A Belügyminisztérium szerint sikeres a közfoglalkoztatás

2013. május 31. 11:35

Jól halad a kormány az idei évre vállalt 300 ezer ember közfoglalkoztatásának teljesítésével, idén május 20-ig több mint 235 ezer ember dolgozott legalább egy startmunka programban – közölte a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-vel azzal kapcsolatban, hogy Pintér Sándor belügyminiszter előző nap arról beszélt: a közfoglalkoztatottak bevonásával folytatják az árvízvédelmi fejlesztéseket.

2013. május 31. 11:35

A tárcavezető a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának miskolci eseményén visszatekintett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyét 2010-ben sújtott árvízre, illetve azt követő árvízvédelmi fejlesztésekre. Megemlítette: árvíztározókat építettek, gátakat erősítettek meg, és ez reményt ad arra, hogy a jövőben biztonságban éljenek a Sajó mentén is. A jövőben tovább folytatódnak az árvízvédelmi fejlesztések – jelezte, hozzátéve: ezen a területen és máshol is a munkákban közfoglalkoztatottak vettek és vesznek részt, csupán az elmúlt évben 270 ezer embert foglalkoztattak így. A miniszter elmondta: korábban 52 jogcímen lehetett munka nélkül segélyhez jutni, ami azt eredményezte, hogy több jövedelemhez lehetett így jutni, mint becsületes munkával. A kormány szerint segélyt az kapjon, aki valóban munkaképtelen, a munkaképeseknek pedig minél több munkát kell kínálni.

A közfoglalkoztatás hasznosságának a szemléltetésére Pintér Sándor a kettős funkciójú – öntözésre és belvíz elvezetésre szolgáló – csatornák startmunka programok keretében való megtisztítását említette. Mint elmondta, ennek köszönhető, hogy idén, ellentétben a korábbi évekkel, három hét alatt sikerült a hirtelen felgyűlt belvizet 240 ezer hektárról elvezetni.

A belügyminiszter szólt arról is: az új önkormányzati törvény megalkotásával újra teret kapott a közösség összetartó ereje. A törvény hatálybalépéséhez azonban elengedhetetlen volt, hogy az önkormányzatok megszabaduljanak az elmúlt évek alatt felhalmozódott adósságállományuktól. Az ötezer lakos alatti települések teljes adósságát átvállalta a kormány, ez mintegy százmilliárd forint volt, így ezek az önkormányzatok „saját bevételeik szétosztásával tervezhetik jövőjüket” – mondta a miniszter. A ötezer főnél nagyobb településeket összességében csaknem 610 milliárd forintnyi adósságtól szabadította meg a kormány – tette hozzá.

Pintér Sándor szólt a kettős állampolgárságról is. Mint mondta: eddig ezzel a lehetőséggel mintegy 500 ezer olyan magyar élt, aki valamilyen oknál fogva a határon kívülre került. A belügyminiszter azt is elmondta, hogy javult a közrend és a közbiztonság, köszönhetően annak is, hogy a rendőrség állományát szinte teljes egészében feltöltötték, az utóbbi években több ezer rendőr állt szolgálatba. A bűnmegelőzést szolgálja az iskolarendőr program is, diplomás és bűnügyi területen tapasztalt rendőröknek kell a tantestület és a diákok előtt is nyíltan beépülniük az iskola életébe – mondta.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
grün
2013. május 31. 15:38
3 millió közmunkás országa leszünk...
pemetecukor
2013. május 31. 12:26
Istenemre mondom nem akarom a közfoglalkoztatottakot megbántani, de kiegészíteném a jelentést, sikeres és hatékony, látom nap mint nap.
micream
2013. május 31. 12:07
megérkezett a legújabb győzelmi jelentés: Visszaesett Magyarország versenyképessége, Ukrajna is ver minket, de megelőzött szlovákia, románia és lengyelország is 2010-hez képest 8 hellyel vagyunk lejjebb a rangsorban. http://www.portfolio.hu/gazdasag/ot_helyet_esett_vissza_magyarorszag_versenykepessege.184596.html
liberálzöld.
2013. május 31. 11:55
A közfoglalkoztatottak szerint viszont a belügyminisztérium sikertelen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!