Nemzetközi gregorián fesztivál Vácon

2014. július 04. 10:54

A Gregorián Társaság szervezésében, a Váci Püspökség közreműködésével július 3. és 6. között rendezik meg a hatodik váci nemzetközi gregorián fesztivált, amelynek négy váci s két budapesti templom ad otthont.

2014. július 04. 10:54

A Gregorián Társaság szervezésében, a Váci Püspökség közreműködésével július 3. és 6. között rendezik meg a hatodik váci nemzetközi gregorián fesztivált, amelynek négy váci s két budapesti templom ad otthont.

A hangversenyek mellett a liturgiában is megszólal „minden dallamszövés mintája és példaképe”, a gregorián ének. A fesztivál csütörtökön este püspöki szentmisével kezdődik.

 
A négy nap során Magyarország mellett Ausztria, Írország, Japán, Németország, Olaszország, Szlovákia összesen tizenkét szkólája hallható. A rendezvény fővédnöke Beer Miklós váci megyéspüspök. Művészeti igazgató: Béres György.
 
A világ legjobb gregorián szkólái közé tartozó előadókat elsősorban liturgikus imaalkalmak keretében lehet majd hallani, de hangversenyeken is fellépnek, hogy ezzel is népszerűsítsék az imádságnak ezt a több mint ezer évre visszatekintő formáját. A világ hasonló rendezvényei közül egyedül a váci fesztiválon van a hangsúly a liturgián.
 
„Az énekelt, latin nyelven felhangzó imádság ott született, és a rendezők koncepciója szerint ott van az igazi helye” – magyarázta a rendező Gregorián Társaság titkára, Ruthner Judith. Az egyszólamú, hangszerkíséret nélküli énekeket a legősibb lejegyzések alapján szólaltatják meg.
 
A Váci Nemzetközi Gregorián Fesztivál koncepciója, hogy mindenkihez közel vigye a gregoriánt: a liturgián keresztül a hívőkhöz, a koncertek által a zeneszerető közönséghez, a kísérő előadások révén pedig a szakmához. 
 
A fesztivál megálmodója a most 86 éves, Budapest és Bécs között ma is rendszeresen ingázó Béres György atya, aki az 1990-ben alakult Gregorián Társaság alapítója és alelnöke, s egyben a rendezvény művészeti vezetője.
 
A helyszíneket bemutatva a Gregorián Társaság titkára elmondta: Vác négy belvárosi temploma mellett a budapesti Batthyány téri és a Váci utcai templom ad otthont a programoknak. A szakmai előadásokat pedig a váci Althann Házban lehet meghallgatni.
 
A Váci Püspökség közreműködésével háromévenként megrendezésre kerülő váci nemzetközi gregoriánfesztivál csütörtökön hat órakor az ünnepélyes megnyitóval és a püspöki szentmisével kezdődik a váci székesegyházban, s vasárnap, főpásztori gregorián szentmisével és Te Deummal zárul, ugyancsak a váci székesegyházban.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!