Térdre kell kényszeríteni a bürokráciát

2020. december 09. 13:31

Amerika megmentéséhez a bürokrácia legyűrésén és a média hiteltelenítésén keresztül vezet az út. Az elmúlt négy év jó kezdés volt ehhez: Donald Trump 71 millió amerikait ébresztett rá, hogy az embereknek kell a kormány felett uralkodniuk, nem pedig fordítva – fejtette ki lapunknak Ryan Williams, a Claremont Institute elnöke.

2020. december 09. 13:31
null

Sándor Lénárd írása a Mandiner hetilapban.

Donald Trump elnöksége nemcsak a fordulatokban leginkább bővelkedő, hanem Amerika egyik legrendhagyóbb adminisztrációjaként vonul be a történelemkönyvekbe. Olyanként, mint amilyen a 19. században az elitellenes Andrew Jackson vagy a 20. század hajnalán a trösztök ellen harcba szálló Theodore Roosevelt formabontó elnöksége volt. Hozzájuk hasonlóan Trump is több évtized óta beágyazódott dogmákkal fordult szembe.

A leköszönő elnök nem kifinomult, hanem bizonyos értelemben amatőr politikus. Ám ösztönszerűen tapintott rá arra, hogy az Egyesült Államok és az amerikai társadalom egyre inkább kettészakad. Vannak, akik úgy gondolják, hogy az USA soha nem volt nagyszerű ország, sőt éppen ellenkezőleg: gaztettekre épült; ahhoz pedig, hogy egyszer majd naggyá válhasson, mélyreható társadalmi változásokon kell keresztülmennie. Velük szemben Trump alapvetően azt fogalmazta meg, hogy Amerika egykoron nagyszerű volt, és ezért nem változásra, hanem a gyökerek meglelésére van szükség. Ryan Williams, a konzervatív Claremont Institute vezetője az intézet munkájának bemutatása mellett az elnökség hagyatékát is értékelte lapunknak.

Visszatérés a függetlenségi nyilatkozat elveihez
A Claremont Institute-ot a neves politikai filozófus és történész Harry Victor Jaffa tanítványai alapították 1979-ben. Jaffa Leo Strauss német származású amerikai politikai filozófus köréhez tartozott, és jelentős hatást gyakorolt a konzervatív és természetjogi gondolkodásra Amerikában. Jaffa tanítványai úgy vélték, hogy az amerikai konzervativizmus és a Republikánus Párt pontosan tisztában van azzal, hogy mit nem akar – például kommunizmust a világban, illetve korlátlan kormányzati hatalmat az Egyesült Államokban –, de nincs világos elképzelése arról, hogy a konzervativizmusnak milyen konkrét célokat kell kitűznie. Ezért tartották fontosnak egy olyan fórum létrehozását, ahol pozitív válaszokat fogalmazhatnak meg erre a kérdésre – mutat rá Williams. A Claremont Institute alapítói azt vallották, hogy a függetlenségi nyilatkozat elvei nyújtják a legszilárdabb alapot Amerika nagyságához és virágzásához.

Az intézet több területen is aktív. Először is jelentős publikációs tevékenységet folytat, emellett aktív jogi munkát végez: a John C. Eastman által vezetett alkotmányjogi központ a legjelentősebb alkotmányjogi ügyekben indít peres eljárásokat, illetve ilyen perekben beadványokat terjeszt elő a szövetségi bíróságok és a legfelső bíróság előtt egyaránt. Emellett az intézet ösztöndíjakkal támogatja a szakmai útjuk elején járó újságírókat, médiaszakembereket, szakpolitikusokat és kormányzati tisztviselőket.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!