Egy globális reformkor felé

Trianon évfordulóján tudományos munkák és emlékművek készültek, fontos elemzések jelentek meg a sajtóban; a műveket tömegek osztották meg a közösségi médiában, s a településeken és a világhálón is sokan vettek részt a megemlékezéseken. Visegrád szellemiségének kézzelfogható bizonyítékaként a szlovák miniszterelnök, példás empátiakészségről téve tanúbizonyságot, száz felvidéki magyar társaságában emlékezett és emlékeztetett népeink közös sorsára. Persze a fonákját se hallgassuk el: Romániában valószínűleg csak az államfő rossz lelkiismeretén múlott, hogy a június 4-ét román nemzeti ünnepnek nyilvánító javaslat törvényerőre emelkedjen.

Mindezeken túl viszont az az igazság: továbbra sem vagyunk sokkal közelebb egy olyan jövőhöz, amelyben Trianon traumája csak rossz emlék, és nem a tapasztalatot lényegében befolyásoló mai valóság. Létezik ilyen jövő? Meggyőződésem, hogy igen, de ehhez fontos szemléletváltásra lesz szükség. Ugyanilyen szemléletváltásnak köszönhetjük ezeréves kereszténységünket és államiságunkat is. A honfoglalást lezáró pozsonyi csatában kivívott területi szuverenitásunkat így sikerült erkölcsileg és kormányzástechnikailag is megerősíteni. Jóval később, a magyar reformkor idején azonban olyan általános szemléletváltás zajlott Európában, amely végül Trianonhoz vezetett. Ez alapján azt is mondhatjuk, hogy egy sikeres, illetve egy jórészt sikertelen civilizációs rendszerváltáson vagyunk túl, amelyben természetesen szerepet játszottak általános (azaz európai civilizációs) és specifikus tényezők is (például a tatárjárás, a török, a német és végül a szovjet uralmi korszak).