Kiállítás nyílik a szaléziak centenáriumára

2013. január 14. 07:58

Kiállítás nyílik a szalézi szerzetesrend magyarországi letelepedésének 100. évfordulója alkalmából A jókedv rendje – Szaléziak címmel január 26-án a budavári palota E épületében, a Budapesti Történeti Múzeumban, ahol Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek nyitja meg a tárlatot - közölte a szerzetesrend az MTI-vel.

2013. január 14. 07:58

Mint írták, a Don Bosco Szalézi Társasága centenáriumi évét ugyanezen a napon ünnepi szentmisével nyitja meg a Szent István-bazilikában Erdő Péter, az eseménysorozat fővédnöke. Az ünnepi alkalmon közreműködik az Egyetemi templom Don Bosco ének- és zenekara. A www.szaleziak.hu honlap közlése szerint a ceremónia díszvendége Adriano Bregolin rendfőnöki vikárius lesz Rómából.

B. Varga Judit történész-múzeológus, a kiállítás rendezője az MTI-nek elmondta: a húsvétvasárnapig, március 31-ig nyitva tartó tárlat igyekszik visszaadni a szerzetesrend vidám szemléletét, valamint bemutatja lelkigondozói és oktatói tevékenységét. Megemlítette, hogy a kétrészes kiállítás első felében megtekinthetik a látogatók az 1913-tól 1948-ig, illetve 1950-ig egyre gyarapodó rendhez kapcsolódó tárgyakat, így a péliföldszentkereszti kegyhelyük monstranciáját (úrmutatóját), és látható lesz a rend alapítójának, Bosco Szent Jánosnak egy csontereklyéje is.

Elmondása szerint a tárlat második része az 1948-as egyházi iskolák államosítása, valamint az 1950-es rendfeloszlatás utáni tragikus időszakot szemlélteti. Utóbbi részlegben látható Sándor István, az 1953-ban kivégzett szalézi szerzetes néhány személyes tárgya, levelei, bicskája és túrabotja, valamint Ádám László, az akkori tartományfőnök kenyérbélből készített rózsafüzére, amelyet a börtönben használt. A kommunizmus éveit, amikor számos szalézi az ország elhagyására kényszerült, sokakat pedig letartóztattak közülük, a péliföldszentkereszti templom tetejéről tavaly lekerült mintegy kétméteres rozsdás kereszt jelképezi, amelyet szintén kiállítanak. A kiállítást elviszik Veszprémbe is, ahol az érseki turisztikai központban lesz látható április 19-től augusztus végéig.

Ábrahám Béla, a szalézi szerzetesrend magyarországi tartományfőnöke decemberi sajtótájékoztatóján elmondta, abból a célból tartják a centenáriumi rendezvénysorozatot, hogy szélesebb körben ismertté tegyék rendjüket és alapítójukat. Mint mondta, a centenáriumi év központi mondata: „Van, akit érdekel, ami benned rejlik”, ezzel pedig leginkább az ifjúságot szeretnék megszólítani, illetve azokat is, akiknek volt már kapcsolatuk velük, de eltávolodtak tőlük.

A magyarországi tartományfőnök felhívta a figyelmet arra, hogy világjáró körútjának keretében május 17-26. között hozzák Magyarországra a rendalapító ereklyéjét, amelyet a szalézi rendházakon és intézményeken kívül több helyre is elvisznek majd, többek között fáklyás felvonulást is tartanak az ereklyével a Szent István-bazilikától Óbudára, a szalézi tartományfőnökségre. (Ez az ereklye nem azonos a budavári kiállítás darabjával.) Október 18-20. között a szalézi rendfőnök, Pascual Chávez is ellátogat Magyarországra.

A Terror Háza Múzeummal együttműködve a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan február 22-én Sándor István szalézi szerzetesre emlékeznek, akinek a boldoggá avatási folyamata előrehaladott állapotban van. Ábrahám Béla megemlítette, hogy Sándor Istvánról játékfilmelemekkel gazdagított rövid dokumentumfilm készül Dér András rendezésében. A centenáriumi évben a szalézi rend négyfordulós vetélkedőt is rendez fiataloknak, erre több mint száz négytagú csapat jelentkezett, a fődíj pedig egy torinói utazás lesz a szaléziak vezetésével. Rendeznek ezenkívül nyáron egy kerékpártúrát és augusztusban egy Szalézi Part elnevezésű ifjúsági találkozót Balatonkenesén.

A szaléziakról már nyílt egy fiataloknak szánt interaktív kiállítás január 4-én Nyergesújfalun, ahol az első szalézi iskolát alapították Magyarországon. Ez több helyen lesz megtekinthető az év során az országban, főleg egyházi iskolákban és kollégiumokban.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!