Narancsvidék: új MSZP-s szórólap
A legbotrányosabb fideszes önkormányzati ügyeket gyűjti össze egy kiadványban az MSZP. A 12 oldalas füzet a Narancsvidék címet viseli és már elkezdték bedobálni a postaládákba.
A 12 oldalas füzetet 500 ezer példányban készült el, az aktivisták szerdától kezdik azokat bedobálni a postaládákba. Budai hozzátette: mindez néhány millió forintba került és szerepelni fog abban a kampányelszámolásban, amelyet az Állami Számvevőszéknek nyújtanak majd be. A szóvivő szerint az újság azt mutatja meg, hogy a Fidesz hogyan irányit, kormányoz „kicsiben”.

















Kommentek:
Az MSZP bagoly mondja verébnek, de Esztergom és Fót stimmel.
Már az egyéni képviselőjelölti kasztingnál ki kellett volna dobni Meggyest és a másik bohócot a Fideszből.
A lényeg, hogy Ők biza nem a negatív kampány hívei:D
Ezzel már korában is kísérleteztek. Szabó Zoltán sajtótájékoztatókat tartott, honlapot is indított. Komolytalan ügyek, sehol semmilyen bizonyíték, csak üres vádaskodás. Egyetlen esetben sem marasztaltak el senkit.
Nem kell mindent elhinni @cserepj bloggernek. Mindenesetre a Meggyes lelövésére ajánlkozót már megtalálták. Lehet, hogy az is meglesz, akinél ajánlkozott ...
Az MSZP halálhörgése...
"A 12 oldalas füzetet 500 példányban készült el"
Te tudni magyar?
Bocs,de ezt tényleg javítani kéne...
500 példány? Egy falura sem elég.
A Narancsvidék egy tök jó sorozat,nekem Julie Cooper a kedvencem,gonosz,de ha valaki úgy néz ki mint Melinda Clark a Julie-t játszó színésznő,akkor ezt simán elnézem.
Ja,hogy ez a füzet másról szól...
:)
Az MSZP bekaphatja.
Fót nem igaz, ott az emeszpés képviselőtestület akadályozza minden erővel, hogy a korábbi sikításaikat felderítsék, ezért van a balhé, ezért lapátolják a szart a fideszes polgármesterre.
De mondjuk Törökbálintnak utána lehetne nézni, pl. arról azt hallottam, elég békávés a városvezetés gazdálkodása...
Amíg Hagyó Miklós a fő beszédtéma,addig én a szocik helyében ki sem ejteném az "önkormányzat"szót.
A Keller-hagyatékot már feldolgozták, vagy az kerül most terítékre ? Vagy épp azért megy a suttogó, mert elzártak egy-két csapot ...
Nem azt mondtam, hogy nem lenne hibás az MSZP, de a fóti polgármester eléggé ideggyenge/mentálisan elborult. Amikor ütlegel meg felfeszíti a villanyszekrényt, ilyet normális ember nem csinál.
Lehet, de lopni, nem lopott. Ellenben a támadói ...
Pár éve Fóton laktam. A felállás ugyan ez volt. fidesz PM és maszop testület. Egyetlen dologgal voltk elfoglalva: egymás szopatásával. És ma is csak ezzel foglalkoznak.
"A 12 oldalas füzetet 500 ezer példányban készült el"
még mindig nem jó!
Mindkét polgármester erős gazdasági érdekeket keresztezett, ezért állandóan provokáljá őket és a provokációt nem mindenki egyformán viseli. Az erős idegzetü ember- mint pl. Hagyó- most is nyerőként szerepel, Czusi pedig mintha egy amerikai film sztárja lenne!. Miondenesetre megnyugtató, hogy még a kampányban sem tudtak senkire semmit sem ugy bizonyitani, hogy az elérje az igazságszolgáltatás küszöbét!
"A 12 oldalas füzetet 500 ezer példányban készült el"
Az hogy a picsába jön ki pár millióból. Simán lehet egy darab nyersanyagáron 50 Ft, ha színes, de lehet, h több is. Kíváncsi vagyok, mennyit vallanak be rá. Mindenesetre az Apehot ráküldeném majd arra a nyomdára, aki ezt mondjuk 4-5 millióért megcsinálja.
ahol mi dolgoztatunk, ott egy 12 oldalas A5ös irkafűzött füzetből 10000 db 180ezer. (18ft/db)
négyszínnyomással.
1000 db pedig 70000. (70ft/db)
500000 esetén szerintem kb 15 ft lehet a darabár. az akkor 7.5 misi.
persze ez fényes papírra számolva, ha valami prosztó pizza-szórólap jellegű dologról van szó, akkor lehet, hogy még 1-2 forint lejöhet belőle.
no én fóti vagyok, többször próbáltam összefoglalni, itt a fideszes botrány úgy néz ki, hogy a rendes körülmények között megválasztott fideszes polgármestereket minden szar alapján felfüggesztette a vörös többség, tudatosan játszva a közig. hivatal hiányára, minden önkorm.helyet teleültetve protezsáltjaikkal, az általuk hozott nógrádi jegyzőnő minden felett szemet huny - Kádár rendőre volt, nyugdíjas éveit most megint a párt szolgálatába állította, szvsz neki van nem-politikusként a legnagyobb félnivalója a nem politikai, hanem büntetőjogi felelősségre vonástól -, de a legnagyobb Fidesz-botrány (szövetségi és káderpolitika, ugye), hogy 3 ex-narancsos átülővel - egyik a volt helyi elnök! - lett meg a vörösmaffia többsége. a városüzemeltetés is az ő bandatagjuk kezében van, kétoldalas kreálmányokkal baszta tele a postaládákat nagyszerű eredményeivel, épp csak a avat hagyják természetes úton (olvadás) eltűni az utakról, eg a buszmegállókba nem lehet beállni, annyira kicsorog az odatett szemetes, amit valahogy nem sikerül üríteni, meg ilyen apróságok.
Arról is beszélhetne Bernike, hogy a helyi szoci-elnök, igazi kis Hagyó, alja-gengszter miféle cigány verőlegényekkel közlekedik (az Echo TV operatőre tudna mesélni róluk...). Ja, és még a polg.-felfüggesztésekhez: a 2006-os, harmadszor megválasztott polgármestert (aki 26 szavazattasl győzte le az ellenlábast) a közig.bíróság, majd a főv.ítélőtábla jóvoltából sikeresen felmentették, kiírták az időközit, ott dupla szavazatarányú fidesz-siker, őt is felfüggesztették, csak ott másodfokon visszahelyezték, de addigra a Legfelsőbb Bíróság az előző polg. elleni eljárást is semmisnek nyilvánították... és ez a fábry béla nevű, kétszer bukott szoc.polgjelölt lett - a kétszer győztes, persze lószart sem képviselő tóth andrás helyett - az ogy.képv.jelölt is, megfelelőbb ember, nála nem a gerinc hajlékonysági foka a kérdés, hanem egyáltalán a léte (negatív a lelet..), hát legfeljebb háromszor-bukott lesz.
de ami botrány van ezen a fóti "narancsvidéken", az biza az elburjánzott szegfűszerű gyomnak köszönhető, drága elvtársak...
bocs, hogy hosszú voltam, tán összefüggéstelen is, de nem állhattam meg.
Nem tudom ki fizette ezt a szenny lapot bár amit
elloptak abból bőven futja még jó hogy egy szó sem igaz belőle.Hajrá Magyarország hajrá magyarok.
Nyugi, nemsokára meg fog változni, fideszes csinovnyikok fognak a helyükön ülni, igaz, azok között is túlnyomórészt Kádár-kori rendőrök lesznek meg a vörös maffia egykori tagjai, csak kiszívta őket a nap, azért tűnnek most narancsosnak.
Csak egy apró bukfenc: 220 lovas, bőrkanapés, TV-s, stb. nagy fekete autót lehet venni közbeszerzésben 10 milláért? Aki tud, azt én is megválasztanám polgármesternek!
Élőben Szegeden most is megtekinthető a szocik működése. 3 éve készült el a jogi egyetem és az előtt a tér - most újra felbontották - rossz nyelvek szerint a polgármester leendő étterme miatt. (Állítólag új közműveket raktak le, mert nem volt megfelellő a kapacitása a tervezett célnak). De sorolhatnánk végtelen listákon mi mindent lopkodtak össze az elmúlt 8 évben. Remélem itt is alapos elszámoltatás lesz. Mincsenek illózióim, Szegeden az is megtörténhet, hogy újra Vörös elöljáróság lesz, annyira beette magát az MSZ(M)P. Rajtam biztos nem múlik, hogy kiebrudáljuk őket.
Bejelentkezés