


„Skrabski vagy Bede?” – avagy a legkárosabb álkérdésről, amit csak feltehet magának a Fidesz
A magyar jobboldal feladata a két tábor újraegyesítése, hiszen enélkül nem győznek többé a mindkét irányzat számára fontos értékek. Kohán Mátyás írása.

Közbelépett az Európai Bizottság: Szlovénia megszüntette a Magyarország ellen bevezetett intézkedést

10 milliónál megálljt parancsolnának! Mindent eldöntő népszavazás következik
Nagyon szoros végeredmény várható Svájcban.
Épp most, teljes csendben vezeti ki a Tisza a százezreket védő kamatstopot
Magyar Péter ugyan ma két órán keresztül beszélt a sajtótájékoztatón, ezt az apróságot viszont „elfelejtette” közölni az emberekkel.
Találja ki, melyik ország volt elnökét ítélték harminc év börtönre!
Annyit súgunk, hogy az ügyvédei szerint a művelet jogszerű önvédelmi intézkedésnek minősült, és semmilyen összefüggésben nem állt a később kihirdetni kívánt hadiállapottal.

Lengyel Tamás és Schilling Árpád is indulatosan reagált Kálomista Gábor Mandiner-interjújára
Pedig a Mandinernek nyilatkozó színházigazgató mindkettejük mellett kiállt egy nagyon fontos ügyben.
Elszabadult az aranykonvojos ügyvéd fantáziája: már terrorcselekményt emleget Sulyok Tamás kapcsán
Magyar Péter támadása az államfő ellen éppen az európai színtéren bukhat el. Ezért is jöhet jól neki, hogy a közismerten Orbán-ellenes ügyvéd, Horváth Lóránt újabb tippeket ad neki Sulyok eltávolítására.

„Minden érintett fél elfogadta a megbeszéléseket” – jelentős előrelépés történt a béketárgyalásokon
Donald Trump végre már látja a fényt az alagút végén.

Kilenc kérdés, kilenc válasz a migrációs paktumról
Jönnek-e migránsok, meg lehet-e úszni őket úgy, ahogyan Orbán Anita ígéri, és mik az igazán nagy buktatók? Itt a válasz mindenre is.
Leó pápa a migránsok jogainak védelmére szólított fel a Kanári-Szigeteken tett látogatása során
A katolikus egyház vezetője szerint Európa nem hagyhatja, hogy a tenger sírkövek nélküli temetővé váljon.

Látványos megnyitó után Salma Hayekkel és a hatodik vb-jén résztvevő „hatujjú” talizmánnal tarolt Mexikó
Elkezdődött a nyár legjobban várt sporteseménye – hazai sikerrel és három piros lappal!
„Így csinálják a mesterek” – Orbán Viktor barkácsvideóval válaszolt: visszakerült a falra a Nemzeti Hitvallás (VIDEÓ)
Mindezt a legendás MacGyver-sorozat főcímzenéjére.

Migráció, káosz, polgárháború? – Földi László és Horváth József az Erőtérben
A migrációs paktum drasztikus és visszafordíthatatlan következményei a szemünk előtt rajzolódnak ki.
Annak ellenére, hogy ma erősebb a középosztály, a polgárság, mint valaha, tagjai úgy érzik, hogy elárultuk őket.
A Facebook-kormányzás korába lépve Magyar Péter e téren is átvette az uralmat.
A magyar emberek egy átlátható, hatékony és működő országot szeretnének – ezt bizonyítja az áprilisi, elsöprő erejű választási győzelem.
Íratlan szabálynak számított, hogy egyik politikai erő sem áll elő egyoldalúan ilyen indítvánnyal, hiszen a nyilvánosság előtt rendkívül nehéz racionális érvekkel megvédeni a parlamenti díjazásokat.
Mire számíthatnak a munkavállalók az új kormánytól a tőkével szembeni küzdelemben?
Ha valódi megtisztulás előtt állunk, annak semmiképpen sem szeretnék az útjába állni.
Kit néz bolondnak a köztársasági elnök?
Két hónappal a választások után a bankár Kármán András megbízatásának első pontját teljesítette is.
A bank elnök-vezérigazgatói feladatait a jövőben Gerendás János látja el.
Arra következtetek, hogy Z. Zsolt pénzt adott valakinek, hogy rajta keresztül szerezzen befolyást a fővárosi városvezetésnél.
A Fidesz-KDNP képviselői országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be a migrációs paktum elutasításáról!
De szívesen meghallgattam volna, mit válaszol a kevély miniszterelnök Balla György Fidesz-honatya minapi felszólalására!
Kedves Helsinki Bizottság, Amnesty International, TASZ és egyéb harcos jogvédő szervezetek! Ismét eljött az önök ideje!
Csütörtökön 11 órakor részletes tájékoztatást adunk a kormány döntéseiről.
De ki őrzi majd az őrzők őrzőjét?
Magyarországot évekig leösszeszerelőüzemezték, mintha csak csavarhúzóval a kezében járkálna mindenki
Aki lenézi az ipart, az valójában a dolgozó embereket nézi le.
Ha kiderül, hogy Ön alkalmatlan a feladatára, javaslom olyan miniszter megválasztását következően, aki látott már gyereket, esetleg tanított is.
Én nem haragszom Lőcsei Úrra.
Vajon mit lép a Fidesz?
A Magyar Péter által ismételgetett Orbán-gyalázás csak arra jó, hogy a hamarosan bekövetkező erőteljes életszínvonal-romlás felelősségét lerázza magáról, s azt Orbánra hárítsa.
Semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak.
Videók

Migrációs paktum: káosz vagy új rend? – Stratéga Marsai Viktorral
Trükköző Brüsszel, az amerikai modell tanulságai és egy átrendeződő kontinens. A Stratéga e heti vendége Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, az NKE oktatója.

Európa elvesztette a játszmát? – Földi László és Horváth József az Erőtérben
Európa elvesztette globális befolyását: a racionális döntéseket felváltotta az érzelmi alapú politizálás.

Trump: őrült vagy stratéga? – Siklósi Péter a Stratégában
A trumpi stratégia lényege a tudatos bizonytalanság fenntartása. De meddig fizeti Amerika a vezető nélküli, önvédelemre képtelen Európa számláját?
galéria

Robbantás történt Esztergomban
Robbantás történt Esztergom külterületén 2023. szeptember 20-án. Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

Szoboszlai Dominik karrierje képekben

Döbbenetes fotók a franciaországi migránslázadásról
A chipháború már Európában zajlik
Az Európai Bizottság május végén olyan rendkívüli szabályokat helyezett kilátásba, amelyek válsághelyzetben akár a chipgyártók szerződéseit is felülírhatnák. Európa legfontosabb chipipari vállalatának a vezetője nem várva sokat a válasszal figyelmeztette Brüsszelt: a technológiai szuverenitást központi utasítások és szabályozási cunami helyett versenyképes cégek felépítésével lehet elérni. Nagy csata várható.




























































Háború Ukrajnában 



















Választás 2024 

