Nincs új...
„Új feladatot kaphat sokat tűrt hazánk megfáradt barna medvéje, Kuncze Gábor. Kollégáink fülese szerint ismét ő lenne a kulcsember, mi több, a nómenklatúra túlélésének záloga, ha vállalja a felkérést, és elindul az MSZP és a dezertőr SZDSZ-esek színében az őszi budapesti főpolgármester-választáson.
Tizenhat évvel ezelőtt, ugyancsak a tél vége felé járva a sajtóban heteken át ment a vad találgatás arról, hogy az SZDSZ milyen feltételekkel lenne hajlandó összeállni a szocialistákkal a választás után. Nem egy tudósító tudni vélte: az SZDSZ feltétele, hogy Kuncze Gábor legyen a miniszterelnök, Horn Gyula pedig lépjen hátrébb egyet-kettőt. Mivel az első fordulóban az egykori állampárt a vártnál jóval több szavazatot kapott, a liberálisok pedig gyengébben szerepeltek, elillant Kuncze kormányfői ábrándja, ám – ahogyan a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerzője megjegyezte - így is »ügyes sakkhúzásnak bizonyult, hogy az SZDSZ nem Pető Iván pártelnököt, hanem Kunczét jelölte a miniszterelnöki posztra«. A tudósító, Matthias Rüb emlékezetessé vált érvelése szerint Kuncze segítségével az SZDSZ könnyebben válhat széles támogatottságot élvező néppártá, mert ő »a szakértelem és a nyugodt vita embere és nem zsidó«.”
- Magyar Hírlap Huth Gergely: Nincs új...
RSS







Kommentek:
Mindenesetre polgári közös jelölt kellene ellene.
Ez a faszi nagyon fájdalmas, különösen azt szeretem, mikor meghívott vendégei alázzák, próbálják elmagyarázni neki, mennyire sötét.
De nem érti.
Ez a faszi nagyon fájdalmas, különösen azt szeretem, mikor megpróbálják elmagyarázni neki, mennyire sötét.
De nem érti.
Ez a faszi nagyon fájdalmas, különösen azt szeretem, mikor megpróbálják elmagyarázni neki, mennyire sötét.
De nem érti.
Ez a faszi nagyon fájdalmas, különösen azt szeretem, mikor megpróbálják elmagyarázni neki, mennyire sötét.
De nem érti.
Más is van így alsótagozatban, nem csak te, ne keseredj el!
Adjunk világos választ: nem!
Tarlósnak nincs esélye Kunczéval szemben, az a szomorú, hogy Budapesten van a legtöbb balos szavazó az országban,..ha Demszky újra elindulna , még ő is nyerne talán:(
Más kérdés, hogy végül jól ráfázik: akkor még simán leléphetett volna a politikai szintérről, ma már úgy néz ki a helyzet, hogy rabomobilban fog távozni és nem az Adria felé.
azért volt az szdszben, hogy valaki szombaton is legyen, aki aláírja a halálos ítéletet.
ne feledjétek, hogy ősszel már a Fidesz kezében lesz a média jó része, Kunczéról azt adnak le, amit akarnak a révészmártíriuszozástól a megélhetési bűnözésig.
Kuncze azért volt sokáig sikeres, mert a média fedezte, ez már nem lesz így.
Nem tudna nyerni, akkor meg minek égesse magát? Azért, hogy kettővel több szoci legyen a közgyűlésben? Ugyan.
És ki fogja nézni az m1-et, meg a Dunatévét?
A Kuncze szavazók nem igazán.
Vagy megveszi a Fidesz a retekklubbot és a tetű2tévét? :-)
Hiába hinti a Fidesz az igét az m1-en, ha a kertévéken valami politika semleges baromság megy és azt nézi a jónép. Még csak direkt politizálni sem kell, elég ha csak a torz értékrendű játékfilmeket nyomatják: buzik a jófejek, a papok sík hülyék stb. ilyesmiket viccesen idiótáskodva. Naná, hogy a kertévé nézű leszavaz Kunczéra.
most majd változtatnak ezen picinyt, vagy Orbán kirakja őket másfél év múlva, aztán mehetnek a bíróságra, mint a sláger.
S még aktuális is lenne!
Bejelentkezés