Aki le meri tagadni, hogy hazájukat szerető zsidó emberek mennyit segítettek és szépítettek városunkon - egyszerűen nem mond igazat!
- A Chabad Lubavics közösségi és imahelyiségeket kapott tőlünk, amelyeket cserébe ők újítattak fel. Kölcsönösen előnyös az együttműködésünk, amellyel az önkormányzat is gyarapodott. Szépen felújított helyiségeket nyertünk. (...) A Szabadság téren működő, Ifj. Hegedűs Lóránt lelkész úr vezette református gyülekezet számomra túlpolitizált és a szószékről hangoztatott elvekkel sem értek egyet. Ez az egyetlen templom, ahová az elmúlt négy évben nem mentem el.
- Ifj. Hegedűs Lóránték egyébként hívták?
- Az első két évben igen, aztán nem.
- Gyakran látogatja a zsidóság rendezvényeit. Nem fél a radikálisok haragjától?
- Hazánk boldog korszakai azok voltak, amikor ez a kérdés fel sem merült. Elég csak a békeidőkre vagy Szent István király intelmeire gondolnunk. Az együttműködés és a tolerancia csak előre viszi az országot. Aki le meri tagadni, hogy hazájukat szerető zsidó emberek mennyit segítettek és szépítettek városunkon-egyszerűen nem mond igazat! A gyűlölet, a radikalizmus a legkártékonyabb dolgok egyike. Zsidó honfitársaink között felüti a fejét a radikalizmustól való félelem. Pedig milyen jó lenne, ha a holokauszt, az élet tagadásának szörnyű tragédiája mellett az életről, a közös sikerekről, a zsidóság hazai nagyjairól is legalább ennyit tudnánk beszélni. Én például nagyon fontosnak tartom, hogy a holokauszt emlékművei mellett helyet kapjon nálunk a Belvárosban az élet igenlésének emlékműve is. Az Élet Menete mozgalom világszerte erről szól, ha jól tudom, hazai szervezői is gondolkodnak egy ilyen emlékmű felállításán, amit én messzemenőkig támogatok.
- Életében mekkora és milyen szerepet tölt be a vallás?
- Különböző életszakaszaimban más-más szerepet töltött be. Odahaza erősen katolikus nevelésben részesültem. A faluban a templom háta mögött laktunk és nem engedhettem meg magamnak, hogy a hajnali rorátéra nem menjek el. Egyetemistakánt kezdetben, mikor még nem találtam a helyemet egy jezsuita közösséghez csatlakoztam. A hitet magamban élem meg, de fontosnak tartom, hogy időnként bemenjek és leüljek egy templomban.”
Keresztény
FACEBOOK
RSS















Kommentek (92 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
Tóni!
De mi lesz
Eisenberger
Singer
Lőwy
Kun & Co.
elvtársakkal?
Mi lesz azzal, hogy a zsidóság legalább annyira kollektíve élvezte a bosszú ízét 45 után, mint amennyire kollektív náci volt a magyarság?
"milyen jó lenne, ha a holokauszt, az élet tagadásának szörnyű tragédiája mellett az életről, a közös sikerekről, a zsidóság hazai nagyjairól is legalább ennyit tudnánk beszélni"
Hát akkor hajrá! Legyen ez, akár már holnaptól... Na de egészen pontosan kinek kellene elvinnie a diskurzust ebbe az irányba?!
Tóni, legalább te találhatnál más témát, cseszd meg!
Tóni!
Beszélj azokról akik múlt rendszerbe elkótyavetyélte a nemzeti termékeket a rokonokon keresztül a külker minisztériumba mesélj a susmam lobbistáról aki ma reggel tudta,hogy a meg nem választott fityesz majd folytatja Sávolyt. Soha nem azokkal van a baj akik élik rendes,normális polgárok életét,hanem aki kever kavar,mer t akkor érzi jól magát ha körülötte nagy aKÁHOSSSZZZ
/agree
gondolom, az ilyen jellegű embereket nem a zsidóságuk miatt kell felelősségre vonni, hanem.
egyszer visszakérdeztem eme bejegyzésedre, nem válaszoltál, most hátha: Radnóti & Co. viszont akkor miért is részesült abban, amiben?
5. kerületi jelöltként nem hiszem, hogy elkerülhette ezt a témát...
Nem tudom feltunt-e, hogy egy vallasos zsido blogger kerdezte Tonit.
TÓNI
NÉZD MÁR MEG KIK VANNAK FELTARTOZTATVA 6,7,8 KERBE ,ÉS MÉG KIK LESZNEK
Volt egy kollektív megkülönböztetés a zsidósággal szemben a 2. vh alatt.
Azután az épülő kommunista hatalom 47-53 között kollektíven épített rájuk, amiben partner is lett a zsidóság.
Ennyi.
Radnótival mit akarsz?
Egy zsidó bloggernek Rogán azt nyilatkozta, ami helyes. Az antiszemiták verik a nyáluukat, mert nincs jobb dolguk. Nagyjából ennyi.
"partner lett a zsidóság" - és már ott is vagyunk a kollektív ítéletnél. pedig mintha '56-ban sem csak az ávósok között voltak. mint ahogy Kun Béla sem származása okán ítélhető gazembernek. mint ahogy meg Radnóti nem is volt az, aztán mégsem ágyban, párnák közt.
no de mindegy, ne értsd, ha nem akarod.
erről egyébként rajzfilm is készült, hupikék törpikék, ő volt okoska
"sem csak"
A gyakorlatban soha semmi sem 100%.
Tééényleg, a Chabad Lubavics nem politizál! meg a Hit Gyülekezete sem. :)
http://kuruc.info/r/52/56758/
„Pedig milyen jó lenne, ha a holokauszt, az élet tagadásának szörnyű tragédiája mellett az életről, a közös sikerekről, a zsidóság hazai nagyjairól is legalább ennyit tudnánk beszélni. Én például nagyon fontosnak tartom, hogy a holokauszt emlékművei mellett helyet kapjon nálunk a Belvárosban az élet igenlésének emlékműve is.”
Valóban, a Yom HaShoah mellett még a Yom HaAcmaut is fontos a jezsuita KISZ-titkárnak. Kár, hogy egyik sem a magyar zsidóság sikereiről szól, mert a Birkák Menete Izrael alapítását ünnepli, nem pedig olyan kiváló magyar zsidókat, mint Radnóti vagy Szerb.
„Nem fél a radikálisok haragjától?” — ezt a kérdést Oscar-ral díjazom! :)
Láthatóan eztet a belső iránytűt a tel-aviv tengely indukciója pörgeti.
Akárki akármit mond, nekem az a véleményem, hogy az embereket nem a származásuk, hanem a cselekedeteik alapján kell megítélni.
Ahogy pl. a magyarok között is vannak elfajzott lelkek, ugyanúgy megtalálható ez más nációnál is.
Igaz az arányok nem mindenütt egyformák!
Vannak egy egy nációra jellemző vonások.
Így a zsidóknál pl. túlteng a felsőbbrendűségi érzés.
De az amerikaiaknál a hazafiság, a hazájukra való büszkeség.
Abban igaza van RA-nak, hogy a zsidók között is találhatók olyanok akik sokat tettek kis hazánkért. Egy árva szóval sem mondta, hogy minden zsidó így tett volna. Ezért nem kell túlzott következtetéseket levonni!
Chabad Lubavics..gondolom sokan laknak a kerultben ugye. Elfogulatlan, objektiv szemlelok, Elie Wiesel vendeglatoi. Hegedus Lorant lelkesz viszont nem az, o szelsoseges es
gyulolkodo. Szeretem a fidesznel is ezt a nagyszeru es logikus szavazatszerzo tevekenyseget.
ha a Cicamagazin kérdezte volna, akkor az ötkeres cicatulajok mérhetetlen humánumára és a kerület életében betöltött kimagasló szerepükre tért volna ki
ööö...a Cicamagazin mintha nem macskákkal foglalkozna, egy kicsit elbizonytalanodtam
A Chabad-Lubavics alapítója, Shneur Zalman szerint a nem-zsidók lelke teljesen más, alacsonyabb rendű, sőt ördögi eredetű, és a megváltásra a gójoknak semmi esélyük. Szerint a gójok léte az istenség elutasításból származik, és ez a magyarázata annak, miért vannak többen a zsidóknál, miként kevesebb a búzaszem, mint a pelyva. „Minden zsidó belsőleg jó, minden gój belsőleg rossz, sőt ördögi.”
Tényleg nem politizált a csávó. Egyszerűen csak kő fajvédelmi volt.
Miota Elie Wiesel fellepett naluk tulajdonkeppen csak azota ismerem oket, akkor kicsit olvasgattam roluk. Hat mit mondjak..furcsa tarsasag. Terjeszkedni szeretnenek az egesz vilagban, ugy latszik Magyarorszagon sikerult.
Az V. kerületi kampány idején ?
Amúgy nem ártana kicsit többet informálódnod, ha már érintett vagy.
http://www.pilpul.net/komoly.s..
Tehát akkor foglaljuk össze az eddig tanultakat: városunkon segítő hazaszeretők esetében fontos hangsúlyozni, hogy ők zsidók voltak, mert ez lényeges, az 1919-es vöröskormány esetében fontos nem hangsúlyozni hogy ők zsidók voltak, mert ez nem lényeges... Akkor most számít hogy ki zsidó és ki nem az, vagy nem számít ?
Jaj de hülye vagy, b+...
Ha jó gyerek az illető, akkor fontos hogy zsidó, ha meg nem, akkor lényegtelen.
Mi olyan baszott nehéz ebben?
Egyszerűen föl kell dolgoznunk, amit a zsidók ellen vétettünk. Ezért kell a jobbik és a fasiszták ellen küzdenünk.
Az ilyen hülye kérdésekre, amit te is föltettél, kurvára nincs szükségünk.
egészen hihetetlen lehet számodra, de pontosan ez a többség intelligens hozzáállása a kisebbséghez.
a kerekesszékes embernél is illik számítani a fogyatékosságát, ha mondjuk az állampolgári ügyintézéshez való jogairól van szó, és mondjuk nem amikor a szavazójogról.
mindannyira egyszerre vagyunk a többség és a kisebbség, nem árt tehát intelligensen hozzáállni a társadalmi kapcsolatokhoz.
Kicsit fals az érvelésed, ugyanis az állampolgári ügyintézés/szavazójog az nem pozitív/negatív dolog.
A szerény véleményem csupán annyi lenne, hogy ha egyszer megemlékezünk pl. az 1848/49-es zsidó honvédekről, akkor senki ne akadjon ki azon, ha mások meg a Lenin fiúkat csak zsidó terroristáknak nevezik.
Érdekes amúgy, hogy ez a fajta gondolkodás csak zsidók és cigányok esetében jelentkezik (utóbbiaknál: ha áldozat, akkor fontos hogy cigány, ha tettes, akkor nem).
Knezic Károly vezérőrnagy horvát származású volt, mint ahogy Jelasics is. Mégis, mindkettő esetében ki lehet ezt mondani, bármiféle rosszallás kiváltása nélkül. Ki érti ezt ?
Én nem vétettem ellenük. Össze tetszik téveszteni valakivel.
"ha egyszer megemlékezünk pl. az 1848/49-es zsidó honvédekről,"
Mind a háromról?
"Egyszerűen föl kell dolgoznunk, amit a zsidók ellen vétettünk."
Hagyjuk ezt a "kollektív bűnösség" elméletet, ha lehet.
Foleg azert, mert akkor meg nem is eltunk. Mint ahogy nagy tobbsege azoknak sem, akik a "kollektiv bunosseg" elvet nagyon szeretik
hangoztatni.
"hazaszeretők esetében fontos hangsúlyozni, hogy ők zsidók voltak, mert ez lényeges, az 1919-es vöröskormány esetében fontos nem hangsúlyozni hogy ők zsidók voltak, mert ez nem lényeges"
Bartók és Neumann János esetében szoktuk hangsúlyozni, hogy magyarok voltak, az 1944/45-ös nyilasterror végrehajtóiról viszont nem szoktuk hangsúlyozni, hogy magyarok voltak. Bizony, így megy ez.
Dehogynem, az összes zsidósajtó azt üvölti a pofánkba éjjel-nappal, hogy a magyarok és keresztények micsoda szörűnységeket műveltek a zsidókkal. Szal a kövektező a felállás jelenleg:
jó gój: csak akkor említendő ha zsidókat ment és kartázik
rossz gój: minden lehetséges alkalommal említendő
jó zsidó: minden lehetséges alkalommal említendő
rossz zsidó: úgy kell tenni, mintha ilyenek nem léteznének
A zsidó itt bármilyen másságosra felcserélhető.
Akkor valószínűleg nem ugyanazt a sajtót fogyasztjuk, ugyanis nem igazán találkozom az említett éjjel-nappali jelenséggel.
Tóni, ez szinte elképesztő,
de
amióta kerületünk pógimestere vagy, egy puhapöcsű, meglágyult disznóürülék jelleget öltöttél. Kóser disznó ürülékét...:((
magyar vagy - ennyi bőven elég.
Értsd már meg, egy kicsit néha meg kell alázkodni a zsidók előtt. Az alázat keresztényi erény, ugye?
Te egy barom vagy, vend kisfiú Zalából:
A FIDESZ kemény szóvivője és a Fidelitás elnöke mára egy papucs és főként egy liberális, a destruktív, élősdi zsidó chevra pártfogója lettél.
A végén a JOBBOLDAL fenéken billent, kicsi bulvárpapucs fiacskám!
A szélsőségesen arcátlan Pásztor István és Steiner, meg Hell István -fajta kerületieket VALÓBAN LE KELL ÚSZTATNI A DUNÁN, barátocskám!
Tóni, bzmeg, neked ELMENT AZ ESZED, te jezsuita ZSIDÓ !! A Zasszony betérített??
Körülmetélkedtél már, te fafej???
Idén lesz szerver betörés?
Idén lesz fideSS - Jobbik együttműködési megállapodás, mint 2006-ban?
Vagy -- pszt -- ez titok?
Nem titok.
A kapcsolat.hu-n majd biztosan megírják.
Ifj. HEGEDŰS for TAMBURMAYOR of V. Headquarters !!!
Tóni, ADD VISSZA A FIDESZ-PÁRTTAGSÁGOD!!! Nem vagy méltó rá!!
Hátja, én es eben a volksbundista- judeobolsi-galut kerületbe való vagyok mán 20 éve.
Ez NEM mekkergülhető kérdés.
De lehet úgy is, mint én.
Aki Fideszesként filoszemita, ne adj isten, nagyhangú hontalan bolygó handlé zsidó, KÍMÉLETLENÜL LE KÖLL DÓZEROLNI!
Mint Szabó Gyurit az Újlibsivárosban.
ÉÉÉS?
A fasznak kell zsidó bloggereknek (MOSZAD provokátoroknak, IRGUN-tagoknak, In-Kal Security-nek) VÁLASZOLGATNI??!
Mennyenek a jordánparti anyjuk keservébe!!!
TŰRHETETLEN!
Te hülye pöcs.
Menj és köss szövetséget Ábrahám Istenével.
Levágják a pöcsöd...:))
Mondom, nem a Jobbiktől kell fosni, hanem a FIDESZ VALÓDI ARCÁTÓL, a kemény magtól, akik MI VAGYUNK, korrumpálódó hülyegyerek!!!
Még egyszer megismétlem: Rogán egy zsidó bloggernek korrektül nyilatkozott és én leszarom, hogy utána beteges antiszemita szerencsétlenek verik a nyálukat. Ennyi. 20 idióta beírás után megint le fogom írni, csak hogy ne higgyétek, hogy a jobboldal olyan, mint ti.
Ezért nem kéne a zsidókat kollektíve megbélyegezni.
Igencsak.
Szégyentelen, pofátlan kis köcsög lett a harci--Tóniból...:((
Blogen, persze, nem igaz, hogy semmiben sem értünk egyet,
de te egy finnugrász és nyugat-európai modernista majom vagy: azt a kenyeret egyed, amit a Nyugat vet neked. Lúzer.
Hülye.
Elég a XX. század a zsidóság VÉGLEGES megítéléshez!
Semmi megértést feléjük: azonnal visszaélnek vele!
VASAT A MAGYAR LELKEKBE, ha zsidókról van szó!!
Alázkodjon a fajtád előtt,a halál retkes fasza..
Látod surmó,ezért rühellik a fajtátokat évezredek óta...
Hülye.
Elég a XX. század a zsidóság VÉGLEGES megítéléshez!
Semmi megértést feléjük: azonnal visszaélnek vele!
VASAT A MAGYAR LELKEKBE, ha zsidókról van szó!!
Amúgy mi ez a baromi sok ZSIDÓBÉRENC szavazat, PARASZTOK, MI??!
Ez NEM a Fidesz szavazatszerző tevékenysége, ez egy ROTHADÓ, nemzetellenes, POLITIKAI PROSTITÚCIÓ!
Aki a cionista vagy chászid, ortodox meg a VILÁGI FINÁNCTŐKÉS zsidajokkal egyezkedik, HÚZZON A VÉRES g...be!
Pussy-cats..:))
Először is nem biztos hogy jó üzenet az hogy kihagyott egy templom látogatást, politikai okokból. Nem hiszem hogy ifj. Hegedűs vallásgyakorlásként politikai beszédet mond, ezen indokkal ugyanis bármelyik egyház miséjét ki lehetne hagyni.
Az élet menete helyett pedig lehetne inkább az orruk alá dörgölni a tanácsköztársasággal kezdődő zsidó bűnök feltárását, feldolgozását, elismertetését.
Kapnak a szittya magyarok is épületeket a kultúra gyakorlására,cserébe hogy felújítják?
Biztos hogy szükség van a magyar társadalomban a kitüntetett figyelemre egy társadalmi csoporttal szemben mikor ilyen feszültségek bújnak a mélyben.
Miért nem lehet a zsidókat annak tekinteni amik, nemzetbiztonsági kockázat.
Lószart.
Vannak 300-an, 500-an??
Eli Wiesel pedig NEM Wiesel Lázár magyar állampolgárságú zsidó fiú, akit Máramarosszigetről elhurcoltak.
Hanem egy francia vagy belga zsidó, aki sohasem volt lágerben. A nevet lopta, miképp az EREDETI Wiesel Lázár visszaemlékezéseit is.
Én NEKI ill. kollégáinak részletesen megírtam ezt az Boston University-re,
többeknek,
mi történt, mit gondoltok??
Másnap a Google MEGSZÜNTETTE a Gmail-accountom és a hozzá kötött blogom...
Itt van a zsidó világösszeesküvés.
Ez az általános zsidó álláspont.
DE: a mi európai, keresztény"kultúránk" szerint ŐK MAGUK A GONOSZ MEGTESTESÍTŐI, és erre sajátos társadalmi szabályaikkal, bezárkózásukkal, rítusaikkal és kirekesztésükkel JÓ OKOT is adnak.
Aki MAGYAR, az nem lehet egyúttal ZSIDÓ. Sem CIGÁNY.
Sváb, tót viszont lehet!
Es azt honnet lehet tudni, hogy ez a ferfi nem az igazi Elie Wiesel, hanem egy francia vagy belga zsido? Hiszen ezt valoszinuleg nem lehet igazan bizonyitani, mert ha lehetne, akkor mar lelepleztek volna nem?
Ja igen: nem tetszik, ha szavazatszerzes urugyen egyik vagy masik nepcsoporthoz, szervezethez torleszkedik a fidesz. Lett legyen az a katolikus legenyegylet vagy akarmi mas..
"Kicsit fals az érvelésed, ugyanis az állampolgári ügyintézés/szavazójog az nem pozitív/negatív dolog." dehogyisnem, vegyük pl a mozgássérült parkolókat, az kőkemény pozitív diszkrimináció, aztán az intelligensebbje mégse veri magát hogy köcsög nyomorékok miatt nem állhat a bejárat elé. Egy választásnál viszont nem szavaz kétszer egy fogyatékos.
"A szerény véleményem csupán annyi lenne, hogy ha egyszer megemlékezünk pl. az 1848/49-es zsidó honvédekről, akkor senki ne akadjon ki azon, ha mások meg a Lenin fiúkat csak zsidó terroristáknak nevezik."
Aztán miért ne? Én előbbinek látom a pozitív értelmét, utóbbinak nem nagyon.
Számít - nekik: lásd a FÖRTELMET, hogy Lendvai és Horváth Csaba, Steiner és Orosz Joshi együtt ünnepelt a KIIKTATANDÓ Fideszes Szabó Gyurival - mer' ám kurvasok HOMEWADEK voltak ám 1848-49-bem...:))
Közlöm, hogy CSAK A KIEGYEZÉS UTÁN jött a tömeges betelepülés, 40 év alatt 1 millió pajeszos,
1848-ban sehol sem éltek tömegesen, s a katonáskodás nem volt a kenyerük, mint a kunoknak, hajdúknak vagy székelyeknek...
HAZUDNAK, mint a vízfolyás...Elvennék a NACIONALISTA nemzeti ünnepünket is a gátlástalan bűnöző fajúak!
"Knezic Károly vezérőrnagy horvát származású volt, mint ahogy Jelasics is. Mégis, mindkettő esetében ki lehet ezt mondani, bármiféle rosszallás kiváltása nélkül. Ki érti ezt ?"
pedig nem olyan bonyolult, cigány/zsidó kirekesztés van, horvát meg nincs.
NEM VÉTETTÜNK SEMMIT:
nehogy már a GESTAPO és az SS bűneit magyar honvédek és hazafiak nyakába varrd!!
Anyád valagát, te idióta proli.
MIKOR VÉTETTÜNK A ZSIDÓK ELLEN??!
Mert ŐK 1918-től máig egyfolytában HALÁLOS ÍTÉLETET KÖVETELŐ destrukcióval járnak el az őshonos lakossággal szemben, pedig csak beszivárgott - minden szempontból - IDEGENEK a Kárpát-medencében!!!
Idén "tenzin"-fej - betörés lesz.
Köcsög szoci.
A kurva anyád, te sunyi szombatos akasztófavirág.
Szopjál le egy zsinagóga metéltet.
Szerencse, hogy az ilyen antiszemitizmus egyik részét, a Holokauszt-tagadást már büntetőjogilag szankcionálják.
Kihaló faj vagytok.
Egyébként meg a Fideszre fogok szavazni. Meg kell állítani a barna esőt.
Épp ezért nem is vagyunk keresztények.
Ahogy a "nemesi nemzet" mindig is turáni, vérszagú hun volt.
MI nem tartjuk oda a másik arcunkat;
mi nem bocsátunk meg az ellenségeinknek:
a magyar ősiség az ellenkezőjét követeli meg.
Zsidó-e vagy, provokátor??
Fűtve a mozdony az irányvonat előtt....
Beteges a vén herzliyai öreganyád, az a körülmetélt ribanc:
mi VALÓBAN magyarok vagyunk. Megalkuvás nélkül, te bugris konzumidióta!!
Kihaló faj vagy.
De...:)))
A MAGYAR JOBBOLDAL zsidóbarát...:)))
Isten bizony, te nem vagy normális!
Eleve, aki valóban m a g y a r, az CSAK JOBBOLDALI LEHET.
Aztán töprengj el, hogy az oroszok megszállása idejéig a MAGYAR hogyan is állt a zsidóhoz, visszamenve IV. Béláig és Nagy Lajosig...
Sem a Máramarosszigetről való túlélők, sem a Bergen-Belsenből szabadultak TAGADTÁK, hogy ez a férfi Wiesel "Eliázár".
Még olyan is, aki az 150-es években talákozott az igazival Párizsban.
Ez a swindler a 60-as évek közepén tűnt fel.
Semmit sem tud Magyarországról, Máramarosszigetről, a II. Bécsi Döntés következményeiről és nem tud magyarul egy szót sem. Jiddisül sem nagyon.
A hébert viszont vágja.
Stb.
Csak így tovább! Tőled minden ilyen beírás dicséret.
a MAGYAR JOBBOLDAL nem rendelkezik NÁCI FASISZTA hagyományokkal, mert TISZTELI az emberi ÉLETET, a ZSIDÓK és CIGÁNYOK ellen mindig az ALJA, PRIMITÍV, TANULATLAN CSŐCSELÉKet lehetett uszítani. ŐK pedig MINDIG a BALOLDALON találhatóak, más nevükön ők a BOLSEVIK FÉRGEK akik rágják a MAGYAR NEMZET testét! A ROSSZAKAT EL KELL ÍTÉLNI ROSSZ EMBEREK VANNAK!!!!
LELEPLEZÉS??!
Ez az USA újkeresztény tömegeinek, a kisszámú, de nagyon befolyásos zsidó köröknek és Izraelnek ELEMI ÉRDEKE:
végletesen hazudozni a szenvedéseikről, ezzel ERKÖLCSI FELMENTÉST KAPNI az előnyszerzés, a privilégiumok, a - palesztínai - háborús bűnök, a "tengelyhatalmak" elleni kártya kijátszására.
Vastagon benne vannak nagyhatalmak, azok politikai - gazdasági elitjei (Irán elleni háború, mintegy védve Izraelt),
s főként TITKOSSZOLGÁLATOK!
Csak a ruszkikkal nem tudják megtenni: ott óriási a hatalmi tapasztalat velük szemben.
Nekünk is van egy kevés ....no, nem a szociálizmus fényes idejéből...:))
Ha túl akarunk élni, markold meg azt a bajonettet!
Ez a"kihaló faj vagytok" ÖNVALLOMÁS:
de javítunk a mérlegen, mint Lengyelországban, ahol ma már csak 6000 zsidó él.
S ne "barna" esőtől fossál, idióta: semmi közünk a fajgermán herrenvolk-hoz és endlösunghoz.
A MAGYAR nacionalizmus, ázsiai gyökereiből, kisöpör titeket a Kárpát-medencéből.
SEMMI KERESNIVALÓTOK ITT!
Érted, sivatagi teveszarzabáló, sátras söpredék?!
Még nem szankcionálják.
Egyébként KÖPÜNK RÁ? bolsi sunák oktrojálás, nem legitim, s majd kellően múdosítva lészem.
Nyugalom: az NJA és más jogvédők már dolgoznak az alkotmánybírósági megtámadásán. Hülye biboldók.
Nem jár a pozitív diszkrimináció egy IDEGEN ÁLLAM által iparszerűen legyilkolt hulláitoknak.
Vagy akkor JÁR a RUSZKIK és judeo-bolsik által legyilkolt, keresztény születésű, VALÓDI magyaroknak is!!
Remélhetőleg a Holokausztot is tagadni fogod, és akkor elvisz a rendőrség.
Remélhetőleg.
Halálraítélt vagy.
Genetikailag pogromokhoz programozva.
A magyarok kihalását NEM ÉLED MEG...:)))
A Crohn-betegséges, Tay-Sachs-kóros, Dysténiás elváltozásban szenvedő, Gaucjóher-betegséges, BELTENYÉSZTETT (egy szűk kör újra és újra körbeházasodása évszázadokon át)
nyomorult csavargó, gyönge lelkiségű, paranoid istenközpontú, alacsonyrendű faj vagytok.
FAJ, mert ez a SZÖRNYŰ endogámia genetikai következménye!!
anyád picsája
A holokauszt-tagadás az alkotmányos SZÓLÁS-, VÉLEMÉNY-, SAJTÓ-, GONDOLAT- és LELKIISMERETI SZABADSÁGRÉSZE!
Ügyész voltam, ügyvéd vagyok. Megfelelő szakmai és társadalmi szervek tagja. Tart. fhdgy.
Köpök a holokauszt-privilegizáló bolsevik erőlködésre.
Relativizálom!
Történelemből nyilvánvalóan megbuktál, te bugris senkiházi.
Amit odafirkantottál, AZ A MAGYAR arisztokráciára, nemességre, polgárságra csupán egy rövid ideig, 1891-1914 között volt igaz.
Azon kívül a nem-ember státus járt a zsidóságnak.
történelem ismereteim KIVÁLÓAK zugügyvédekkel ellentétben.
a BALOLDAL merített mindig az antiszemitizmusból, mert irigy tehetségtelen proli szarrágók LUSTÁK voltak mindig a munkához és az üzlethez és egyszerűbb volt elvenni attól aki felemelte a seggét. Lásd a nemzetiSZOCIALISTA vagy a KOMMUNISTA időket és eszméket, mind az ÉLŐSKÖDŐKről szólt és te ENNEK tapsolsz lelkesen ELÁRULVA a saját hazádat, ha van neked egyáltalán olyan! Nem vagy MÉLTÓ a magyar névre, mert ez egy INTELLIGENS, BEFOGADÓ nép SZENT ISTVÁN óta, akik pedig ezt LEJÁRATJÁK azok IDEGEN érdekeket szolgálnak.
zsidó kirekesztés talán tényleg van,ha te mondod, cigány kirekesztés viszont kizárt, a cigányok érdekérvényesítő képessége nem elég erős ahhoz, hogy ők bárkit is ki tudnának rekeszteni
Így van, jó hogy már nem mindjárt bevezetik ezek a Kündüfélék, hogy csak az telepedhet le ebben az országban, aki igazoltan legalább 1/4 részben fajmagyar. Intelligens befogadó nép ilyet nem tesz, ez már maga lenne a kirekesztő fasizmus!
érted te ezt
Na tóni jól belenyúltál a szarba, remélem érzed a szagát. Ha nem ismerted volna magad,és nem néznél tükörbe most helyére tették a problémádat,hát kellett ez neked?
Baráti kémrepülő ankét Magyarország felett. Barátilag egyet leszedhettünk volna a 35 éve lelőtt polgári Malév gép okán.
http://www.hirtv.hu/?tPath=/be..
Na, összejöttetek, két szodomita hányadék??!
csak ennyi főnök?
Bejelentkezés