Merzből nem lett Messiás – mérlegen a CDU vezetőjének eddigi teljesítménye

Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban

A Heaven Street Seven nevű egykori rockzenekar huszonkét éve megjelent első magyar nyelvű lemezén több olyan szám is szerepelt, amely később viszonylagos ismertségre és népszerűségre tett szert. A lemez nyitódalában, a Mozdulj címűben elhangzik: „Nem lesz ez egy szimpla meccs, ezt éreztem már akkor”.

Friedrich Merz, a német Kereszténydemokrata Unió elnöke és bundestagbeli frakcióvezetője akkor járt utoljára hasonló magasságokban a politikai pályafutását tekintve, amikor a szóban forgó HS7-album még újdonságnak számított. Azóta sok idő eltelt – a Heaven Street Seven néhány éve feloszlott, s

–, mégis, kis híján háromnegyed év Merz-vezetés után joggal támad sokaknak az az érzése, hogy a nagyobbik uniópárt sorsa is úgy folytatódik, ahogy a HS7-dal: „úgyhogy gyorsan megittam még hetet ugyanabból”.

Rögzítsük: Friedrich Merz a CDU történetének alighanem legnagyobb válságában vette át a formáció kormánykerekét. Kicsit több mint egy évvel ezelőtt Konrad Adenauer egykor szebb napokat látott pártja lesújtó erejű vereséget szenvedett a szövetségi választáson. Ez tizenhat év kormányzás mellett a vitatott megítélésű Merkel- és a kérészéletű, ám annál súlyosabb kudarcokat felvonultató Laschet-korszak végét is jelentette.

amely úgy igyekezett – és igyekszik – kormányzóképes erőként eladni magát, hogy prominens tagjai ekkor már a nagy nyilvánosság előtt vitatkoztak a pártot érintő legfontosabb tartalmi kérdésekről. Friedrich Merz nagy ígérete az volt az Armin Laschet lemondását követő elnökválasztási folyamatba a rendkívüli helyzetre való tekintettel ténylegesen bevont CDU-bázisnak, hogy rendet tesz a portán, és kirántja a pártot a merkelizmus hosszú évei során elhatalmasodott tespedtségéből.

Még hetet?

Kezdetben úgy tűnt, hogy Merz tényleg igyekszik beváltani ezt az ígéretét. Pártelnökké választását követően hamar „vérengzeni” kezdett a CDU prominensei között, vagyis látványosan igyekezett megszabadulni a Merkel-korszakban befolyást szerző, az egykori kancellár szellemiségét és habitusát átvevő riválisoktól.

Ez nagyjából sikerült is, az újdonsült pártelnök öröme közel tíz hónap elteltével mégsem lehet felhőtlen. A párt hátországában és adminisztrációjában ugyanis nem történt hasonló nagytakarítás. A Süddeutsche Zeitung szerint a Konrad Adenauer-házban még hónapokkal Friedrich Merz elnökké választása után is pozíciójukban maradtak az Angela Merkel, Annegret Kramp-Karrenbauer és Armin Laschet által kinevezett funkcionáriusok, és sokáig egyáltalán nem is tűnt úgy, hogy az újdonsült nagyfőnök be szeretné ültetni a saját embereit a pártadminisztráció vezető beosztásaiba.

Ezt Merz hívei és kritikusai eltérően magyarázzák: előbbiek szerint az új pártelnök megértette, hogy azzal nem fogja tudni egységbe kovácsolni szétzilált szervezetét, ha „mészárlást” rendez a hátországban, utóbbiak inkább azt látják a tétovázás mögött, hogy Merznek nincs konkrétabb elképzelése arról, hogyan kell irányítani egy pártot.

A kereszténydemokraták idén az alsó-szászországi Hannoverben tartották pártgyűlésüket, amelyen a küldöttek elfogadták a női kvóta régóta napirenden lévő bevezetésére vonatkozó terveket. A CDU-t valóban a férfiak uralják – és ezen az sem segít sokat, hogy hosszú ideig álltak nők a szervezet élén –, ám a már a Merkel-időszakban is felmerülő kvótázás mellett eddig nem igazán akarta elszánni magát a párt. Ennek számos oka van attól a nyilvánvaló félelemtől kezdve, hogy a női kvóta kvótanőket fog termelni, egészen addig a szintén elég kézenfekvő következtetésig, hogy a női kvóta bevezetése valójában a CDU konzekvensen tagadott „nőproblémájának” beismerése volna.

Éppen ezért ironikus kissé, hogy a kereszténydemokraták éppen azon a pártgyűlésen határozták el magukat a női kvóta mellett, amelyen Friedrich Merz, aki szakítást ígért az elődök örökségével, először tündökölhetett elnökként. A kvótakérdés pártgyűlés elé kerülése – és a bevezetés elfogadása – azonban

A kvótázás, amely a közvélekedés szerint hajlamos inkább a kontraszelekciót erősíteni, végső soron mesteri merkeli félmegoldás, hiszen adminisztratív eszközökkel igyekszik megoldani egy olyan problémát, amelyet eddig sem a CDU belső szabályai okoztak, hanem az, hogy a nehezen azonosítható világnézetű, naftalin­szagú párt egészen egyszerűen nem vonzó azoknak, akik politizálni szeretnének – mindegy, hogy nőkről van szó vagy sem. Friedrich Merz nem ezt ígérte párttársainak, amikor a bizalmukat kérte – és nem is teljesen elégedett mindenki az eddigi teljesítményével.

Négyből kettő

Többek között a választók sem. Németországban az idén négy tartományi választást tartottak: a Saar-vidéken, Schleswig­-Holsteinban, Észak-Rajna-Vesztfáliában és legutóbb Alsó-Szászországban. Az első három tartományban a CDU négy évvel ezelőtt választást tudott nyerni, így Merz számára is kulcsfontosságú volt, hogy az immár általa vezetett párt újrázni tudjon.

Ez azonban csak félig sikerült: a Saar-vidéki, alapvetően nyerhetőnek tűnő választást elsősorban a miniszterelnök-­jelöltjük miatt szorosan ugyan, de elbukták. Az apró tartomány apró CDU-ja nem tudott megfelelő utódot termelni a helyi szinten egyébként nagyon sikeres Annegret Kramp-Karrenbauer helyett, így ott végül a Német Szociál­demokrata Párt (SPD) alakíthatott kormányt – méghozzá koalíciós kényszer nélkül, ami egyedülálló dolog Németországban. A helyi szocdemek akkor még az országos párt népszerűségéből is profitáltak. A nem sokkal a voksolás előtt CDU-elnökké választott Merzre szerencséjére nem égett rá a Saar-vidéki zakó.

A schleswig-holsteini fényes győzelem és az észak-­rajna-vesztfáliai címvédés önbizalmat adott Friedrich Merznek – még akkor is, ha utóbbi tartományban az a vérbeli Laschet- fióka Hendrik Wüst alakíthatott kormányt, aki néhány hete szemrebbenés nélkül lenyilatkozta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak,

Az október elején tartott alsó-szászországi választás azonban újfent lesújtó eredményt hozott a CDU-nak, s ebben Merz felelőssége is nehezen vitatható. A párt 5,5 százalékkal kevesebb szavazatot szerzett, mint a négy évvel ezelőtti választáson – olyan gyengén szerepelt, mint az utóbbi hatvan évben soha.

Figyelemre méltó, hogy körülbelül százezer szavazó még úgy is átpártolt a kereszténydemokratáktól a szociáldemokratákhoz, hogy az országos SPD a háború és az energiaválság miatt egyébként olyan gyenge eredményeket produkál a felméréseken, mint soha az utóbbi egy évben. Ötvenezer-ötvenezer szavazót veszített a CDU a nagy rivális Zöldekkel és a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak-kal (AfD) szemben is – ez utóbbi különösen rosszul cseng egy nyugatnémet tartományi választás kapcsán. Főleg úgy, hogy Merz még egy-egy izmosabb ukránozást is eleresztett a voksolás előtt, ami igazán imponálhatott volna az AfD szimpatizánsainak.

Mit lehet tenni?

A kereszténydemokratákat átmenetileg megmentheti a nyilvános önvizsgálat fenyegető kötelességétől, hogy az egyre jobban érzékelhető energiaválság miatt az SPD országos népszerűsége bezuhant, így ha jövő vasárnap tartanának szövetségi választást, azt Merzék valószínűleg megnyernék. Ez hízelgően hangzik, de a párt és az elnök saját teljesítményéhez elég kevés köze van – ennek a Konrad Adenauer-­házban is világosnak kell lennie.

Arra mindenesetre biztosan jó volt az alsó-szászországi bukás, hogy a jelek szerint rávette Merzet arra, hogy végre „takarítani” kezdjen. Sajtóhírek szerint egyre több Merz-­ember jelenik meg a CDU hátországában,

A CDU most 2024-re ígéri programjának teljes megújítását – a programadás már így is meglehetősen hosszú ideje zajlik, de elfogadhatjuk, hogy nem könnyű arcéleket találni egy olyan pártnál, ahol éveken keresztül mindenki csak a kontúrok elmosására törekedett. A Kereszténydemokrata Unió jövője szempontjából viszont csak egy elfogadható végkifejlet létezik: nem még hetet ugyanabból…

Nyitókép: Friedrich Merz a CDU szeptemberi konferenciáján. Marad még valami a kereszténydemokrataságból? Fotó: AFP/Michael Kappeler/DPA/DPA Picture-Alliance