Áder: Magyarország elkötelezett a víz ügye mellett

2013. október 07. 10:53

A köztársasági elnök az ENSZ-főtitkár víz- és szanitációs testülete ülésének megnyitóján úgy fogalmazott: az elmúlt évek árvizei, és az, hogy Magyarország felszíni vizeinek 95 százaléka külföldről érkezik, elegendő ok arra, hogy hazán elkötelezett legyen a víz ügye mellett.

2013. október 07. 10:53

Magyarország kiemelten elkötelezett a vízgazdálkodás ügye iránt – jelentette ki Áder János köztársasági elnök hétfőn Budapesten. Az elmúlt 11 év rekordárvizei és az a tény, hogy Magyarország felszíni vizeinek 95 százaléka külföldről érkezik, bőségesen elegendő ok arra, hogy Magyarország elkötelezett legyen a víz ügye mellett - jelentette ki az államfő a Magyar Tudományos Akadémia épületében, ahol megnyitotta az ENSZ-főtitkár víz- és szanitációs testületének (UNSGAB) ülését.

Áder János kijelentette, a vízhelyzet – a vízellátás biztosítása, a vízszennyezés megelőzése, az előrelátó vízgazdálkodás – a 21. század legsúlyosabb kérdése. A köztársasági elnök felidézte az idei, valamint a 2002-es és a 2006-os súlyos magyarországi árvizeket, és azt mondta, „a magyarok a saját bőrükön tapasztalták meg az éghajlatváltozás káros következményeit”. Hozzátette, ezt a kérdést csak nemzetközi összefogással lehet megoldani.

Elmondta, miután Magyarország felszíni vizeinek 95 százaléka külföldről érkezik, ezért „részben a szomszédainktól függ, mennyi és milyen minőségű vizet kapunk". Áder János elmondta: a szakértői testület ülése és a kedden kezdődő Budapesti Víz Világtalálkozó jó alkalom arra, hogy „arról beszéljünk, felelősséget viselünk a jövő nemzedékekért, és szót tudunk váltani a nemzeti és a nemzetközi szervezetek felelősségéről is”.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Speer
2013. október 07. 12:37
áder szavainak értelme, hogy elkötelezték magukat, hogy átjátsszák a vízkincsünk izrael kezére. :(
Die Juden sind die Urnazis
2013. október 07. 11:58
előre a keleti kárpátokig
3M..
2013. október 07. 11:07
Köztársasági elnökünk, még nyilván nem hallott arról, hogy Magyarország önmagával határos. Ha viszont a szomszédainkat emlegeti, akkor inkább bocsánatot kellene kérnie, az jobban áll neki. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!