SZDSZ-puccs fuccs – harminckét éve kezdődött a taxisblokád

A Mandiner hetilap IV. évfolyama 42. számában megjelent cikk kibővített online változata

Fél évvel az első szabad választás után, 1990. október 25-étől 28-áig a fuvarozók a 65 százalékos, előre be nem jelentett üzemanyagár-emelés miatt megbénították az országot. A helyzet puccsal, polgárháborúval, politikai vissza­rendeződéssel, a válság mélyülésével fenyegetett.

Válság persze eleve volt. A választás előtt 800 millió dollárnyi betétet vontak ki külföldi befektetők. Az 1990-es irdatlan költségvetési hiány, az eladósodás, a rablóprivatizáció, a megmaradt nagyvállalatok csődje, az elbocsátási hullám, a tulajdonjog rendezetlensége, a magánszektor hiánya, a volt szocialista blokk országaival befagyott külgazdasági kapcsolatok is megtették a hatásukat. A május végén hivatalba lépő, a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt alkotta kormány már egy hónap után arra kényszerült, hogy megszorítócsomagot vezessen be a pénzügyi egyensúly javítására, a nemzetközi hitelpiacok bizalmának megőrzésére.

De hogy a taxisok országos – bejelentetlen tüntetésnél messze több – zsarolóakciójának közvetlen előzményeire térjünk: augusztustól nem jött kőolaj az oroszoktól, az öbölháború miatt pedig a kétszeresére szöktek a világpiaci olajárak. Mivel október második felére alig kilenc napra elegendő üzemanyag-tartalék maradt az országban, 21-én, vasárnap Antall József miniszterelnök és kormánya 65 százalékos áremelésről döntött. Október 23-án, kedden, a forradalom és szabadságharc parlamenti megünneplése után a kormányfő kórházba vonult, hogy eltávolítsák egy nyirokcsomóját. A kormányhatározatot úgy jelentették be csütörtök délután, hogy aznap éjfélkor hatályba is léptették. A sietséggel az volt a cél, hogy a bejelentés után ne legyen idő az olajtartalék gyors felvásárlására a régi áron.

A drasztikus üzemanyagár-emelés és az intézkedés bevezetési módja miatt csütörtök este taxisok százai vonultak a Hősök terére, majd a Kossuth térre. Ezután villámgyorsan terjedtek az összezárt járművekből, feltorlaszolt köztéri vaspadokból („barikádokból”) álló közlekedési akadályok. A szervezettséget erősítette, hogy a szabad demokrata kézbe kerülő főváros vállalata, a BKV a taxisok rendelkezésére bocsátotta kézi adó-vevő rendszerének egyik frekvenciáját, ami által a húszezres taxisréteg tüntetői korlátlanul kapcsolatot tarthattak egymással.

Október 26-a, péntek reggelre kiteljesedett az országra és lakosságára törvénytelenül ráerőszakolt blokád, nagyvárosi bevezetőutakat, Budapest hídjait, főutak stratégiai pontjait, határátkelőket torlaszoltak el taxisok és más fuvarozók járművei, a közlekedés és vele az ország működése, közellátása leállt. A taxisok a benzináremelés visszavonását követelték. A kormány mindvégig kitartott amellett, hogy csak kompenzációról lehet szó, a megállapodást a torlaszok eltávolításához kötötte.

A három-négy napos káosz során a legnagyobb ellenzéki párt, az SZDSZ dicstelen szerepet játszott, hiszen a bűncselekményként megvalósuló blokádot létrehozó és kormányzsaroló fuvarozók mellé állt, arra hívva fel minden szabad demokrata szervezetet, hogy támogassa a tiltakozómozgalmat. Kis János pártelnök és Pető Iván frakcióvezető pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a politikailag megbukott, alkalmatlan kormány helyébe másik kell.

A szintén SZDSZ-es Göncz Árpád a kormány pénteki kérésére sem volt hajlandó a nemzet egységét kifejezve köznyugalomra inteni, illetve felszólítani a taxisokat a törvényes rend helyreállítására. Barna Sándor budapesti rendőrfőkapitány Göncz Árpád vonzásában, Horváth Balázs belügyminiszter erélytelensége miatt nem intézkedett akkor, amikor még meg lehetett volna előzni a blokád kiteljesedését. Barna hamar ki is jelentette, hogy nem lenne hajlandó végrehajtani rendőri fellépésre (oszlatásra) irányuló parancsot. Amikor pedig a kormány elszánta magát a blokádoló autók elszállítására, a köztársasági elnök honvédségi főparancsnoki minőségében megtiltotta, hogy ez katonai műszaki eszközök rendelkezésre bocsátásával megtörténhessen. Holott amint azt később a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság megerősítette, békeidőben a választott kormány – a honvédelmi miniszteren keresztül – irányítja a hadsereget.

Akkoriban még egyetlen kormányközeli orgánum sem volt. Médiumként csak az állami televízió, illetve rádió létezett, de az MDF–SZDSZ-paktum leágazásaként Göncz Árpád jelöltjei irányították őket. Hankiss Elemér tévéelnök tette is a dolgát: még szeptemberben letiltotta Antall József nyilatkozatát, amelyben a kormányfő az őszintén feltárt nehéz helyzet megoldásához a társadalom bizalmát kérte. Hankiss a blokád beálltakor a barikádokat járta, és bár tudnia kellett róla, füle botját sem mozdította a taxisok szövetsége ama nyilatkozatára, hogy egyeztető tárgyalásokra csak a köztévé élő közvetítése mellett hajlandó a kormánnyal. Ez akkor az anarchia állandósulását szolgálta. Intézkedése híján egy partizánakcióval Pálfy G. István, az 1-es csatorna Híradója és A hét főszerkesztője kijárta, hogy egy összebarkácsolt kábel-közvetítőrendszerrel létrejöhessen a közvetítés. Így péntek délután elindulhattak az egyeztetések, s a lakosság megismerhette az álláspontokat. Más kérdés, hogy a kormány és a taxisszervezet már küszöbönálló megegyezését Göncz szétzúzta azzal, hogy a taxisok eredeti követelésével azonosulva péntek késő esti nyilatkozatában felszólította a kormányt az üzemanyagár-emelés felfüggesztésére.

Szombaton az Ifjúsági Demokrata Fórum a taxisok gyűrűjén áthatolva a Kossuth téren demonstrációt tartott, amelyhez járókelők százai csatlakoztak. A tüntetőket üdvözlő Gyarmati Dezső MDF-es képviselő a kamerákba mondta, hogy másnapra az MDF nagyszabású megmozdulást tervez. Vasárnap három órakor több tízezres budapesti tiltakozás mutatta meg, hogy a lakosság nagy többsége nem vevő a taxisok és a mögöttük álló politikai erők gerjesztette felfordulásra. A blokád ellentüntetését Lezsák Sándor vezette egy hangosítótölcsérrel. A Margit hídon annak ellenére átmentek, hogy a pesti hídfőnél vasrudakkal felfegyverkezett blokádolók néztek velük farkasszemet. „Nem lesz puccs!”, „Antall marad!” – skandálták. A tömeg hosszabban időzött a Roosevelt téri volt tervhivatali székházépületnél, ahol az érdekegyeztetés folyt.

Még aznap megkezdődött a blokád felbomlása, az érdek­egyeztetés sikerrel zárult, megállapodtak a megemelt üzemanyagár 12 forintos csökkentéséről és az árak majdani liberalizálásáról. Antall vasárnap esti pizsamás interjúja a kórházból még inkább a rendpártiságot erősítette a lakosságban. Az egyik ellentüntetéses tábla szövege – „SZDSZ puccs fuccs” – tehát beigazolódott. Ráadásul ezzel az SZDSZ – az őszi önkormányzati választáson kezdődő – előrenyomulása lendületét vesztette; nyugalmasabb politikai klíma köszöntött be 1991-re.

Figyelemre méltó különben, hogy az 1993 körül hangsúlyozottan nemzeti irányt vevő Fiatal Demokraták Szövetsége vezetőségi szinten nem vett részt a szabaddemokraták taxisblokádot támogató aknamunkájában. Sőt, Orbán Viktor elnökségi tag 1990. október 26-án mosonmagyaróvári beszédében kijelentette: „Aki ma az utcai megoldás mellett van, az akaratlanul is a demokratikus intézmények ellen van.” Ez lehetett talán az első kitapintható repedés a két párt szövetségében.

+

Boross Péter (a taxisblokád idején polgári titkosszolgálatokért felelős miniszter, majd belügyminiszter, Antall József halála után a ciklus végéig miniszterelnök):

„A taxisblokád egy rövid lefolyású dráma volt, amire senki se készült, se a kivitelezők, se az elszenvedők, más kérdés, hogy a kormányellenes erők, főleg az SZDSZ, azonnal rácsatlakozott a spontán akcióra. Nem volt titkosszolgálati szál, ezt mint korabeli titkosszolgálatokért felelős miniszter is mondom, aki aztán pár hónap múlva – Antall József óhajára – Horváth Balázst váltottam a belügyi tárca élén… Meg kell hagyni, a liberálissá átvedlett posztkommunista média rendkívül ellenséges volt a kormánnyal szemben, amit jól példáz, hogy miként tálalták a nagy, MDF-es ellentüntetés – ami nagyon sokat jelentett a végkifejlet szempontjából – egy kicsiny mozzanatát. Amikor a Parlament elé vonult a tömeg, Horváth Balázs kihajolt az Országház vastagfalú ablakán, hogy a kormányt köszöntő demonstrálókat integetve üdvözölje. Ott voltam a teremben, emlékszem, gesztusához némi segítségre is volt szükség, fölemelték, hogy látsszon lentről. Erre a sajtóban az futott körbe, hogy Horváth Balázs majd kiesett az ablakon, olyan részeg volt… De mondom, maga a blokád egy spontán reakció volt attól a rétegtől, amely arról értesült, hogy azonnal 65 százalékkal drágább lesz fő működési költsége, az üzemanyag. A baj azzal kezdődött, hogy az esemény gyorsan átváltott bűncselekménybe a közutak lezárásával. Barna Sándor budapesti rendőrfőkapitányt behívták Göncz Árpádhoz, aki azt mondta neki ukázként, csak semmi erőszak. Göncz vagy nem tudott korlátozott államfői jogairól, vagy nem akart tudni, mindenesetre a rendőrség bambaságra ítélve nézte végig az országos rendbontást. Göncz a hadsereg főparancsnoka volt, nem pedig vezetője, de még azt is megakadályozta, hogy a katonaság ideiglenes hidat létesítsen az elfoglaltak helyébe a Dunán. A taxisblokád tágabb összefüggése persze az volt, hogy az Antall-kormány külső kényszernek kellett hogy engedjen, ott volt például az utolsó állampárti kormánytól megörökölt 22 milliárd dolláros adósság, vele szemben a 7-800 milliós devizatartalék. És hát persze az uralmi helyzet abból is adódó ingatagsága, hogy Gorbacsov megígértette az amerikai elnökkel, hogy Magyarországon nem lesz radikális a rendszerváltozás menete.”

Bégány Attila (Fidesz-alapító, majd az Ifjúsági Demokrata Fórum első elnöke, utóbb, 2013-17 között a XV. kerületi Kormányhivatal vezetője):

„Az IDF nagy dobása volt, hogy '90 október 27-én elsőként tartott demonstrációt a taxisblokád ellen, és miután ez bekerült  a tévéhíradásokba, nagyban inspirálta a másnapi hatalmas MDF-es tömegmegmozdulást. Szervezetünk "SzDSz puccs fuccs" táblával indult a kormányt támogató gigatüntetésre, ami méltán tekinthető a mai Békemenetek előfutárának. Mi egyébként már az MDF-SzDSz paktumban is a nem kívánatos amerikai befolyást láttuk az SzDSz túlzott helyzetbe hozatalával. Nem csodálkoztunk hát, hogy a korabeli taxisok fenyegető akciójához az SzDSz és a paktum által köztársasági elnökké emelkedett Göncz Árpád intravénasan adta az erőt és a segítséget. Mondom, az akkori amerikai nagykövetségnek, egyáltalán az amerikai birodalomépítési törekvésnek elképesztő befolyása volt már akkor magyar belpolitikára.  Nincs ez másképp ma sem, sőt, a beavatkozás ma már leplezetlen. Láthattuk például az ellenzéknek juttatott irdatlan nagyságú kampánypénzek botrányából, láthatjuk a jelenlegi nagykövet ténykedéséből, mennyire támogatnák most is a nemzeti erők leváltását Magyarországon.”

Pálfy G. István (újságíró, televíziós, az MTV korabeli egyes csatornáján a Híradó és a Hét korabeli főszerkesztője, később egyetemi tanár):

A kérdéses napokban egy fontos körülmény, hogy Antall József miniszterelnök közvetlenül a taxisblokád előtt került kórházba. Az ő akkori szerepének hiánya a konfliktus kezelésében eléggé meghatározó, bár végül óriási jelentősége volt a társadalom megnyugtatásában, hogy Feledy Péternek adott legendás pizsamás interjújában egyáltalán nem magas lóról beszél, hanem a társadalommal való teljes egyetértés, azonosulás jegyében. Meggyőződésem, hogy ha mély, sokrétű módon, történészi igénnyel dolgoznák fel ezt az eseménysort, abból kiderülne, hogy a modernkori magyar társadalom egyik kulcsmozzanatáról beszélhetünk. Bárkinek szívesen állok rendelkezésére, aki ebben az ügyben az igazságot keresi. Ezért tettem az engem megkereső Mandinernek is említést – mint médiavonatkozásban kortanú – a ’90. szeptemberi Antall-interjú letiltásáról és arról, hogy milyen körülmények, ellenszél közepette kerülhetett sor a taxisok és a kormány közötti tárgyalás megindítására. Mégis, az eseményekben a modern demokrácia ébredezett: volt sztrájk, voltak demonstrációk, a bűncselekménybe torkolló utat fölváltotta a tárgyalásos út, melynek következtében nem égett föl végül az ország! Persze ebben annak is szerepe lehetett, hogy megvoltak azok a felelős személyek, akik tudták a történelmi köteleségüket.

Kónya Imre (az akkori vezető kormánypárt, az MDF frakcióvezetője, Antall halála után belügyminiszter):

„Legyen világos: nem az SZDSZ szervezte meg a taxisblokádot. De tény, hogy a blokádot kihasználva megpróbálta a törvényes kormányt megbuktatni és a hatalmat megszerezni.  Céljai megvalósítására a köztársasági elnököt is felhasználta. Számomra ez óriási csalódás volt. Örültem, hogy a Magyar Köztársaság első elnöke egy ’56-os hős, nem pedig Pozsgay Imre, aki minden pozitív tulajdonsága ellenére mégis csak egy kommunista funkcionárius volt. A blokád első napján teljes bizalommal arra kértem az elnököt, hogy a hat párt frakcióvezetőjét hívja össze, mire a válasza az volt, hogy: „Ebben a forradalmi helyzetben? Majd bolondok lennének veletek leülni!” És elmulasztotta azt, amit egy krízishelyzetben a pártok felett álló köztársasági elnöknek meg kellett volna tennie. A Blokád című film hitelesen mutatja be az akkor történteket. Nem tör pálcát a taxisok felett, és hitelesen ábrázolja Göncz Árpádot is. Igaz, ez az ábrázolás nem azonos azzal, ami a korabeli sajtó ás a balliberális megmondóemberek nyomán a közvéleményben „Árpi bácsiról” kialakult. De Göncz Árpád filmbeli figurája a forgatókönyvíró, Köbli Norbert által áttanulmányozott jegyzőkönyvekből és visszaemlékezésekből, többek között Göncz Árpád visszaemlékezéseiből is leszűrhető tényeken alapul. Megerősíthetem: hiteles ábrázolás.

Nyitókép: MTI/Talum Attila