„Ahogy a nacionalisták tabusítják, kicenzúrázzák a többségi nemzet históriájának vagy fejlődésének anomáliáit, árnyoldalait, defektjeit, ugyanígy tettek a politikai korrektség hazai és nemzetközi főpapjai a kisebbségek, bevándorlók világnak sötét oldalával. Eme körökben a cigányságot (valamint annak konkrét részhalmaz-csoportjait) mindig, mindenütt dicsérni kellett, és csak dicsérni lehetett. Vagy legalábbis kínosan tapintatos óvatossággal bátorítani. Ha mégis előnytelen kontextusban beszéltek a romákról (bűnözés, munkanélküliség, segélyen vegetálás, a lehetőségeken túlterjeszkedő korai gyermekvállalás, stb.), akkor rögvest hangsúlyozni kellett: ezek soha nem a fetisizált/idealizált kisebbség bizonyos egyéneinek, szokásjogi normáinak hibái, anakronisztikus csökevényei, hanem mindig az önző, előítéletes, rasszista, kirekesztő többség bűnei okán következtek be.
Így aztán a többségi rasszizmusnak a píszí nem antitézise vagy ellentéte, hanem groteszk tükörképe lett. Amennyiben valahol többség (és/vagy a közhatalom) illetve a kisebbség egyes alcsoportjai, részpopulációi viszonylatában összetűzés támadt, a többségi nacionalisták zsigerből a »magyarságot« hozták ki ártatlan, megtámadott félnek, a politikailag korrektek pedig a cigányokat. A konkrét szituáció alapos, elfogulatlan, részrehajlás nélküli vizsgálata egyik felet sem izgatta.