Pünkösdkor mint szélvész és tűzvész mutatkozik be a Nemzet lelke – a Tűzláng mindenkire leszáll
Az emberiség mindig az Isten útjain jár. Akkor is, mikor nem azt az utat tapossa, amit az Úr szán neki. Kozma Imre atya írása.
Debrecen és a tágabb régió protestáns múltjával, valamint az kora újkori Magyarország katolikus, református, evangélikus és unitárius irodalmával foglalkozó konferenciát rendeznek május 24-26. között Debrecenben.
Összesen tizenegy hazai és határon túli kutatóhely szervezésében számos felsőoktatási intézmény oktatóinak és hallgatóinak részvételének összefogásával valósul meg a konferencia.
A Reformáció, devóció, literatúra – A kora újkori prózai kegyességi műfajok rendszere és elmélete című konferencia három napja alatt harminckét előadás hangzik el. A rendezvény alatt kiállítást is nyílik „Kegyes lelkek, az Urat dicsérjétek!” – A katolikus és protestáns kegyesség megnyilvánulásai címmel.
A konferencia szorosan kapcsolódik a száz éves Debreceni Egyetem jubileumi ünnepségsorozatához.