Népszava-mentőakciót indított TGM
Aláírásgyűjtésbe kezdett és blogot indított a lap megmentéséért.
TGM az internetes oldalon a Népszaváról úgy fogalmaz, hogy az „Hagyományos baloldali lap, broadsheet. A stop.hu viszont ügyesen szerkesztett, politikai szenzációt és szórakoztatást keverő, színes bulvárportál: tabloid. Akinek valami csekély fogalma van a sajtóról, tudhatja, hogy a broadsheet és a tabloid nem keverhető, mindkettőnek megvan a maga funkciója, a vegyítési kísérletek mindig kudarcot vallottak”.
A politikus-filozófus emlékeztet arra, hogy a Népszava fénykorában – a századfordulón, az 1930-as években, 1945 és 1947 között – minőségi néplap volt, és soha nem tett engedményt az olcsó népszerűség-hajhászásnak. Szerinte a lap már sokszor volt veszélyben története folyamán. „De az mégse járja, hogy valamely – meglehet, jó szándékú, de szervetlen, „újságszerűtlenül” kiagyalt – marketingakció áldozatául essék ennyi küzdelem után” – írja TGM.
Aláírásgyűjtés a Népszaváért (168óra)
Népszava - Stop.hu házasság (Mandiner)
Népszava vagy stop.hu? (Népszava - Na hagyjuk, stop!)
Beérkezett trackbackek

















Kommentek:
És a kapcsolat.hu minden regisztráltja is kapott erről felhívást.
...NÉPSZAVA
* hiteles tájékoztatás * mélyreható publicisztikák * gazdasági, politikai, kulturális és sport témájú háttérelemzések...
Ez tudtommal több mint 15 ezer fő.
Az egy szép nap lesz, amikor TGM végre nyugdíjba vonul...
TGM ezegyszer teved. A Nepszavan ugyanolyan jol lehet szorakozni mint a stop.hu-n. Ha megmaradt volna "minosegi neplapnak", valoszinuleg nem jutna senkinek eszebe osszeolvasztani barmi massal. Csakhogy nem maradt meg. Kethly Anna ketsegbeesne ha latna, mive valt..
Ez is biztos a Szonda Ipsos által mért MSZP népszerűségnövekedésének a következménye..
kapcsolat.hu-s hírlevél:
NÉPSZAVA
* hiteles tájékoztatás * mélyreható publicisztikák * gazdasági, politikai, kulturális és sport témájú háttérelemzések
Egy kattintással tegyél a baloldalért, a Népszaváért, önmagadért!
Ha szeretné egy héten keresztül ingyen megkapni a Népszava elektronikus változatát, a Népszava Expresszt akkor:
Regisztráljon most!
Amennyiben lapunk elnyerte tetszését, kérjük, válasszon a Népszava elektronikus vagy nyomtatott változata között, és rendelje meg most!
MEGRENDELEM A NÉPSZAVA EXPRESSZT, A NÉPSZAVA ELEKTRONIKUS VÁLTOZATÁT, mert:
már közvetlenül lapzárta után hozzájuthatok a világ bármely pontján figyelemmel kísérhetem a hazai és nemzetközi híreket most kedvezményes áron előfizethetem
MEGRENDELEM A NÉPSZAVA NAPILAPOT, mert:
-ragaszkodom a nyomtatott lap nyújtotta előnyökhöz
-szeretem kézbe venni a reggeli kávé mellé kedvenc napilapomat
-számomra kényelmes megoldás, hiszen minden nap házhoz jön
Ma sem lehet sok helyen Népszavát kapni, s mai is igény tartunk az szervezett dolgozókra, s ami még lényegesebb: ma is, majd száz évvel később is aktuális a jajkiáltás. Aktuális, hogy az ország legrégebbi, 137. éves napilapját meg kell védeni, úgy is mint napilapot, úgy is, mint a bal oldali értékek hordozóját.
Vagyis, ha nem akarod
- hogy eltűnjön, vagy eltüntetessék a piacról a Népszavát;
- hogy megfojtsák kreált pereken keresztül;
- hogy meghurcolja az adóhivatal;
- hogy félelemből ne akadjon hirdetője;
- hogy elvesszen a baloldal hangja
- hogy gátlástalan fasisztoid elemek randalírozzanak Magyarországon,
akkor védd meg a Népszavát, mert
-népszavásként büszkén vállalod a baloldaliságodat
-népszavásként erőt mutathatsz
-népszavásként választ adhatsz a jobboldal gátlástalan támadásaira
-népszavásként megőrizheted az arcodat
-népszavásként megakadályozhatod, hogy leradírozzák a baloldalt
-népszavásként szembeszállhatsz a politikai manipulációkkal
-népszavásként leleplezheted a demagógiát és a hazugságokat
Tegyél tehát a baloldalért, tegyél a Népszaváért; egy telefon, egy mozdulat, egy megrendelés, és megvéded a baloldal lapját, és felemelted a fejed.
*******************************************
Hehe, szóval ha most regisztrálnék, akkor egy hétig ingyen olvashatnám azt a vicclapot :P
És ráadásul még tennék is a baloldalért :D Viccccccccccc......
Amit TGM mond, annak az ellenkezője jó a magyaroknak.
mostmár lehet mondani az ellenségeknek: védjen meg téged a tgm!
Bejelentkezés