Előadást tartott Erdő Péter és Szuromi Szabolcs a Corvinus egyetemen

2013. február 18. 10:20

Előadást tartott a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Szuromi Szabolcs Anzelm, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora - közölte az egyetem pénteken az MTI-vel.

2013. február 18. 10:20

Mint írták, „az egyházi-tudományos élet két kiváló szereplője” a gazdaság és a keresztény erkölcs kapcsolatáról, valamint az egyházi tized jogtörténeti változásairól szólt csütörtöki, nem sajtónyilvános előadásában. Erdő Péter többek között a méltóság-szabadság-közjó kérdését, a bűn struktúráját, drámáját és a ma emberét érő kihívásokat érintette, Szuromi Szabolcs pedig az egyházi tized jogállásának fejlődésén belül beszélt annak eszmei hátteréről, a haditizedről, a temetés-tized összefüggéseiről és említette a vonatkozó zsinati, pápai deklarációkat is — tették hozzá.

Rostoványi Zsolt rektor Ezüst Corvina kitüntetést adományozott Erdő Péternek és Szuromi Szabolcs Anzelmnek. Ez az egyik legmagasabb kitüntetés a BCE-n. A rendezvény vendégei voltak többek között a PPKE dékánjai, Fodor György és Kuminetz Géza, illetve a BCE rektorhelyettesei: Görög Mihály, Palkovics László és Szántó Zoltán.

Beszámoltak arról is, hogy az egyházi intézmények és a BCE jogelődei közötti kapcsolatot hivatott megerősíteni az a stratégiai együttműködési megállapodás, amelyet november 28-án kötött a BCE és a PPKE a magyarországi gazdaság- és társadalomtudományi képzés és kutatás megújítására. A stratégiai partnerség célja, hogy „érvényesítse a kiválóság minőségi követelményeit a gazdaság-, társadalom- és pedagógiatudományok területén” — olvasható a közleményben.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ottapont
2013. február 19. 15:10
Valamit benéztél doktor. Ezt Kristóf írta, egy másik topicban és ha vetted volna a fáradtságot visszaolvasni a beszélgetésünket akkor láthatnád, hogy ő ezt iróniának véli.
ottapont
2013. február 19. 15:00
Állítólag ilyen a baloldali irónia.
ottapont
2013. február 19. 11:56
"orbán te állat b'szd meg az anyádat orbán te állat b'szd meg az anyádat" Irónia? Hát persze!
Kristóf
2013. február 19. 00:08
Ironizálok,nem teljesen gondolom komolyan,általában érteni szokták a humoromat. De baloldali vagyok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!