Regisztráció | Elfelejtett jelszó

Széchenyi István 150
2010. április 8. 13:00

Ma másfél évszázada hunyt el a „legnagyobb magyar”. Idén egész évben a Széchenyi-emlékév keretében emlékezünk az Akadémia alapítójára.

Gróf Széchenyi István politikus, író, polihisztor, közgazdász és közlekedési miniszter. Eszméi, működése és hatása által a modern, új Magyarország egyik megteremtőjévé vált. A hazai politika egyik legkiemelkedőbb alakja volt, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása egyaránt fűződik.
 
Három kötetben is leírta reformprogramját: a Hitel, a Világ és a Stádium címűekben. Emellett számos tett bizonyította elkötelezettségét: a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása, a Lánchíd megépítése, a Duna és a Tisza szabályozása a gőzhajózás érdekében, a lóversenyzés, a lótenyésztés, a modern malomipar és a vasútépítés előmozdítása. 1860. április 8-án „karosszékében ülve, átlőtt koponyával találtatott”.
 
Idén országszerte különböző rendezvényekkel, programokkal, irodalmi pályázatokkal emlékeznek meg a 150 éve elhunyt „legnagyobb magyarról”, a főműsorokat a Széchenyi-emlékbizottság szervezi. Februárban megrendezték a Széchényi-bált, a központi ünnepséget pedig a gróf halálának napján, április 8-án, Nagycenken tartják, ahol a Széchenyi-kastély áll – ami jelenleg Széchenyi István Emlékmúzeumként üzemel. Az idei Nemzeti Vágtát is a gróf szellemiségében rendezik meg, továbbá Budapesten, Szegeden, Nagykanizsán és szinte az összes nagyobb településen lesznek ünnepségek.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/6367


Kommentek (6 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint



Tényleg? Észre se vettem.
Érdekelne a költségvetés.
Mert, hogy mit csinálnak, azt látjuk.
Illetve nem látjuk.

A Duna tévé ma elkezdte ISMÉT leadni az életéről szóló, Tordy Géza fémjelezte sorozatot. Kötelező darab!

@mandiner:!

Ugye, az nem a véletlen műve, hogy épp ez a dandys porté került illusztrációként a cikk mellé?

És: Hitel, Vikág, Stádium, Akadémia, lánchíd, lótenyésztés, gőzhajózás, folyószabályozás, malomipar, vasút...

Osztán mé'?

Ezé':

"(...) nemzetiség, kifejlett nemzetiség nélkül nekem, megvallom, minden más progressio nem kell, erre állítok mindent, e nélkül mondhatom, egy zagyvalék nép leszünk, melynek talán több pénze lesz, a dögbőröket talán drágábban eladhatjuk stb., de ez engem nem mozdít; mindenelőtt áll előttem: hűség a fajtámhoz .(…)"

ü
bbjnick

Válaszok:
bbjnick | 2010. április 9. 01:13
ergé | 2010. április 9. 09:16

de, a véletlen műve.

miért, mit sejtesz a képválasztás mögé?

Válaszok:
bbjnick | 2010. április 9. 23:24

"mit sejtesz a képválasztás mögé?"

Attitűdöt:-)

Széchenyi fiatalabb éveiben igazi dandy/világfi volt. A róla készült ábrázolások is ebben a szellemben készültek. (Az általatok választott ábrázoláson is úgy néz ki, mint egy kipirult b*zi, aki épp most jött a gőzfürdőből:-D)

Később az hazafi, komoly államférfi (mégkésőbb a tragikus) jelleg erősödött meg személyiségében, így az ábrázolásokon is.

Pl.:

http://vmek.oszk.hu/01900/0190..

http://mek.niif.hu/01900/01903..

http://hungaria.org/uploaded/i..

Nem lényegi szempont, de a róla kialakuló kép szempontjából talán nem mellékes milyen arc ragad meg a közgondolkodásban.

Uff! Beszéltem:-)

ü
bbjnick


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó