Semjén: Uniós forrásokat ne lehessen embrió-kísérletekre fordítani!

2013. február 26. 07:41

A magzati élet védelmének fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az „Egy közülünk” uniós polgári kezdeményezéshez kapcsolódó rendezvényen hétfőn az Országgyűlésben.

2013. február 26. 07:41

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kiemelte: nem egy direktben abortuszellenes kezdeményezésről van szó, hanem az a cél, hogy uniós forrásokat ne lehessen embrió-kísérletekre fordítani. Ugyanakkor nem egy hitbuzgalmi kezdeményezés indult – szögezte le a KDNP elnöke, hozzátéve: megfelel a hitüknek, de tisztán emberi jogi és filozófiai alapon is megáll a kezdeményezés, ezért azt támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség egyaránt. Jelezte, hogy Erdő Péter bíborossal is konzultált, aki szintén támogatja a kezdeményezést.

Megjegyezte: több szempontból is fontos az aláírásgyűjtés. Ki kell használni az unióban rejlő lehetőségeket, a rendelkezésre álló eszközöket, és az, hogy uniós polgárok kikényszeríthetik, foglalkozzon a szervezet ezzel a kérdéssel, egy ilyen lehetőség – mutatott rá. Hangsúlyozta: fontos, hogy a magzati korban lévők, – akik a legkiszolgáltatottabb és a leginkább jogfosztott kisebbség –, szempontjait is képviseljék, és érdekükben megszólaljanak. Rétvári Bence parlamenti államtitkár hozzátette: legalább hét uniós országból egymillió aláírásnak kell összegyűlnie, ez Magyarországon minimum 16.500 aláírást jelent

Frivaldszky Edit, a kezdeményezés magyarországi koordinátora kiemelte: égető szükség van a megfogant életek védelmére. Ez nem pártpolitikai, vagy vallási kérdés, hanem olyan érték, amely társadalmunk alapját jelenti – mutatott rá. A kezdeményezés 2012.április 1-én indult - idézte fel. Az aláírásgyűjtéshez az Országgyűlés katolikus képviselőinek csoportja és több kormánypárti politikus is csatlakozott hétfőn. Az „Egy közülünk” az egyik első regisztrált polgári kezdeményezés az Európai Unióban, melynek keretében az EU országaiban aláírásgyűjtés indult a magzati élet védelmében. A kezdeményezés fő célja, hogy az EU a fogantatástól kezdve biztosítsa az élethez való jog védelmét, és ne finanszírozzon embriók elpusztításával járó kísérleteket.

A kezdeményezést legalább 7 EU tagországból származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell támogatnia, továbbá a 7 tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni a minimálisan szükséges számú aláírást. Miután összegyűlt az 1 millió aláírás, az Európai Bizottság megvizsgálja a kezdeményezést, és dönt arról, hogy előterjeszt-e jogalkotási javaslatot. A bizottság javaslata azután a jogalkotó elé kerül, és elfogadása esetén jogszabály válik belőle. Az aláírásokat anyák napjáig, május 5-ig gyűjtik.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trespass
2014. február 24. 22:46
"Semjén: Uniós forrásokat ne lehessen embrió-kísérletekre fordítani!" " fontos, hogy a magzati korban lévők, – akik a legkiszolgáltatottabb és a leginkább jogfosztott kisebbség –, szempontjait is képviseljék, és érdekükben megszólaljanak." Valaki elmagyarázhatná az erénycsősz doktornak az embrió és a magzat közötti különbéget.
Öreg
2013. február 26. 16:50
Szemét dolog volt a cigány és zsidó nőkkel folytatott német kísérlet! Épp ilyen szemét dolog a magzattal való kisérlet! Aki nem igy látja, kettős mércével mér!
Viktus
2013. február 26. 16:36
Az neki mindegy csak szeretett volna pár percet kapni a médiában ... a szakdogás buktája óta ez sem nagyon szerepelt.
*ufó*
2013. február 26. 16:36
hölgyeim és uraim, doktor semjén doktor zsolt doktor-t hallották ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!