Ha már Mérő Vera is előállt egy figyelmeztetéssel, magam is megtenném: az ilyen életben sosincs köszönet
Miért érzi bárki úgy, hogy az anyák napját véleményeznie kell? Francesca Rivafinoli írása.
Novemberben jelent meg az európai keresztényüldözésről szóló jelentés egy bécsi szervezet gondozásában. Az OIDAC 2005 óta foglalkozik a témával. 2021-ből több mint ötszáz incidenst gyűjtött össze, főleg templom- és szoborrongálásokat, de volt négy gyilkosság is. E mellé társul a keresztények lelkiismereti és szólásszabadságának fokozódó korlátozása, az egyre keresztényidegenebb törvénykezés. A legtöbb támadást muszlimok és a radikális egyházellenes szervezetek és mozgalmak, például a feministák követik el.
A jelentésről rendszerint néhány egyházi lap és jobboldali médium számol be, mások szinte soha. A jogvédő szervezetek általában nyakatekert indoklásokkal hárítják el a dolog kommentálását, baloldali értelmiségiek pedig megkérdezik a készítőket, miért is kell a keresztényekre külön figyelni, és hangsúlyozzák, hogy a többséget nem lehet üldözni. Utóbbi megjegyzés egyrészt nem igaz; másrészt felmerül, hogy egyáltalán többségben vannak-e ma a keresztények Európában. A kontinens ugyan még mindig kultúrkeresztény; de a hívő keresztények bizonyosan nincsenek többségben. A következő kérdés ebből fakadóan, hogy megilleti-e a keresztényeket a kisebbségi jogvédelem tárháza. A keresztényellenesség vizsgálata pedig legalább annyira legitim, mint az iszlamofóbiáé, a homofóbiáé, az antiszemitizmusé és hasonlóké.