A Schönstatt Mozgalom alapításának századik évfordulóját, a Schönstatt kápolna alapkőletételének tizedik évfordulóját számos programmal ünnepelték július 5-én Óbudaváron.
Ünnepi szentmisével emlékeztek a kettős évfordulóról, melyet Márfi Gyula veszprémi érsek celebrált, Bíró László tábori püspökkel, az MKPK családreferensével, valamint a jelenlevő atyákkal és a lelkiségi mozgalmak vezetőivel.
A szentmise szónoka, Bíró László püspök beszédében megemlékezett Josef Kentenich atyáról, a Schönstatt Mozgalom alapítójáról. Bíró László püspök kiemelte: Kentenich atya célja a mozgalom megalapításával a családok felemelése volt. Szerinte a család olyan, mint egy bárka a bűn áradata közepette, amelyet a korszellem vihara tépáz.
Noé bárkájává kell válnia minden családnak Magyarországon, hogy át tudjuk adni a következő nemzedéknek az evangéliumot, az életet – hangsúlyozta homíliájában a tábori püspök.
A schönstatti apostoli mozgalom egy katolikus lelkiségi mozgalom, amelyet 1914-ben alapított Joseph Kentenich pallottinus szerzetes. A mozgalom tagjai sok nevelési programban, szociális segítő projektben, misszionárius, kulturális és politikai területeken köteleződnek el, főleg közösen más lelki közösségekkel és egyházi kezdeményezésekkel. A mozgalom magyar központja a Balaton-felvidéki Óbudaváron található. Magyarországon 1983-ban jött létre a Schönstatt Családmozgalom, amely évente rendez egyhetes nyári családos lelkigyakorlatokat. Külön fiú- és lánymozgalom is létezik, a cél a fiúk és lányok gyakorlati családi életre nevelése.