Bliccelés után elgázolták

2012. május 02. 13:20

A fiatalembernek nem volt érvényes jegye, ezért az ellenőrök és a közterületesek elől menekülve rohant ki a többsávos Thököly útra, ahol elgázolta egy autó, majd belehalt sérüléseibe.

2012. május 02. 13:20

Baleset miatt lezárta a rendőrség szerda reggel a Hungária körút és a Thököly út kereszteződését – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A sajtóügyeletes közölte: a balesetben egy férfi sérült meg, akit elgázolt egy autó. A sérültet kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe.

A Budapesti Közlekedés Központ (BKK) déli közleménye szerint a fiatalember a baleset előtt néhány perccel szállt le egy buszról, mert nem volt érvényes jegye. A BKV ellenőrei és a közterületesek igazoltatni akarták, de azt mondta nekik, hogy nincs nála igazolvány. Az ellenőrök és a közterületesek leszálltak vele, majd a fiatalember a megállóban álló buszok közül kilépve próbált átszaladni a többsávos Thököly úton, ahol egy autó elgázolta, melynek következtében belehalt sérüléseibe. A BKK közleményében az olvasható, hogy a jegyellenőrök és a közterület-felügyelők szabályosan jártak el.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Honfi-fi
2012. május 02. 15:47
szomorú
trespass
2012. május 02. 14:47
Basszus! Azért remélem bliccelésért ezentúl nem jár halálbüntetés.:(
Sebaj Tóbiás
2012. május 02. 14:43
Morbid, de a Kengyelfutó Gyalogkakukk és az ő farkasa jutott az eszembe. Ennyire azért nem fájhat az a hatezer forint, hogy ilyen sorsra jusson valaki. Szegény ember, értelmetlen halála volt.
drieno
2012. május 02. 14:33
horror
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!