A Jobbik tiltakozik a felsőoktatási törvény módosításai ellen

2014. június 29. 16:44

A Jobbik szerint a Fidesz a „saját párttitkárait” akarja az egyetemek élére ültetni a kancellári poszt bevezetésével, többek között ezért is tiltakoznak a felsőoktatási törvény tervezett módosításai ellen. Ha a Parlament elfogadja a módosításokat, a párt az Alkotmánybírósághoz fordul.

2014. június 29. 16:44

A Jobbik tiltakozik a felsőoktatási törvény tervezett módosításai ellen, és a javaslat elfogadása esetén az Alkotmánybírósághoz fordul - közölte Dúró Dóra, az ellenzéki párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A Fidesz „saját párttitkárait” készül az egyetemek élére ültetni a kancellári poszt bevezetésével, ami ellen a Jobbik a leghatározottabban tiltakozik – mondta Dúró Dóra, hozzátéve: amennyiben a törvényjavaslat szövege nem változik érdemben az elfogadásig, az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mert az egyetemi autonómia csorbításának tartják a kancellárok ilyen módon való kinevezését. 

Árulkodónak nevezte a szóvivő a feltételeket, miszerint elég egy gazdasági társaságban három évig ügyvezetőként dolgozni, illetve felsőfokú végzettséggel rendelkezni ahhoz, hogy „szinte teljhatalmú gazdasági ura” legyen valaki egy egyetemnek. A felsőfokú végzettség pedig nemcsak egyetemi vagy főiskolai végzettséget takar, elég egy felsőfokú szakképzés is – jegyezte meg.

A Jobbik szerint a kormány érvei hamisak, mert a közpénzek szigorúbb ellenőrzéséhez elég lenne szigorúbb törvényi, illetve rendeleti szabályozás. Dúró Dóra elmondta: az alaptörvény rögzíti, hogy az egyetemek autonómiája sérthetetlen, ezért arra kérte a parlamenti képviselőket, hogy támogassák alkotmánybírósági beadványukat. Hozzátette: a köztársasági elnökhöz is fordulnak majd és az ombudsmant is megkeresik.

Dúró elmondta: a javaslatcsomag nemcsak a kancellárokat érinti, hanem például a Testnevelési Egyetem önállósítását, a Pető Intézet állami fenntartásba vételét, a szakszolgálatokban dolgozó pedagógusok pótszabadságát és jó pár más területet. A jobbikos politikus a parlament kulturális és oktatási bizottságának elnökeként tiltakozik a felsőoktatási törvény kivételes eljárásban való tárgyalása ellen, mert így az nem kerül a szakbizottság elé.

A felsőoktatási államtitkár szerint nem politikai komisszárokat küldenek ősztől a felsőoktatási intézményekbe a kancellári rendszer bevezetésével, hanem az egyes egyetemek, főiskolák profiljának megfelelő szakembereket keresnek majd. Palkovics László a héten adott interjújában arról beszélt, hogy az elnevezés azt a szakembert fedi, aki az egyetem rektorának válláról intézményműködtetési, menedzsment feladatokat vesz le, operatív irányító.

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2014. június 30. 08:50
És hányan vannak még zsidó származásúak a JOBBIKBAN? A JOBBIK meghasonult önmagával.
formaegy
2014. június 30. 08:11
Egyetemi diploma kell a felvételhez.(legalább 4-es) 3 éves a képzés. Vizsgáknak, szigorlatoknak kell meglenni. Kutatómunka (témavezetővel). Az eredményeket publikálni kell, szakmai folyóiratokban. (nem lehet akármit megjelentetni) Ahol valóban az érdemi munkát várják el, ott 6-8 publikációt is elvárnak, és legalább egyet ami külföldön is megjelent. Meg kell írni egy jó értekezést, ami 3 év. 2 nyelvvizsga, (egy jó kis összeg befizetése), és akkor el lehet indítani, a "fokozatszerzés" folyamatát. Az első lépcső - nyilvános doktorí szigorlat szerzése. A második lépcső - a minősített oktatók előtt helyi védést kell adni, ha az értekezésed el lett fogadva. Ezután jön a doktori bizottságok döntése (kari, egyetemi), ahol eldől, hogy a fokozatot megítélik, vagy nem. A legközelebbi doktoravató alkalmával van a felavatás.(az is megadott dátum) (röviden "ennyi") (az orvosdiploma Dr-i kicsit keményebb, és más a folyamat)
formaegy
2014. június 30. 07:33
Gombóc XVI. Artúr 2014. június 29. 19:48 "...hiába hivatkozik Tasnádi, hogy ez csak egy szakma, mert a pártállami időkben ez több volt mint egy szakma, mert csakis "megbízható elvtársak" lehettek ilyen poszton" Ez pontosan így van! Aki Tasnádit védi, az a M.o.-ot megnyomorító átkost védi. Lehet itt mosdatni, magyarázni, egyes embereket hülyére venni. Egyet elfelejt a Fidesz!!! A középkorúak (mint Orbán is) és attól felfelé nagyon jól tudják hogyan működött az átkos!!! (nem tankönyvből) Aljas dolognak tartom ezt a fajta mosdatást, csak azért mert a mi kutyánk! Mert itt erről van szó. Orbán elkövette azt a hibát, mint Schmitt-el. Kinevezte, és most mosdatja!
formaegy
2014. június 30. 07:26
Na akkor vegyük elő az önkritikánkat, ha már néhány emberből hiányzik! várúr 2014. június 29. 23:06 Tasnádi ilyen szinten való mosdatása a legaljasabb dolog! Amikor nálad komolyabb, értelmesebb (nem gyűlölettel fröcskölő, mint te itt folyamatosan) fideszes meghatározó emberek fel vannak háborodva, Te a mindent tudó, mindenkinél okosabb kioktatod itt az embereket! Ezt nevezik gerinctelen, feltétel nélküli pártcsaholó, seggnyaló senkinek!!! Az ilyen emberek miatt morzsolódott le 600 ezer ember! várúr 2014. június 29. 22:53 Ebben a hozzászólásodban hitvány alaknak nevezed az embereket. Azért a Fidesz sem panaszkodhat, a felhozatal nem rövid listát adna. Végzettség! 600 milliárdos minisztérium élére ki volt kinevezve? - segítek, mert kezdtek a ballibhez hasonlítani, elfelejtettek mindent ami fontos- Németh Lászlóné. Milyen végzettséggel rendelkezett? Közt.eln.-nek ki volt kinevezve? Egy csaló, hazug! Azt is mosdattátok! Szembe köpve, azokat az embereket, aki valós kemény tanulással szereztek diplomát, majd + tanulással Dr-it. Dr.-i címet ki akar adni minden tanulás nélkül? - a fidesz!!!(hiába vonta vissza, tudjuk, hogy csak kivár! Ilyet még a ballib sem mert volna csinálni, csak ezért, hogy mocskos tanulatlan senkiket "megjutalmazzon" egyetemi oktatónak, vezetőnek tegyen!!! Te beszélsz más pártokról, végzettségekről? Nem kis listát tudnék írni, hogy milyen lapátoló, seggnyaló embereket neveznek ki, adományoznak ilyen- olyan beosztást, miközben a valóban szakértelemmel rendelkező és bíró embereket leszarják!!! (saját fideszes szaktudással rendelkező embereiket, mert kell a mocskos "komcsi" szavazata aki bebújt a fideszbe és lapátolnak) Kapjál már a fejedhez ember!!! Te beszélsz? Te minősítesz más pártokat? Folytassam?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!