Fidesz: Bajnai brutálisan emelne adót

2013. május 22. 21:31

A Fidesz szerint Bajnai Gordon kormányra kerülése esetén kétmillió munkavállaló járna rosszabbul a személyi jövedelemadók emelése miatt.

2013. május 22. 21:31

A Fidesz szerint Bajnai Gordon kormányra kerülése után az ország adórendszere egyenlő lenne a brutális adóemeléssel, Európa egyik legalacsonyabb adókulcsának eltörlésével, amely akár kétmillió munkavállalót sújtana, sőt már a havi 112 ezer forintot keresőket is. Zsigó Róbert, a kormánypárt szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében reagált így a volt kormányfő Komáromban tett nyilatkozatára. Bajnai Gordon egy helyi szabadtéri fórumon elmondta, egy kormányváltás után az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség új adórendszert vezetne be, amelyben a minimálbér szintjén havi 8-10 ezerrel maradna több az emberek zsebében.

A Fidesz szerint azonban, „ha a Bajnai Gordonon múlna, ugyanazt a veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitikát folytatná, mint korábban: a bankok és a multik helyett a magyar munkavállalók cipelnék egyedül a vállukon az ország terheit, a bérből és fizetésből élők pedig ismét lemondhatnának a fizetésük több mint feléről”. Bajnai Gordon programja szerint a munkavállalók fizetését nem 16 százalékos, hanem 25-48 százalékos adókulcs sújtaná – fogalmazott Zsigó Róbert, hozzátéve: Bajnai Gordon állításaival szemben ez nem egy kis réteg fizetését, hanem 1-2 millió munkavállaló bérét csökkentené radikálisan.

A Fidesz szóvivője hangsúlyozta: a Gyurcsány-Bajnai-kormány adórendszerével Magyarország és a magyar emberek tönkrementek, megduplázódott a munkanélküliség és családok százezrei csak a napi túlélésért küzdöttek. Ezzel szemben ma Európa egyik legalacsonyabb adókulcsa van érvényben Magyarországon, a gyermekes munkavállalókat családi adókedvezmény segíti, és negyven éve nem látott alacsony inflációnak köszönhetően a fizetések tartják értéküket, sőt az infláció fölött emelkednek - fejti ki Zsigó Róbert.
 

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
naugye!
2013. május 23. 11:53
Én meg azt hallottam, hogy a választások után a Fidesz azonnal a felére csökkenti a nyugdíjakat, átnevelő táborokat hoz létre az ellenzéki érzelmű állampolgárok számára, bevezeti a derest, a kerékbetörést. De most viccen kívül!
becike4
2013. május 23. 11:11
Még szerencse,hogy a Fidesz nem ezt csinálja három éve.Szopjátok ki a libából a füvet,de hátulról!
szintiboj
2013. május 23. 11:00
Óriási fölénnyel vezetnek a kutatások szerint....miért rettegnek mégis ennyire Bajnaitól...??
kukagyerek
2013. május 23. 10:24
"Fidesz: Bajnai brutálisan emelne adót" Még, tőletek is ?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!