Orbánnak szövetségesekre van szüksége

„Először tehát: úgy gondolom, hogy Orbán Viktor nem vette kellőképp számításba, hogy a nemzetközi politikában a politikai ágensek erejét nem a felhatalmazó nemzeti választások (vagy akár az európai választások) adják. A nemzetállam keretei között a rule of law, vagy más fogalommal a jogállam eszménye a 20. század második felére a nyugati világban csakugyan döntő jelentőségűvé vált. Ám az államok egymás közötti viszonyában továbbra is nagyrészt a tiszta erő dominál, amit persze a diplomácia intim fátyla eltakar a hétköznapi szemlélők szeme elől. Ez igaz a nemzetközi jog, a nemzetközi politika és a nemzetközi gazdaság világára is (persze a nemzetközi szerződések és intézmények valamelyest szabályozzák a tiszta erő érvényesülését). De igaz maradt az Európai Unión belül is, noha ez elvileg egy szoros szövetségi viszonyt feltételez a tagországok között. Valójában azonban olyan politikai piacról van szó, ahol szintén az erő (a méret, a befolyás, a puszta érdekérvényesítő képesség) számít, felülírva sokszor a demokratikus eljárásokat és intézményeket is. Orbán Viktor a jelek szerint úgy gondolta, hogy ha ő imponáló számú képviselőt tud delegálni az EP-be, otthonról pedig még imponálóbb 2/3-os parlamenti felhatalmazást hoz, az ezen a színpadon is hatni fog, még ha »unortodox« nézeteket fejt is ki, netán egyenest szabadságharcot hirdet. Ugyancsak a jelek szerint ebben tévedett.

Másodszor úgy tűnik, alulértékelte a nemzetközi fogadtatás jelentőségét. Eddig mindig az volt a kormánypárt véleménye, hogy a külföldi vélemények kevéssé számítanak. Ám ha az ország gazdasági-pénzügyi helyzete olyan, amilyen, akkor bizony a külső megítélés élet-halál kérdéssé válhat – először a kormány, de utóbb az egész nemzetgazdaság számára is. Tehát: az utóbbi hónapok példája igenis az, hogy a Nyugat képes európai országokban kormányfőket, sőt kormányokat is buktatni, a pénzügyi szükséghelyzet következtében. Hasonló tendencia látszik kibontakozni Magyarország külföldi megítélésében – a nemzetközi pénzügyi világ és a nyugati politikai világ egyértelműen meghátrálásra akarja kényszeríteni Orbánt és kormányát, és ki kételkedhet ma abban, hogy erre minden eszköze megvan. A vészhelyzet miatt ráadásul a 2/3-os többség olyanfajta felmutatása sem lenne döntő érv, mint egy százezres kormánypárti tüntetés, amit csodafegyverként emlegetnek a kormányt támogató körökben.

Orbánnak tehát, ha képes belátni e két kérdésben tévedését, sürgősen szövetségesekre kellene találnia.”