Életet csak a férfiak és a nők teremtenek – Bedő Imre a Mandinernek

2023. augusztus 10. 05:53

Nem igaz, hogy a régi időkben a férfiak elnyomták a nőket, a mai marxisták viszont egymásnak ugrasztják őket, ahogy a gyerekeket és a szülőket is szembefordítják – vallja Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója, akit mai társadalmunk legnagyobb kihívásairól, történelmi hazugságokról és életigazságokról kérdeztünk.

2023. augusztus 10. 05:53
null
Ádám Rebeka Nóra
Ádám Rebeka Nóra

Erdélyből, Csíkszeredáról származik. Gyermekkora Székelyföldjén miben különbözött a férfi, a nő, a család vagy a közösség fogalma a maitól?
Akkoriban még minden egyértelmű volt. Ma már megkérdőjeleznek, fölhígítanak, átszíneznek, másképp prezentálnak alapfogalmakat, ez pedig óriási zavart kelt. Gyermekkoromban nem voltak kérdések, főleg nem férfi-nő ügyben, s nem igaz, hogy azért nem, mert a férfiak uralkodtak a nők felett. Próbált volna meg valaki a nagyanyám fölött uralkodni! (Nevet) Szerintem a mi kultúránkban a férfiuralom nem tudott jellemzővé válni, csupán néhány agresszív ultrakisebbség lehetett egy falusi közösségben, mert nagyon figyeltek arra, hogy ilyen ne fordulhasson elő. A férfiaknak az erejük uralása abszolút kulturális, civilizációs alapvetés volt. Ha nem így történt volna, szinte minden házasság válásra lett volna ítélve, ami előbb-utóbb a közösségek szétzülléséhez vezetett volna. Hiszen az egyedül maradó férfit és nőt a közösségnek segítenie kellett abban, hogy a gyermekeit fel tudja nevelni, s egy faluközösség sok ilyet nem bírt el. Közös érdek volt, hogy minél kevesebb széteső család legyen. Én olyan falvakban töltöttem a gyermekkoromat, ahonnan nem jártak ki az emberek. Akik ott születtek, ott is haltak meg, a gyerekeik is ott születtek, ott házasodtak, ott telepedtek le. Az embereknek meg kellett oldaniuk a problémáikat, mert szükségük volt egymásra. Ezek az erős kötelékek pedig a legtöbb esetben megbecsüléssé, elfogadássá és szeretetté nemesedtek a hosszú évek során. Én így megöregedő embereket láttam Erdélyben, ahol a fiúk férfivá, a lányok meg nővé akartak érni.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
birozsletaparadicsomnemzsargamagyarorszageloremegyennemhatrafelecsakafidezsesadogtorminizsterelnokurasag
2023. augusztus 22. 10:37
A mai fiatalok már jószerével azt sem tudják, hogy ki volt Marx, nem hogy marxisták vagy kommunisták lennének. Azt viszont tudják, hogy ma már nem a fejsze nyelével kell valakinek a vállát lapogatni, ha ne adj isten homoszexuális, hanem ő is ugyanolyan ember. Lehet, hogy ez Erdélyben még tabu, és a fejükben még mindig Marx ellen harcolnak, akinek mellesleg ehhez már az életében sem volt semmi köze. Dehát ez az ő bajuk. Ha megkésve is, de majd hozzájuk is megérkezik a modern idők szele és a civilizáció.
pipa89
2023. augusztus 21. 09:16
Bedő számtalan beszélgetésben (pl.: M5 ez itt a kérdés, youtube-on nézhető beszélgetésekben) kifejtett napjaink problémáit. nagyon tetszik a megközelítése: a férfi szemszöge, egy igazi, hagyományos vágású férfi szemszöge. egyedi, friss, merész, igaz. Nagyon tetszik az összes létező veszéllyel kapcsolatos felhívása: önellátással kapcsolatos ismeretek hiánya, a "régiek" természetben gyökerező tudásának hiánya, a készpénz megtartásának fontossága, a hagyományos nemi szerepek megtartásának fontossága, a családi tűzhely melegének fenntartása etc. minden egy férfi nézőpontjából. Keressetek rá, hallgassátok, mert érdemes!
andris-923
2023. augusztus 17. 19:09
Életet csak a férfiak és a nők teremtenek Na ne az EP is megszavazta hogy a férfiak is szülhetnek És a buzik? Ők nem? Ez egy rasszista duma
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. augusztus 17. 16:48
Isten, haza, család. Az orosz modell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!