A karitatív szolgálatra gyűjt adományokat a katolikus egyház 23-án

2014. november 16. 12:41

Karitatív szolgálatának támogatására gyűjti a perselyadományokat a katolikus egyház november 23-án, vasárnap. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva a katolikus egyház „külön is háláját fejezi ki a Katolikus Karitász minden munkatársának, önkéntesének és támogatójának” .

2014. november 16. 12:41

Karitatív szolgálatának támogatására gyűjti a perselyadományokat a katolikus egyház jövő vasárnap.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a templomokban országszerte felolvasandó körlevelében arra kéri a híveket, hogy segítsék az egyház karitatív szolgálatát és munkáját, mert ezekből az adományokból támogathatja segélyszervezetük a rászorulókat.
 
A Szent Erzsébet-napi körlevél ismertetése szerint az egyház hivatalos segélyszervezete, a Karitász, az egyik legnagyobb világméretű segélyszervezet: 165 országban van hivatalos szervezete, és 200 országban segít éves szinten 24 millió emberen. Ezt a nagy munkát 625 ezer önkéntese és 440 ezer munkatársa végzi. Ennek a világméretű karitatív szolgálatnak része Magyarországon a Katolikus Karitász, amely nyolcszáz településen, közel tízezer önkéntessel működik.
 
A dokumentum kitér arra, hogy Magyarországon a Karitász kiemelten foglalkozik az idősekkel és betegekkel, a gyermekes családokkal, a hajléktalanokkal, a szenvedélybetegekkel, a testi-szellemi fogyatékkal élőkkel, a nemzeti kisebbségekkel, a menekültekkel és a bevándorlókkal.
 
A levél felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon a katolikus plébániákon önálló karitász-csoportok működnek, melyek a plébániák területén élő rászorulók önkéntes segítését szervezik és végzik.
 
Szólnak arról is, hogy negyedik éve működik a Karitász Krízissegély programja, amellyel az egzisztenciálisan kritikus helyzetbe került családokat támogatják gyógyszerrel, élelmiszerrel, ruhával, bútorokkal, rezsi-hozzájárulással, lakbérrel, fűtéssel, lakhatással. A program munkatársai ott vannak a katasztrófáknál, hogy segítsenek az életkörülmények helyreállításában. 
 
A körlevél szerint ez a nagy kihívást jelentő munka azért valósulhatott meg, mert az elmúlt években a templomi adománygyűjtések alkalmával a hívek nagylelkűen támogatták a Karitász szolgálatát. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva a katolikus egyház „külön is háláját fejezi ki a Katolikus Karitász minden munkatársának, önkéntesének és támogatójának” – olvasható a dokumentumban.
 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2014. november 18. 11:13
A lényegénél ragadtad meg a kérdést. Megkövetlek. Helyesen leírva: nagyon nem keresztény (inkább fasiszta), nem demokratikus, és nem a nép pártja még csak nem is párt inkább zártkörű részvénytársaság. NKNDNNP. Erre gondoltál?
ancilla
2014. november 18. 00:42
Adakozzatok a Karitásznak! Jó helyre megy, biztosan tudom!!!
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2014. november 18. 00:41
Gyűjtsön a k anyjára. Már mindenki csak gyűjt? Mi a f.sz ra költenek akkor. Stadionra? Szegény kdmp, nem megy a vallásbiznisz?
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2014. november 17. 20:10
Igazad van. Egy kormány sem hajlandó költeni keresztény alapokra de szívesen teccelegnek a seggükbe bújva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!