A Szijjártó- és Mesterházy-faggatás miatt válnak meg Apáti-Tóth Katától.
2009. december 01. 11:23
p
0
0
21
Mentés
a lapnak elmondta: a korai időpont ellenére kiválóan érezte magát az interjú közben, a kérdéseket és a beszélgetés vezetését is korrektnek tartotta. Mesterházy Attila viszont már a stúdióban nehezményezte a műsorvezető stílusát, azt kifogásolva, hogy a riporter folyamatosan kérdésekkel szakítja meg mondandóját.
Az ügyben Szijjártó Péter kedden reggel rövid telefonbeszélgetést folytatott a Duna Televízió elnökével, akinek kifejezte felháborodását azzal kapcsolatban, hogy őrá is hivatkoztak egy személyi döntés indoklásában.
Újabb szakértők bevonásával fog folytatódni a munka, erről született megállapodás a világszervezet terrorizmus elleni küzdelemért felelős főtitkárhelyettesével.
Átszabta az USA politikai térképét Donald Trump. A Republikánus Párt ma sokszínűbb, mint valaha, a protestáns keresztényektől a latinó és fekete munkásosztályig bővült a konzervatív tábor. Társadalmi körképünk a változó Egyesült Államokról.
Szijjártó Péter albániai látogatása során hangsúlyozta, a nyugat-balkáni térség országai 15 éve várnak az uniós csatlakozásra. Most az Unió újabb fejezetcsoportot nyitott meg.
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
p
0
1
4
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 21 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemhivo
2009. december 02. 12:48
Öreg!
..legalább egy hsz-en belül ne keveredj ellentmondásba saját magaddal..
..."Nemhivő ! Amikor Kócziánt elküldték, sokkal jobb lett a HIR Tv és nőtt a nézőszám . Bár a nézettségét nem mérik,...stb"
...ha "nem mérik", akkor honnét is tudod??
...a hülye is tudja, hogy Kócziánnak pol. okokból kellett mennie mindkét csatornáról...mivel hogy jobbos oldalon rosszul tűrik az objektivítást...
Az "itteniek" (általában) még büszkék is elfogultságukra......mig a balosok szégyellik, ha elfogultsággal vádolják őket...
Szélesgazda megmondta: - "középen nincs senki"...vagyis csakis a jobbra elfogult emberekkel szolgáltat...
De azért csak erölködjetek ezekkel a "stilisztikai" baromságokkal..