Több tízezren voltak a marosvásárhelyi tüntetésen

2013. március 10. 17:21

Marosvásárhelyen el-eleredő esőben kezdődött meg vasárnap délután a székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetés. A szervezők 30 ezerre becsülték a megjelentek számát.

2013. március 10. 17:21

A Marosvásárhely külvárosában lévő postaréti Székely Mártírok Emlékművéhez Székelyföld egész területéről autóbuszokkal érkeztek a tüntetők, akik elsősorban székely zászlókat hoztak magukkal, de megannyi magyar és árpádsávos zászló is feltűnt a tömegben.

A demonstráció nyitányaként elszavalt Szózat után a tömeg hosszasan skandálta az „autonómiát!” jelszót, és „Katalónia” skandálással köszöntötte Mark Gafarott Monjót, a Katalán Demokratikus Konvergencia párt képviselőjét, aki a katalánok szolidaritásáról biztosította a tömeget.

Frissítés: Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a székely szabadság napján tartott marosvásárhelyi demonstráción kijelentette: a vasárnapi autonómiatüntetésnek azt kell üzennie Románia kormánya számára, hogy Székelyföldért képesek megmozdítani az egész világot. Izsák Balázs a tüntető tömeg skandálásai közepette kijelentette: a székely szabadság napján ezentúl évről évre ki akarják nyilvánítani, hogy nem félnek, de azt is, hogy másnak sincsen oka félni a székelyektől. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert idézve nyomatékosította: félelemre nem lehet jövőt építeni.

Az SZNT elnöke szerint a székelység számára ma az autonómia jelentené a szabadságot. Hozzátette, a székelységnek ki kell nyilvánítania tiltakozását Románia tervezett közigazgatási átalakítása kapcsán. Hozzátette, a székelységnek nem azt kell keresnie, hogy mi a legtöbb, amit megengednek számára. „Székelyföld határairól csak az érintett helyi közösségek dönthetnek helyi népszavazáson” – jelentette ki az SZNT elnöke. Izsák Balázs szerint az 1990 márciusában történt véres marosvásárhelyi román-magyar összecsapás óta sokat változott a világ. „Ma már lehetséges felelős román emberekkel őszinte párbeszédet folytatni, az akaratnyilvánításra pedig Marosvásárhely ugyanúgy alkalmas, mint bármely más város”. Az SZNT elnök beszédét a tömeg „Nem félünk!”, „Nem, nem soha!” és „Vesszen Trianon!” skandálásokkal szakította többször is félbe.
 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. március 11. 06:56
Soha nem fordult még elő, hogy az erdélyi magyarokkal méltányosan és a Trianonban majd Párizsban vállalt kötelezettségeik szerint bántak volna a megszállók. Teljesen nyilvánvaló, hogy vagy lesz revízió, vagy elvész újabb másfélmillió magyar.
Trükkök Százai...
2013. március 10. 19:59
Példás.
HSL
2013. március 10. 19:31
riszpekt
Felebarát
2013. március 10. 18:55
http://www.szekelyhon.ro/aktualis/marosszek/autonomiatuntetes-percrol-percre
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!