Vona: A Fidesz veszélyezteti a Jobbik kétharmadát

Olvasson többet a témában! választás 2010, Vona Gábor, Veszprém, belföld, Jobbik, Fidesz.
2010. március 21. 10:38

A Fidesz veszélyezteti a Jobbik kétharmados győzelmét - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke egy veszprémi nagygyűlésen. Szerinte olyan törvényeket kell hozni, hogy a politika ne válhasson a társadalom ellenségévé.

Azt hallani, hogy a Jobbik veszélyezteti a Fidesz kétharmados győzelmét, holott ez éppen fordítva van, fogalmazott a Jobbik vezére. Vona szerint, ha megnyerik a választást, megszüntetik a TV2 és az RTL Klub televíziókat. Vona Gábor szerint az országot csak tudatosan, készakarva lehetett ennyire szétverni, és ezt nem a magyar emberek tették, hanem a politikusok. Mint mondta: a politikusok azért reszketnek ennyire, mert tudják jól, hogy a radikális változás rajtuk fog kezdődni.

Szerinte ha a Fidesz nyerné meg a választásokat, akkor sem lesz jobb. „Pintér Sándor lesz állítólag a Fidesz belügyminiszter-jelöltje, s állítólag az övé lesz nem csak az összes rendvédelmi fegyveres testület, hanem a titkosszolgálatok is, s övé lesz az APEH" - mondta. Akinek mindez a kezében van, bárkit „el tud tüntetni" - fogalmazott, megjegyezve: a Fidesznek a legfontosabb célja az lesz, hogy a Magyar Gárdát, a Jobbikot eltüntesse. A Fidesz bennünket ellenségnek tart, az összes lakossági fórumukon már csak arról beszélnek, hogy miért kell a Jobbikot eltaposni".

A Jobbik programjáról szólva kiemelte: a számonkérés „csak félmunka", ugyanis olyan törvényeket kell hozni, hogy „a jövőben a politika ne válhasson még egyszer a társadalom ellenségévé". Vona Gábor szavait nagy taps, éljenzés fogadta. A pártelnök szerint a multinacionális tőkét „meg kell rostálni", a meglévő hiteleket „újra kell tárgyalni", s a magyarokon már nincs mit tovább szorítani; adót kell csökkenteni és munkahelyeket teremteni.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/5733


Kommentek:

Veszprém Aréna tuti hely

Igen, a kormányzó urat minél többet kell szerepeltetni, idézni. Ez jó a Fidesznek. Kedves Jobbikosok, nyomuljatok minél többet.

Budaházy meg nem indulhat, mert túl sok volt a hamis cédula.

Ja, az MDFnél is hat arcot meszelt el az OVB, köztük Király Zoltánt. :)

2/18-ot akart mondani.

Miért nem mondott mindjárt 100 százalékot? Annak is annyi a valóságalapja, mint a kétharmadnak, nem?

Válaszok:
atthos | 2010. március 23. 07:21

A magamfajták, a tefajták, és az összes többi személynévmás nevében javasolnám a pártelnök úrnak, hogy tegye félre a hagymázas beszédbűnözést, és pihenje ki magát egy nyugodt helyen.

Válaszok:
luccy | 2010. március 21. 11:03

Nem, nem!

Vona március 15-én már elmondta: azzal h a Jobbik bekerül a parlamentbe, nem eggyel több parlamenti párt lesz, hanem néggyel kevesebb!

Ilyesformán Vona úr csak arra gondolhatott, hogy a Fidesznek a léte veszélyezteti a Jobbik kétharmadát. Ha nem lenne Fidesz (meg MSZP, LMP, MDF, akármik), akkor lenne Jobbik-kétharmad!

Nem értitek ti ezt a Vona-észjárást!

Amúgy szerintem is kicsit elfáradt már.

Válaszok:
reality | 2010. március 21. 11:04

Nem elfáradt, beteg ez az ember.

Kampányban megengedhető a nagyot mondás, de ez sima hülyeség. Kezd abszolút komolytalanná válni.

Válaszok:
Tehetetlen Dodó | 2010. március 21. 11:07
hillcut | 2010. március 21. 11:12

„Pintér Sándor lesz ÁLLÍTÓLAG a Fidesz belügyminiszter-jelöltje, s ÁLLÍTÓLAG az övé lesz nem csak az összes rendvédelmi fegyveres testület, hanem a titkosszolgálatok is, s övé lesz az APEH"

Gábor! Te meg állítólag önkényuralmi rendszert akarsz bevezetni.
Akkor meg inkább a maffiózó állítólagos Pintér...

Tehetetlen Dodó 2010. március 21. 11:07

Szerintem kontraproduktív dolog ennyire elszakadni a realitásoktól, de ez legyen az ő baja.

Válaszok:
slomovicz | 2010. március 21. 12:47
sensei | 2010. március 21. 13:29

"Vona szerint, ha megnyerik a választást, megszüntetik a TV2 és az RTL Klub televíziókat"

Úgy néz Jobbik szinten ez lesz az első és legfontosabb teendő valamint szakértelem sem kell hozzá.. Ez az ember egyre rémisztőbben buta..!

WTF????
Jobbik kétharmad?
Már bocsi, de Király Andris lelépése előtt még juttatott a pártelnöknek is az anyagból amit szívott?
Most ez mire jó amúgy a jobbiknak?
Ha nem kapnak 2/3-ot (mint ahogy nem kapnak) mit csinál majd Vona a feltüzelt és állati csalódott híveivel? Kiküldi őket az Erzsébet hídra, mert illegitim a kormány mivel nem ő kormányoz??? Pff...

Válaszok:
reality | 2010. március 21. 11:14
hillcut | 2010. március 21. 11:15
drkovax | 2010. március 21. 11:42

ez konkrétan tényleg komolytalan volt.
viszont nem biztos, h lesajnálnám, vagy hülyének, betegnek, fáradtnak nevezném azokat, akik a nullából 1-2 év alatt csináltak egy 15-20%-os pártot. lehetnek unszimpik, de van mögöttük teljesítmény.

Válaszok:
reality | 2010. március 21. 11:15
cutcopy | 2010. március 21. 11:15
Steppenwolf | 2010. március 21. 11:16
luccy | 2010. március 21. 11:27
balbakó | 2010. március 21. 11:47

Egyáltalán nem lehetetlen ez a forgatókönyv. Majd az hangoztatják, hogy a Fidesz elcsalta a választásokat, mert ugyebár az előrejelzések a jobbik nyerését mutatta (az ő felfogásuk szerint a felméréseket meg kell szorozni 3-mal).

Kérem emlékezni Ferire. Na ugye! Az az ember is beteg, pedig volt mögötte teljesítmény!

Válaszok:
hillcut | 2010. március 21. 11:18

"nullából 1-2 év alatt csináltak egy 15-20%-os pártot"

Gyurcsány évei alatt nem volt nehéz hőbörgő embereket verbuválni..

ja ez engem is érdekel. mmnt, hogy mit fognak mondani/csinálni, amikor kiderül, h nem lesz 2/3? az "új becsület" eszméjének jegyében Vona elnök úr esetleg lemond?

Ebben vajmi kevés érdeme volt Vonának. Ha nem lett volna az utóbbi 8 évnyi gyalázatos kormányzás, most lehet, hogy nem is tudnánk a Jobbik létezéséről. Ezt a pártot az ország gazdasági és morális válsága hizlalta fel 1%-ról 15-20-osra.

Válaszok:
hillcut | 2010. március 21. 11:27

Nem értelek benneteket...
Nincs igaza?
Ha nem volna a fidesz, valószínű, hogy a jobbik 2/3-ot kapna. Akkor nem a fidesz veszélyezteti?
Hát ki? Az mszp meg az lmp biztosan nem.

Válaszok:
Steppenwolf | 2010. március 21. 11:19

volt? sztem miniszterelnökként nem volt. illetve nem kellett felépítenie egy pártot sem. csak beleült a bársonyfotelbe.

Válaszok:
cinciri | 2010. március 21. 11:24

Akkor majd a Fideszt is betiltja?

Vona a közönségnek játszik, meg lehet érteni. Ahogyan a Fidesznek is ügyelnie kell arra a kommunikációjában hogy mind a középre húzó, mind a radikálisabb szimpatizánsaikat megtartsák, úgy a Jobbiknak is figyelembe kell vennie, hogy jelenlegi szimpatizánsaik egy nagyobb része szocialista szavazó volt, akik akkor sem szavaznának a Fideszre ha pisztolyt szegeznének a halántékukhoz. Nekik meg ez utóbbiakat kell megtartaniuk.

Egyébként Vona néhol vicces kijelentéseitől eltekintve összességében inkább jól beszél:

- az országot csak tudatosan, készakarva lehetett ennyire szétverni, és ezt nem a magyar emberek tették, hanem a politikusok
- Draskovicsnak és Szilvásynak tényleg börtönben a helye
- olyan törvényeket kell hozni, hogy a jövőben a politika ne válhasson még egyszer a társadalom ellenségévé
- el kell törölni a képviselők mentelmi jogát
- törvénybe iktatni a visszahívhatóságukat
- eltörölni a végkielégítésüket
- nyilvánosságra kell hozni az ügynöklistákat
- a nemzeti vagyont pedig alkotmányos védelem alá kell helyezni

... és a többi. Azt nem értem, fentebb a frusztrált Fidesz-szimpatizánsok miért köpködnek állandóan Vonára, mint a kapcsolat.hu-n a beteg balosok Orbánra. Ők mindezt ellenzik, vagy nem így látják? :)

Válaszok:
luccy | 2010. március 21. 11:32
cinciri | 2010. március 21. 11:33
balbakó | 2010. március 21. 11:43

frászt, nézve a pénteki beszédjét, igenis van mögötte teljesítmény! Ismerjük csak el, hogy ekkora sületlenségeket komoly arccal fentrengős röhögés nélkül összehozni, na az igenis teljesítmény!!! :-P

Válaszok:
hillcut | 2010. március 21. 11:30

Nem 1-2 év alatt tett csodát a Vona.

a Jobbik 1999-ben alakult, párttá pedig 2003-ban!

Tehát ha azt a 4 évet nem is vesszük, ami alatt "csak" jobboldali ifjúsági szervezet volt, akkor is már 7 (HÉT) éves a Jobbik, mint párt. (Amúgy pedig 11)

Szóval nincs is semmi csoda. Semmi nagy teljesítmény. Csak volt egy Gyurcsány, ha ő nincs, a Jobbik sincs, max 3-4%-on.

Válaszok:
hillcut | 2010. március 21. 11:39

persze az utóbbi 8 év (amúgy inkább az utóbbi 4) remek táptalaj volt valami másnak/újnak. de szükségszerűen a jobbiknak? mindenképpen a Vonáéknak?
én azt állítom, hogy sok olyan csoport, eszme lehetett volna, ami kihasználja a kedvező körülményeket. (jobbról is balról is)mégis csak a jobbik volt rá képes.

miért nem a miép?
az lmp miért csak a bejutásért küzd?
mért nem vmi szélsőbalos retorika került előtérbe?
miért nem a fidesz ágyazta be magát jobban?
miért nem az mdf?
vagy civilek?

én azt mondom, hogy csak náluk volt megfelelő akarat, háttér, tehetség stb. ezt badarság lenne alábecsülni. és a gárdáról pl még nem is beszéltünk.

Válaszok:
szettevette | 2010. március 21. 11:40
cutcopy | 2010. március 21. 12:54

Mondjuk itt azért lehetne azt is fejtegetni, hogy a volt szoci szavazók miért is háborognak most a Jobbik-házatáján? Tán az ő voksuk nem járult hozzá ahhoz, hogy a szocik még négy évet ámokfuthattak?

Válaszok:
freehckr | 2010. március 21. 11:42

télleg, hogy milyen jól beszél, pontosan és csúsztatás nélkül:
"- eltörölni a végkielégítésüket"

a képviselőnek nem jár végkielégítés...

A mentelmi joggal meg nem az a baj h van hanem az rendszeresen visszaélnek vele.

A visszahívhatóság meg a magyarok politikai kultúrája mellett csak azt jelentené, hogy ha megszavazza a képviselő teszem azt h márpedig segély annak jár aki tesz is érte valamit, akkor jól fel lehet tüzelni azokat akik eddig abból éltek. Soha semmilyen intézkedést nem lehetne végig vinni, mert olyan intézkedés nincsen ami mindenkinek egyformán tetszene... Színtiszta populizmus, semmi más.

Válaszok:
freehckr | 2010. március 21. 11:52

csodáról nem beszéltem. viszont teljesítmény sztem akkor is van. lásd Steppenwolfnak írt válaszom. a gyurcsány effektust sokan ki tudták volna használni.
7-11 év még mindig csak fele a többiek 20+ évének. ráadásul a rendszerváltó pártok komoly anyagi, infrastrukturális szervezeti stb előnnyel bírtak/bírnak. ilyen környezetben bejönni 2. helyre, nem egyszerű dolog.
a jobbik vhogy mindig fico szlovákiájára emlékeztet.

Válaszok:
picur3ka | 2010. március 21. 11:53
luccy | 2010. március 21. 12:33

Ez nagyon egyszerű. A jobbik azzal kezdte ami a legfontosabb mindenkinek. Munkahelyek, föld, előny a magyar vállalkozóknak, cigánybűnözés stb. Ebben egyetértünk, mondhatnám kivétel nélkül. Amiben nem, az a hogyan - és ez lesz a Jobbik veszte. Úgy nem lesz jobb, ha közben más eszközökkel ugyan, de a szavazókat zárjuk ki a felépítendő házból. Na ezt mondta el Vona 15.-én! Vegyétek már észre kedves Jobbikosok, hogy az nem demokrácia, ha a többség ellenére akarjátok megmondani mi jó nekünk.

Válaszok:
hillcut | 2010. március 21. 11:55
szettevette | 2010. március 21. 12:07
kamasuka | 2010. március 21. 12:33

Azok közé tartozom akik különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül rúgnák ki egy szocialista politikus alól a sámlit egy adott helyzetben, viszont egykori szimpatizánsaikkal más a helyzet. Ha már nem a szocialistákra szavaz, akkor az azt jelenti hogy valószínűleg belátta tévedését. A Fidesz háza táján is vannak egykori szocialista szimpatizánsok, például már itt a Mandineren is megemlítették már páran, hogy régebben még oda böktek, de mosta Fideszre fognak.

A probléma azzal van aki még nem látta be tévedését, és annyira degenerált hogy még mindig a szocialistákra szavaz. :) Egyébként pedig a népet nem lehet leváltani, és sok felelőse van annak, hogy még mindig van 15%-os támogatottsága a szocialistáknak, viszont erről nem a szimpatizánsaik tehetnek.

Válaszok:
drkovax | 2010. március 21. 11:46
kamasuka | 2010. március 21. 12:36

Jól pedzed. Vona az EP választás környékén azt mondta, hogy 2012-ben akar (egy utcán kikényszerített) választást nyerni. Valahol, valamikor el kell kezdeni a zavargásokat, ha célt akar érni ...

Attól, hogy a kérdés jó, a válasz nem biztos, hogy az. Csurkának pontosan ez volt a baja. Az ország jelenleg lélegeztető gépen van. Aki a gépet üzemelteti az dirigál. El lehetne zavarni, de hadsereg nem lévén egy század amerikai kommandós szétrúgja az egészet, mint tyúk a töreket, és visszaülteti Gyurcsányt, mert ő készséges volt. Ideje felébredni, jó reggelt! Volt ennél rosszabb is a magyar történelemben a reform kort megelőző időszak. A mostani idő Széchenyiket, nem Kossuthokat kíván.

Válaszok:
freehckr | 2010. március 21. 11:57

Akkor mi a f@x probléma lenne, még ha igaz is lenne (bár lényeges elemeiben hazug) a jobbik-troll-ok kedvenc "ki volt KISZ-titkár" listája ?

Vagy a Jobbik az aktivistákkal és azok stílusával együtt megörökölte a kettős-mércét is az MSZP-től

Meglátásom szerint Gyurcsány ámokfutása nélkül nincs Jobbik. Ha hálát érez, nem Vonát, őt kell áldani.

Válaszok:
hillcut | 2010. március 21. 12:07

"a képviselőnek nem jár végkielégítés"

Rosszul tudod, a mandátumuk megszűnésekor még hat havi járandóságot kapnak. Ezt azt hiszem még 2009-ben szavazták meg maguknak.

A mentelmi joggal igen, az a baj, hogy visszaélnek vele. Tehát valamit kell kezdeni vele. Most hogy a Jobbik megszüntetné, vagy mások esetleg pontosítanák a mentelmi jog kérdését, teljesen mindegy, legyen beszédtéma a parlamentben, jusson el törvényjavaslatig.

A visszahívhatósággal kapcsolatban ugyanez a helyzet: még egyszer ne fordulhasson elő olyasmi, hogy rögtön a választások után megbukik egy kormány, de még négy éven keresztül "törvényesen" semmit nem lehet tenni hogy el lehessen mozdítani őket, akaratuk ellenére is.

A baloldali liberális kormányzat olyan helyzetet idézett elő mára, hogy ha elkezdjük sorolni a problémákat és a felmerülő kérdésekre adható lehetséges válaszokat, akkor óhatatlanul is átmegy populistába a Zember fia. :)

Válaszok:
cinciri | 2010. március 21. 12:45

Lol. Azt mondta egyszer Gabor, hogy Fico a peldakepe.

nem vagyok jobbikos, csak realista. :)

eddig is a többség ellenére mondták meg nekünk, hogy mi a jó. meg közben még meg is gumibotoztak. ez demokrácia?

amúgy az általad említett üzeneteket bárki a zászlajára tűzhette volna akár vmi nagyon trendi ojropéer humanista formában is. nem tették. a jobbik megtette egy olyan eszmerendszerbe ágyazva, amiről nyilván lehet vitatkozni.
ők ajánlottak vmit, hozzá rendeltek egy szervezetet, eljuttatták az üzenetet a potenciális szavazóiknak, akik megvették tőlük ezt a terméket. ez sok munkát és odaadást igényel. a munkát pedig minimum respektálni illik.

Válaszok:
szettevette | 2010. március 21. 12:13

"Attól, hogy a kérdés jó, a válasz nem biztos, hogy az"

Megint csak azt tudom mondani, hogy olyan helyzetet idéztek elő a baloldali liberális erők az elmúlt években, illetve az összes parlamenti párt az elmúlt húsz évben, hogy már az is csodának számít, ha egy-két kérdésről már lehet beszélni a médiában, bekerül a közbeszédbe. :) A probléma megoldása pedig itt kezdődik. Szerencsére a Jobbik felrúgta azt az ostoba "PC" szabályt, ami nagyban közrejátszott abban hogy az ország oda süllyedt, ahova.

hálát? :) sok mindent érzek, de hálát azt nem.

Értettem az okfejtésed, és egyet is értek vele. De amit leírtam, bár nem tettem hozzá, a kezdetekhez képest, amikor még (csak) mások mondták, hogy szélsőséges, mára Ő maga bizonyította. Ezzel nyugodtan mondhatom becsapta azon választóit, akik pont az eredeti célok miatt szavaztak az EU-s választásokon rájuk. Ez tisztességtelen, és ez az, ami miatt soha nem lesz egy valódi erős párt. Lásd: MDF - Dávid Ibolya.

Válaszok:
hillcut | 2010. március 21. 12:26

Értettem az okfejtésed, és egyet is értek vele. De amit leírtam, bár nem tettem hozzá, a kezdetekhez képest, amikor még (csak) mások mondták, hogy szélsőséges, mára Ő maga bizonyította. Ezzel nyugodtan mondhatom becsapta azon választóit, akik pont az eredeti célok miatt szavaztak az EU-s választásokon rájuk. Ez tisztességtelen, és ez az, ami miatt soha nem lesz egy valódi erős párt. Lásd: MDF - Dávid Ibolya.

hát, aki nem vette le az első pillanatban, hogy mit akar és főleg hogyan akarja azt a jobbik, az minimum csukott szemmel járt.
ne feledjük! akkor még nem volt betiltva a gárda és a Hősök Terén egy pillant alatt bárki megtapasztalhatta a természetüket. bár sztem nem ez volt/van a legnagyobb probléma.

szvsz a jobbikból, a kitűnő szervezettség mellett, mindig is hiányzott a hiteles szakmaiság. számomra egyáltalán nem hihető az, hogy ők bármikor is képesek lesznek az én szám íze szerint kormányozni. egyszerűen azért, mert túl erős bennük a bolsevik-proletár vonal. olyan társadalmi tagolódást akarnak fenntartani, ami idejétmúlt és életképtelen.

azt nem tudom, hogy melyik jobbik fan érzi magát becsapva, de túl sokan nem lehetnek, mert a párt jelenleg a 20%-ot karistolja.

hogy erős párt lesz-e? nézzük meg majd 2014-ben. a következő 4 évnek ez lesz a legnagyobb tétje.

Válaszok:
szettevette | 2010. március 21. 18:38

A Jobbik felépítette magát. Kihasználta a MIÉP eljelentéktelenedését, és azt a káoszt, amit Gyurcsány okozott. Ha Gyurcsány időben lelép, ez mind nincs. De ő maradt, az embereknek pedig egyre inkább elege lett. Általában azok radikalizálódtak a leginkább, akiknek fogalmuk sem volt, hogy miként is működik a parlamentális demokrácia. Ők csak azt látták, hogy ott a Fidesz és nem csinál semmit. Fogalmuk sem volt arról, hogy mondjuk azért, mert egyszerűen nem tud, nincs a kezében eszköz.

Ezeknek az embereknek a nagyrésze nem is a Jobbik mellett szavaz, hanem valami ellen, ami nagy különbség. És ha a Fidesz nem kúrja el, akkor ezek az emberek szépen le fognak szakadni a Jobbik mellől.

De visszatérve a ki mit csinált kérdéskörhöz: az LMP, az igen. Egy éve alakultak párttá, és lehet, hogy bent lesznek a parlamentben. A semmiből, ez valóban teljesítmény.

Vagy ha már Fidesz. Ne azt nézd most mi van. Azt nézd, honnan indultak és hova jutottak, na meg mennyi idő alatt! 1990-ben a Fidesz is bekerült a parlamentbe, pedig csak 1988-ban alakultak meg, mint ifjúság szervezet, és 1989 végén alakultak párttá. Tíz évesen (1998) pedig már kormányt alakítottak.

Mindezt egy egypártrendszer után! Ami akármennyire is állítják az ellenkezőjét, lényegesen nagyobb teljesítmény volt, mint most az, amit a Jobbik csinál.

Viszont a Fidesz és az LMP között szerintem sok a párhuzam, ha csak a két párt kezdeteit nézzük.

Válaszok:
hillcut | 2010. március 21. 13:09

Bocs, de ha a Jobbik mögött nem lenne patásfóbizmus és anti-Orbánizmus, lenne 3-4%-a, mint a MIÉP-nek. De mivel nekik több kellett, így elkezdték ekézni először a Fideszt, majd közben Orbánt, és hipp-hopp megszólították a volt-szoci szavazókat. Onnantól ez a felívelés. Ez egészen addig így marad, míg meg nem alakul a 2. Orbán kormányt. Utána - ha lesz teljesítmény - akkor azért lesz vége a lemeznek, ha meg nem, akkor meg azért, mert jönnek vissza a szocik.

Magasról lehet nagyot puffanni.

Ezek szerint a szocialistákra szavaztál négy éve?

Válaszok:
freehckr | 2010. március 21. 13:36

"A Fidesz veszélyezteti a Jobbik kétharmados győzelmét - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke egy veszprémi nagygyűlésen."
No, ehhez nem köllött a diploma, de még pártvezéri funkció sem, hogy ezt kikövetkeztethessük.
Ahhoz már kellene valami egyéb képesség viszont, hogy feltérképezzük reálisan, miért is nem lesz meg a Jobbiknak sosem a 2/3?
Mondjuk, a nyakán viseli mindenki ennek a képességnek a tárolóját. Csak használni is kéne.

Keresem a törvényi helyet ahol szabályozva van a végkielégítés de nem találom...
Egészen pontosan hol van ez szabályozva?

Válaszok:
freehckr | 2010. március 21. 13:44

Kezd elGyurcsányosodni Vona, ő mondott ilyen kurva nagy arcú kampány-kijelentéseket. Ami a TV2-t és RTL-t illeti, biztos, hogy a Jobbikosok nem nézik a BK-t vagy a J & R-t?

A másik Krónikus beteg a Feri aszongya a beszédében, hogy " az utóbbi fél évezredben nem volt jobb kormánya az országnak mint a Gyurcsány kormány! "
Vona aki mostanra szintén beteggé vált, a kétharmados többségéről vizionál!
Elintézhetném annyival, hogy mindketten már megint hűlyének nézik a választó polgárt.
De ezek a mondatok a mit mondtak, akkora orbitális baromságok, hogy maguk sem hiszik el. Ebből az következik hogy mint a gyerekek a homokozóban igyekeznek" nagy durranásokat mondani."
Ez viszont már, egyszerüen BOSSZANTÓ:!
Ezek a bunkók a hatalom közelébe kerüljenek- SOHA.!!!
Nincs már időnk -minden elmebajosnak, a marhaságait, éveken át hallgatni!
Elég volt az utóbbi nyolc év!
Ha szeptemberben, beindul a hiperinfláció-nekünk annyi! Lessz majd, Bill forint, (Mill pengő)

Válaszok:
trust | 2010. március 21. 12:58

miért nem a miép?
Csurka már túl öreg tűzrőlpattant forradalmi bohócnak

az lmp miért csak a bejutásért küzd?
Az LMP tavaly alakult párttá az EU választásokra. Ehhez képest a bejutásuk - hála populista nevüknek - elég szép eredmény lenne

mért nem vmi szélsőbalos retorika került előtérbe?
Ezek a retorikák egyfolytában előtérben vannak csak vevő nincs már rájuk így 60 év után

miért nem a fidesz ágyazta be magát jobban?
Ja hogy a kétharmados határeset nem elég jó neked? Én kérek elnézést..

miért nem az mdf?
Most gondolom viccelsz..

vagy civilek?
Mert a civilek amint hivatalossá teszik maguk számára a politikát már is nem lesznek civilek

Válaszok:
hillcut | 2010. március 21. 13:25

Hát szereti magát Feri, ezt már régóta tudjuk. Ő legszebb, a legjobb és a legokosabb. Napóleon is ezt mondta és gondolta magáról, volt egy embernek nevezett szörny, akit Hitlernek hívtak, ő talán nem gondolta, hogy a legszebb, de a többit igen, volt egy ember, akit Sztálinnak hívtak, ő is ilyen volt. Na, az ilyen típusú torz emberekből elég volt.

Vonáról, hát én azt gondolom, Morvai Krisztina százszor jobb szónok, ezerszer értelmesebb, igaz, kicsit túl túrbózta magát, de sokkal jobb mint Vona. Egyébként szerintem azért ment ő az EU-ba, mert Vona meg akart tőle szabadulni, mert félt tőle, hogy megelőzi. A tavalyi választás után este ezt olvastam le Vona arcáról, amikor Morvait éltették.

le fognak szakadni? tuti? és kire fognak szavazni? az mszp-re, amitől elpártoltak/rühellik? a fidesz-re, amitől elpártoltak/rühellik? ezen emberek nagy része azt kapja a jobbiktól, amire valóban szüksége van: egy nemzeti kommunista/bolsevik pártot.
és tuti nem bizonytalanokról beszélünk, ők aktívak és elkötelezettek. illetve a fidesz majdani kormányzati teljesítménye is egy extra bizonytalansági faktor. csak remélhetjük, hogy sikeresek lesznek.

LMP teljesítményét nem vontam kétségbe, bár néha úgy tűnik, h abszolút nem akarják elfogadni azt a tényt, hogy a pártok elsődleges célja a hatalom megszerzése.

rendszerváltás-fidesz:
komoly szakmai, szellemi, mondhatni történelmi teljesítmény. bár megkönnyítette a dolgot a félig-meddig tabula rasa állapot.
hogy akkor volt-e könnyebb, vagy most? anno több volt a pozitív gondolat, most meg inkább a harag mozgatja a változást, ami nem jó.
és akár tetszik, akár nem ez vhol a fidesz hibája is. nem 98'-02'-re gondolok, hanem 88'-90'-re.
a jobbik most azzal az el/leszámolással kampányol, amit akkor elmulasztott végrehajtani többek között a fidesz is. ellenzéki kerekasztal résztvevőként.

Válaszok:
luccy | 2010. március 21. 13:21

Igen, szerintem sokan ébrednek majd fel csipkerózsika álmukból, hogy biza ők nem ezt akarták, nem ezt várták a Jobbiktól.

A Jobbik ott lesz gondban, amikor majd egyben szeretné tartani a valóban náci, fasiszta ideológiát előnyben részesítőket, azokat a nemzeti radikálisokat, akiket a Fidesztől szipkázott el, és akik alapvetően nem szélsőjobberek, csak türelmetlenek, és volt szoci/komcsi szavazókat.

Nagy az olló. Nagyobb, mint a Fidesz esetén. Ráadásul míg a Fidesznek többé kevésbé a centrumban, vagy a jobbközép pártként kell ezt megtennie, addig a Jobbiknak mindezt szélsőjobboldali pártként, ami sokkalta nehezebb.

Gyakorlatilag két dolog fogja össze a Jobbik-szimpatizánsait: le az összes politikussal (most mi jövünk!) + és a cigánybűnözés kérdésköre. Na meg az elszámoltatás, mindenkivel mindenért, aki nem úgy gondolkozik, mint ők.

Amúgy meg vagyok róla győződve, hogy ha a Jobbik visszavesz a hangneméből, akkor a szélsőséges elemez szakadnak majd le (Budaházy esete már ennek egy előszele volt), ha viszont tovább radikalizálódnak, Vona mégjobban belelendül, akkor meg azok, akik alapvetően csak protest akartak a Jobbikra szavazni, de alapvetően nem elvakult jobbikosok. És ez utóbbiból elég sok van...

Válaszok:
hillcut | 2010. március 21. 13:43

:) nem szeretem az egy mondatos válaszokat, de mivel sok volt a kérdés:

Csurka már túl öreg tűzrőlpattant forradalmi bohócnak
Csurkán túl is lett volna élet.

az lmp miért csak a bejutásért küzd?
ha jobban odatették volna magukat, többre is vihették volna.

Ezek a retorikák egyfolytában előtérben vannak csak vevő nincs már rájuk így 60 év után
modern bal oldalra/szélsőbalra gondoltam. nem a magyar gyártmányra.

miért nem a fidesz ágyazta be magát jobban?
Ja hogy a kétharmados határeset nem elég jó neked? Én kérek elnézést..
ha lesz 2/3, az kizárólag az aktivizált bizonytalanok és főleg a protestszavazók miatt lesz. a fidesz törzsbázis sztem csökkent éspedig a jobbik miatt.

miért nem az mdf?
Most gondolom viccelsz..
nem vicceltem. az, hogy itt tartanak a gyökér menedzsmentnek köszönhető. sokkal többet ki tudtak volna hozni magukból, normális politikával.

mondom még egyszer: én a kihasználatlan lehetőségekről beszéltem. több százezer megszerezhető szavazatról. ezt csak a jobbik vette észre, ők használták ki, pedig semmivel sem voltak jobb helyzetben, mit a többiek.

Válaszok:
cutcopy | 2010. március 21. 13:59
sensei | 2010. március 21. 14:01

"Szerintem kontraproduktív dolog ennyire elszakadni a realitásoktól, de ez legyen az ő baja."

Saját közönségében biztos nem kontraproduktív. Legalább 95% nem tudja értelmezni mit jelent az, hogy "kontraproduktív".
Ez a 2/3-os vízió egyébként nem csak, és kizárólagosan a híveknek szólt, hanem a ballib rettegőknek is. Kódoltan megüzente a rettegőknek, hogy emeljétek fel a s...teket a fotel kényelmes öleléséből április 11-én, mert különben mi jövünk a 2/3- al és akkor nektek jajj...
Nekem olyan KGST íze van, az mszp és a Jobbikos beszólásoknak, - esetleg a "G"-t kicserélhetjük "V"-re (Választási)...

Válaszok:
sensei | 2010. március 21. 13:38
sensei | 2010. március 21. 17:24

Se Fidesz, se MSZP. Az eddigi választásokon a MIÉP-re és a KDNP-re böktem, természetesen amikor már tehettem. :) Egyébként semmi bajom magával a Fidesszel, de tőlem távol állnak az ilyen "gyűjtőpártok", túl sok érdek, túl sok ideológia, túl sok megfelelési kényszer... nekem ez túl sok. :)

Válaszok:
sensei | 2010. március 21. 13:39

"az mszp és a Jobbikos beszólásoknak,"

A "vezérek" beszólásaira értettem természetesen.

Akkor marad a kétfarkú kutya:-)

Válaszok:
sensei | 2010. március 21. 17:39

szavazóbázist csak négy évente egyszer kell összetartani. az ideológiailag valóban heterogén támogatók számára azonban van üzenet az általad említetteken kívül is:
fidesz támadása
a jobbik által képviselt jól meghatározható társadalmi réteg (alsó-közép, alsó) érdekeinek és értékeinek érvényesítése. ez nem ideológiai, hanem osztályharc.
"csak mi vagyunk nektek, mi képviselünk titeket" fidesz=polgár, mszp=nyugdíjas, lmp=városi, mdf=zsidó, jobbik=leszakadt, de felfele törekvő kispolgár

"Egészen pontosan hol van ez szabályozva?"

http://www.parlament.hu/pairhelp/kepv_hu.htm

http://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc.cgi?docid=99000055.tv

"Ha a képviselő megbízatása az Országgyűlés működésének befejezésével megszűnik és nem választják meg újra, a megbízatása megszűnését megelőző hat havi alapdíja és pótdíja átlagának megfelelő összegű ellátásra jogosult"

http://www.bama.hu/baranya/kozelet/aki-kiesik-a-parlamentbol..

"nem szeretem az egy mondatos válaszokat"

Bocsi, de az ilyen kényeskedés helyett inkább félrebeszédtől kéne megválni..!

"több százezer megszerezhető szavazatról. ezt csak a jobbik vette észre, ők használták ki, pedig semmivel sem voltak jobb helyzetben, mit a többiek."

Dede. A "kibicnek" semmi sem drága, akarom mondani a Parlamenten kívüliség "szabadszájúsága" bizony sokkal könnyebb, szókimondóbb lehetőségeket biztosított számukra, mint pl ami a Fidesznek megadatott...

Válaszok:
hillcut | 2010. március 21. 14:22

Hogy is van a Tanúban kb. ide is jó ...

Dehát ez citrom Virág et.!

Na és.Kit csapunk be vele Pelikán et?
Magunkat?-mi tudjuk, hogy ez citrom.
A dolgozók tömegeit?-ugyan azok se citromot
se narancsot nem látnak.

Az imperialistákat.Azokat igen! Azok most
beszarnak.Nem szeretnék a helyükben lenni.

Akinek beszarni valója van az csak szarja is
össze magát - ne ezt már csak én teszem
hozzá.

igaz, a fidesz nem volt Parlamenten kívüli, viszont kormányon kívüli volt. kivonulások, nem szavazások, kordon bontás, lemondásra felszólítás stb. gyakorlatilag nem vett részt a törvényhozásban sem.
amúgy nem csak a fideszről van szó, hanem minden politikai ambícióval rendelkező alakulatról szélsőjobbtól, szélsőbalig.
én egy frissen kialakult piaci szegmensről beszélek, akiknek csak a jobbik tudott politikai terméket előállítani. ugyanazt a célcsoportot nem csak egyféleképpen lehetett volna megtalálni.
én pl azt látom, hogy a fidesz nem tud/nem akar mit mondani ennek a célcsoportnak-társadalmi csoportnak(azon kívül, hogy nem érdemes megosztani a szavazatokat). úgy látszik számukra ez a csoport kevésbé értékes, mint mondjuk a középosztály. ez is egy hozzáállás, de akkor ne csodálkozzunk, hogy a jobbik 20%-ot kap és nem lesz esetleg 2/3!

Válaszok:
sensei | 2010. március 21. 16:25

"igaz, a fidesz nem volt Parlamenten kívüli, viszont kormányon kívüli volt. "

Így igaz. Élt is eszközeivel. Mi a baj?

"gyakorlatilag nem vett részt a törvényhozásban sem. "

A Feri szónoklataira nem voltak "kíváncsiak", melyekben Orbánt, é s a Fideszt gyalázta a Feri; (Legyünk tárgyilagosak, ha kérhetem. A törvényhozáshoz a "kivonulásokhoz" semmi köze nincs) Szegény Navrának, meg Semjénnek, - most csak gondold Magad a helyükbe: végig kellett hallgatni Ferit.

"én pl azt látom, hogy a fidesz nem tud/nem akar mit mondani ennek a célcsoportnak-társadalmi csoportnak"

Az akarattal lenne a legkevesebb probléma. Mert mond, csak nem talál értő fülekre a "vérszagra gyűlő csoport" tagjaiban. Probléma akkor van, kezdődik, éleződik, eszkalálódik, amikor mond valamit ennek a társadalmi csoportnak. Akkorát kap ettől a "vérszomjas" társadalmi csoport "megmondóitól, - ugyan érdemtelenül - hogy a "másik" társadalmi csoporthoz, sőt, annak vezéreihez picsi-pacsijához rúgják el. No iit a félrevezetés a dologban. Kend a saját vétked az ellenfeledre.
A hívők elhiszik. Az, meg elég szartig...

Na gyerekek, találtatok egy gumicsontot? Jól rágjátok meg! Mintha csak a népszabi online-t olvasnám (ez természetesen nem mindenkire vonatkozik). Vona Gábor nagyot mondott (de legalább nem gyalázott senkit mint a maszop meg a bayer). És mellesleg igaza is volt. Minden oldalról hallottunk már nagyotmondásokat. Neki legalább van önbizalma. Tetszik ez a hozzáállás.

Az rtl meg a tv2 pedig megérdemelné...

Így választások idején mindig kell valami bődületes dolgot mondani, hogy a sajtó, a média felkapja, s máris terítse a nagyközönség elé ! Csak egy célt szolgál: a Vona és a Jobbik nevének minél szélesebb körben való terjesztése!!
S lám el is érte vele a célját!

Válaszok:
sensei | 2010. március 21. 17:29

Azt hittem a szadesz kiesésével megszűnik a gátlástalan pofátlanság és nagyotmondás. Úgy látszik, tévedtem, Vona ott folytatja, ahol amazok abbahagyták. Már most koalicióra kellene lépniük a bevallottan vörösökkel.

Válaszok:
drkovax | 2010. március 21. 17:42

Persze, sokan írogatnak ide, de úgy igazából első felindultságból.
Pedig nem árt gondolkodni, mert később kevés dolog marad "az", ami első ránézésre annak tűnik. Manapság különösen igaz!
Én is voltam fiatal...:-)

"Csak egy célt szolgál: a Vona és a Jobbik nevének minél szélesebb körben való terjesztése!!
S lám el is érte vele a célját!"

Nem árt olvasni is, mielőtt írnál:
"Ez a 2/3-os vízió egyébként nem csak, és kizárólagosan a híveknek szólt, hanem a ballib rettegőknek is. Kódoltan megüzente a rettegőknek, hogy emeljétek fel a s...teket a fotel kényelmes öleléséből április 11-én, mert különben mi jövünk a 2/3- al és akkor nektek jajj...
Nekem olyan KGST íze van, az mszp és a Jobbikos beszólásoknak, - esetleg a "G"-t kicserélhetjük "V"-re (Választási)..."

Tehát nem egycélú agymenés volt. Szerintem...

Válaszok:
miloka | 2010. március 21. 17:54

"Akkor marad a kétfarkú kutya:-)"

Látod milyen finom voltam?
Mert azt is válaszolhattam volna a közismert szlogent alkalmazva, hogy válogatós fasznak kutyában a helye...

A kommunikációban már megtörtént. Egymás keménymagját mozgósítják és közös szlogenekkel támogatják a fideszt.

Az antiPatás platform már létrejött, cask még nem vallották be :-(

Válaszok:
sensei | 2010. március 21. 17:53

Vona takarodj az elmegyógyintézetbe és vidd magaddal a szavazóidat is, élen a szuper intelligens Helota geciző szóvivőtökkel :D

Válaszok:
diotoro10 | 2010. március 21. 18:26

Ha a támogatják-ot "megmacskakörmözted" volna, akkor sokkal értelmezhetőbb lenne mondandód...
Persze lehet, - eltérően értelmezel nálamnál:-)

Válaszok:
drkovax | 2010. március 21. 19:13

Ezt nem vitatom. Én most csak az eredeti cikkre, s azon belül is Vonáékra fókuszáltam.
Gondolom nem nekem szólt a felhívás, mert én 1990. óta mindig felemelem a popómat, s elballagok leadni a voksomat!
A Kádár időszakban viszont ha lehetett ellógtam a szavazást. ( mert akkor ugye még nem volt választás a szó nemes értelmében véve.)

Válaszok:
sensei | 2010. március 21. 19:08
sensei | 2010. március 21. 19:08

Józan, te részeg vagy.

Válaszok:
sensei | 2010. március 21. 19:30

Nagyon sokan csak sajtóból értesülnek dolgokról, vagy egy-egy TV műsorból. Nem mindenki megy Bp.-re rendezvényekre. Én személy szerint Morvai miatt szavaztam rájuk az EU-s választásokon, a már felsoroltak miatt. (Idáig nekem tetszik az EU-s működése.) Én igen is becsapva érzem magam. Nem szavaztam volna rájuk a mostani választáson akkor sem, ha nincs a Vona beszéd 15.-én, de ettől még nem vagyok jobban.
És szerintem sok hozzám hasonló van, aki gondolkodott rajta, hogy megossza-e a szavazatát, de részemről ez már nem kérdés. Ez a párt nem támogatható.

Válaszok:
sensei | 2010. március 21. 19:14
hillcut | 2010. március 21. 19:26

Ha felemelted, és szoci szavazó vagy akkor nem Neked szólt. Azt viszont megvallom őszintén, hogy nem gondoltam álmomban sem, hogy nekem itt magyarázkodnom kell:-)
Tévedtem, vagy túlbecsültem az itt kommentelőket, - bár nem először. Senkit nem akarok sérteni, de olyan felelőtlenül engedi ki itt egynémely ember az okosságait, hogy az szinte fáj.

Ha felemelted, és szoci szavazó vagy akkor nem Neked szólt. Azt viszont megvallom őszintén, hogy nem gondoltam álmomban sem, hogy nekem itt magyarázkodnom kell:-)
Tévedtem, vagy túlbecsültem az itt kommentelőket, - bár nem először. Senkit nem akarok sérteni, de olyan felelőtlenül engedi ki itt egynémely ember az okosságait, hogy az szinte fáj.

Bocs a dupláért!

Nem. Csak siettemben elírtam.

támogatják

Válaszok:
drkovax | 2010. március 21. 19:14

Na most meg a HTML ...

_támogatják_ helyett _támadják_-ot gondoltam...

Válaszok:
sensei | 2010. március 21. 19:18

No ugye! Szeretem, mikor gondolkodik valaki...

:-)
"_támogatják_ helyett _támadják_-ot gondoltam..."

Zmeg így már értelmezhető:-)

Válaszok:
drkovax | 2010. március 21. 19:22

Mitagadás, volt már sikerültebb hozzászólásom... ;-)

Válaszok:
sensei | 2010. március 21. 19:24

Olvastam párat...
Fel a fejjel!

jól mondja. :)

"Józan, te részeg vagy."

Nem biztos! Lehet, hogy csak radikális. Mér? Ő nem lehet az?

Ha kétharmaddal nyer a Fidesz Vona másnap lezárja az Erzsébet hidat?

Válaszok:
Senior | 2010. március 22. 11:49

Mi ebben az "antiPatás"? Nem hiszem, hogy a két pártot egy lapon lehetne említeni...az szdsz egy utolsó rohadt szennybrigád, akik bűnhődni fognak tetteikért. A Jobbikot pedig nem kell mindenkinek szeretni. Ez a demokrácia...

No igen.
Engem nagyon érdekel, hogy Viktor mit kezd a gárdával. Mit is mondott? "Kapnak két pofont és hazazavarjuk őket!"

Abban teljesen igaza van a Vonának, hogy a kereskedelmi tévécsatornákat keményen kéne rendszabályozni, ha már képtelenek vagyunk példát mutatni környezetünknek, és tévécsatornáinkból a saját torz, beteges pofánk néz vissza.
Egyébként a Vonának ez a megjegyzése nem komolyabb, mint amikor a gyermek első szava a "innyje", miközben a sárgadinnyére gondol. Sok szót nem érdemel, egy komolytalan ember komolytalan mondata.
Az a fajta beteges, jobboldalról pattanó paranoia, hogy mindent az MSZP csinál, az öszödi beszédet is ő szivárogtatta ki, most a Fidesz és Jobbik összefogás rémképében jelenik meg újra. Röhejes ez az egész.
Egyébként pedig a jó isten mentsen meg minden magyar állampolgárt attól, hogy a Fidesz szokás szerint segget csináljon a szájából, és amikor látja, hogy nem lesz meg a 2/3-os többség, elkezdje nyalogatni Vona gróf pelyhes kis heréit az egyre törpébbe szottyadó, akarnok kis ajkacskáival.

Viktornak ez egy szemét kijelentése volt. Megbánja még ha ezt teszi. De ha a következetességéből indulunk ki: nem fog semmi sem történni.

Az orbáni kijelentésre reagált poénosan Vona. (de úgy látom, így a kampány-hajrában már senkinek sincsen humorérzéke)
Mi az hogy a Jobbik veszélyezteti? -aki ilyet mond ne induljon a választáson :)
Akkor most egy Fradi - UTE meccsen a Fradi maradjon az öltözőben, mert veszélyezteti az Újpest győzelmét? :D :D

Válaszok:
Pumalyos | 2010. március 23. 07:42

Melyik orbáni kijelentésre válaszolt? Amúgy ne maradjon az öltözőben, valakinek biztosan nagy szüksége van rá, mint volt már 2006-ban, illetve az agyas MIÉP-re 2002-ben.

Valami új kép terjeng újabb Jobbikos jelöltről, feszület előtt középső új feltartás. Látta valaki?

Dinka! Mikor tanulsz már meg magyarul? Mert héberül tudsz, annyi elég?
Középső ujj! Az új mást jelent, koszos bundás!

Na, most igazad van a lényeget illetően, elnézést a helyesírási hibáért, ez durva volt, elismerem. Szóval hol van ez a kép?


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó