állam ad számára. „Nem fogadhatom el egy olyan államtól, amelyik ilyen ítéletet hozott fölöttünk” - jelentette ki a püspök. Hasonló bejelentést tett Kántor Csaba püspökhelyettes is. A közgyűlést megelőző prédikációjában Pap Géza korábbi püspök, zsinati elnök az egyházi vagyon Trianon utáni államosítási hullámait idézte. „Mi mindig értékeket teremtünk, és azt valaki elveszi tőlünk, épületeket építünk, és más költözik beléjük, gyümölcsfákat ültetünk, és mindig más szedi le a gyümölcsöt” - fogalmazott Pap Géza. Úgy vélte, a ploiesti táblabíróság az iratok szerint a református egyházat, valójában Istent lopta meg.

A közgyűlésen felszólaló Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kijelentette: jogállamban nem szokás a bíróság ítéleteit bírálni, de nyomatékosította, hogy Románia nem jogállam. „Ebben az országban az igazságszolgáltatás nem igazságot szolgáltat, hanem kiszolgál egy olyan rendszert, amelyiknek az a célja, hogy minket, erdélyi magyarokat legyengítsenek, leszegényítsenek” - fogalmazott a polgármester.

„Újra kell értékelni a viszonyunkat a román államhoz. Lehetünk-e lojálisak egy olyan államhoz, mely kifoszt, másodrangú állampolgárnak tekint. Magyarországnak is újra kell értékelnie a román-magyar alapszerződést. Nem lehet Magyarország azok mellett a háborúban, akik ki akarnak bennünket fosztani” - fogalmazott az RMDSZ politikusa. Antal Árpád szerint Erdély valamennyi lakójának fel kell tennie a kérdést, hogy jobb helyzetbe került-e az erdélyi román, a magyar, és a szász közösség, mint 1918 előtt volt. „Ki lehet mondani azt, hogy közel száz év alatt a román adminisztráció sokkal több problémát okozott nekünk, mint amennyit megoldott. Igen, újra kell értékelnünk a viszonyulásunkat a román államhoz” - jelentette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Antal Árpád kijelentette, a református egyház küzdelmében a továbbiakban is számíthat Sepsiszentgyörgy városára. A közgyűlés határozatot fogadott el, melyben kijelentette, az egyház soha nem kívánta a más tulajdonát, de ragaszkodik a sajátjához, és semmilyen körülmények között nem mond le a Székely Mikó Kollégiumról, és más, a román állam által jogtalanul birtokolt javáról. A ploiesti táblabíróság szerdai jogerős ítélete érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2014. december 07. 22:03
Ebből a cikkből, és a felületes net-vizsgálatból nem igazán érteni, miről van szó. (Aki meg itt "oláhozik" hosszan, azt nem lehet komolyan venni...) Amennyire tudom, Magyarországon született erről néhány döntés, melynek köszönhetően, a rdváltás során számos egyházi ingatlan került vissza egyházi kezelésbe, - amit az nem tud önállóan fenntartani, de mindegy...- de jóval kevesebb, mint amennyi eredetileg a tulajdonában volt. És ahogy az ipari-mg-i ingatlanok zömét, úgy az egyházi gazdasági befektetéseket sem adták vissza az eredeti tulajdonosnak. Ebből itt MÉG nem volt különösebb cirkusz. Odaát miért van?
alex.leopardi
2014. december 06. 22:40
még Kató Bélát is szeretem pedig egy rokonomat nem akarta eltemetni
Corporate Soldier
2014. december 01. 01:28
Bátor kiállás. Riszpekt.
Corporate Soldier
2014. december 01. 01:25
Cunter, hülye vagy, mint mindig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!