Megszerezte és lebontja az önkormányzat a pécsi magasházat

2014. június 26. 11:21

A pécsi huszonöt emeletes, évtizedek óta lakatlan magasház eddig egy cég tulajdonában állt. A céget most felszámolták, így szerezte meg az önkormányzat az épületet, amit mihamarabb lebontanak. A bontáshoz egymilliárdos állami támogatásra számít a város.

2014. június 26. 11:21

Hivatalosan is a helyi önkormányzat birtokába került az 1989 óta üresen álló pécsi magasház csütörtökön. Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere azt mondta, a város a lehető legrövidebb idő alatt szeretné lebontatni az épületet.

Páva Zsolt a magasház tövében rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a város az épületet 2008 óta tulajdonló gazdasági társaság felszámolási eljárása során szerezte meg a létesítmény tulajdonjogát 25 millió forintért. Az önkormányzat mindeddig ugyanis tehetetlen volt az életveszélyesnek számító szellemház lebontása kapcsán.

A bontási munkálatokhoz állami támogatásra számíthat Pécs, ugyanis, mint azt a polgármester hangsúlyozta, Orbán Viktor miniszterelnök korábban ígéretet tett arra, hogy egymilliárd forintot biztosít e célra.

Ma végre Pécs visszaszerezte azt a jogát, amellyel ezt a sebet eltüntetheti a városból” – utalt a magasházra Páva Zsolt, megjegyezve, hogy öt évig küzdöttek mindezért, miután az épület 2008-as eladása miatt az előző városvezetés „megfosztotta Pécset attól, hogy érdemben lépni tudjon az ügyben”.

A polgármester újságírói kérdésre úgy nyilatkozott, korai lenne még belemenni a bontás részleteibe, az viszont egészen biztos, hogy a legfontosabb szempont a környéken élők biztonsága lesz. Hozzátette: azt is elérik majd, hogy a lehető legkisebb kellemetlenséggel és kényelmetlenséggel járjon a bontás.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. június 26. 17:39
Egymilliárd forint támogatás csak egy ház lebontásáért? Mi a fene kerül ezen ennyibe? Ennyi pénzből már építeni is lehetne egy házat, sőt többet is, nem csak lebontani.
kulalak
2014. június 26. 14:08
94-ben 180 millióba került volna a bontás. Ennyi pénzt BAZ megye annak idején 3 hónap alatt kapott. Csak csinálják végre.
liberálzöld.
2014. június 26. 12:39
Hát .... én nem egészen így tudom. A magasházat utoljára egy Spanyol befektető vette meg (talán 2008-ban) 2 másik ingatlannal együtt 3 milliárdért. A vételárat ki is fizették. Aztán a Spanyolok kiszálltak a magasház projektből és néhány hónapja "eladták" valami idős hölgy bt-jének kb. 0 forintért. Gondolom ez a bt. ment tönkre és tőle kapta vissza a város, hogy méltó módon lebonthassa. Ha a Viktor megígérte, akkor lesz is rá állami zsozsó. Úgy osztja, mintha a sajátja lenne. Erről jut eszembe: végül is átvette az állam üzemeltetésre a pécsi kulturális központot? Mert az is megígérte a Viktor.
bsandor
2014. június 26. 12:11
én inkább konszolidálnám,méltó emlékműve lenne,,hogy basszunk szét egy hazát Kádár módra,,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!