Krausz Ferenc kimondta az igazságot a magyar oktatási rendszerről
Tavaly kapott Nobel-díjat, most a Műegyetem Neumann professzori címét vehette át, a BME hallgatóinak tartott előadásában pedig egy fontos problémáról beszélt.
Elege lett a ráncokból Nurszultan Nazarbajevnek: a kazah elnök az öregedés folyamatát visszafordító kutatásokra ösztönözte egy nemrég megnyílt új tudományos központ tudósait.
Nurszultan Nazarbajev a Nazarbajev Egyetem diákjai előtt beszélt kedden arról, hogy az Élet Tudományának Központjában a legfontosabb kutatási területek között szerepelnie kell a mesterséges emberi szövet előállításának és a test megfiatalításának. A 70 éves politikus a nyolcvanas évek végétől áll az ország élén. Idén ráadásul azt is biztosította magának, hogy a nyugdíjkorhatár átlépése után, élete végéig maradjon hatalmon.