Regisztráció | Elfelejtett jelszó

Jobbik: „a maffiózókkal is jóban kell lenni”
2010. március 5. 19:19

Vona Gábor egyéni választókerületében, Gyöngyösön hónapok óta dúl a belviszály. A helyi vezetők hónapok óta lázadoznak a pártelnök stábja ellen, sikertelenül.

Kizárások, veszekedések, feljelentések kísérik hónapok óta a Heves megyei Jobbik belső  harcait. A helyiek nemrég bepanaszolták a belső helyezkedésekkel kapcsolatos furcsa tanácsaiért a párt etikai és fegyelmi bizottságánál a párt egyik országos alelnökét, Sneider Tamást, de a bizottság nem rajta, hanem az egyik feljelentőn, Laczik Attilán, a gyöngyösi alapszervezet elnökén talált fogást, és ki is zárta a pártból. A gyöngyösi szervezetben ekkor tömeges kilépés indult meg.

Azonban nem ez volt az egyetlen konfliktusforrás. Vona Gábor választókörzetében a pártelnök helyi kampányfőnökének személye szúrt szemet a gyöngyösi jobbikosoknak. Czeglédi Ágnes, a Jobbik gyöngyösi szervezetének alapító alelnöke már egy december 13-án tartott megyei választmányi ülésen kifogásolta, hogy a városban induló pártelnök kampányfőnöke a helybeli éjszakai életben ismert Faragó Tamás lett, aki több kaszinót is működtet. Kifogását azzal indokolta, hogy a pénznyerő gépekkel üzletelő tevékenység olyan alvilági tevékenység, amely ellen szerinte a Jobbiknak programja alapján küzdenie kellene. A háborgást követően Faragót végül hivatalosan elmozdították, de valójában minden eseményen ott van Vona mellett és hozzá futnak be a kerületi információk.

A Demokrata honlapján pénteken megjelentett egy hangfelvételt, amelyen Sneider éppen Faragó személyéről próbálja meggyőzni Czeglédi Ágnest. A diktafonnal készült felvételen az alelnök többek között arról beszél a városi pártvezetővel, hogy egy decemberi körlevélben már felhívta a helyi elnökök figyelmét arra, hogy ettől kezdve „szájzár” van. Czeglédi Ágnes erre azt válaszolta, hogy ő annak idején nem ilyen szemléletű pártba lépett be, amikor pedig ismételten utalt Faragó Tamás nem túl szerencsés foglalkozására, Sneider Tamás, a Jobbik Heves megyei elnöke ezt válaszolta: „a maffiózókkal is jóban kell lenni”.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/5227


Kommentek (49 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint



Mivel a fidox ex-lapjában jelent meg ez, a jobbikosokat ez csak tovább aktivizálja.

Válaszok:
luccy | 2010. március 5. 19:38
reality | 2010. március 5. 20:18

A betegebb részüket legalábbis.

A normálisabbja meg nem az alapján ítél, hogy hol jelent meg, hanem a tartalma alapján, meg hogy igaz-e.

Egyébként erről a hevesi jobbik-ügyről már korábban is hallottam, de akkor még csak "pletyka" volt, nem hangfelvétellel bizonyított dolog. Amúgy meg az érintettek is Jobbikosok ebben az esetben, nincs külsős. Talán a hevesi megyei ex-tagok mesélhetnének.

Válaszok:
Lion | 2010. március 5. 19:44

Hát igen, hiába a szép(?) ideológia, a mindennapi politikai életben köttetnek kompromisszumok...

A Jobbik Gyöngyösön folytatott sötét sztorijairól már elég sokat lehetett hallani igen, kiváncsi voltam mikor borul ki először a bili. Most.

Válaszok:
Faqtya ezredes | 2011. december 7. 21:59

Várható jobbikos reakciók:
1) Nem úgy mondta, illetve ha úgy mondta, nyelvbotlás volt, nem úgy értette, egyébként is csak egy ilyen felvétel van, egy fecske nem csinál nyarat;
2) Fiatal még a párt, vannak apró zavarok benne;
3) Hát igen, nagy igazság, hogy a maffiózókkal is jóban kell lenni, a Jobbik csak Végre Kimondta Ezt Is, miközben a többi párt ezt elhallgatja;
4) Lehet, hogy a Jobbik is korrupt, de
a) kevésbé, mint a cigány zsidesz és az MSZP;
b) ők a Nemzet Érdekében korruptkodnak, nem a zsidócigány érdekekért, mint a többiek.

Válaszok:
reality | 2010. március 5. 20:19
freehckr | 2010. március 5. 21:15

Na ne, pedig már azt hittem, hogy a tisztakezűek idén végre eltakarítják a szennyet és megmentik a nemzetet. Na nem baj, 2014-ben remélhetőleg majd jön a LegJobbik.

Basszus, ha a hangfelvételnek, meg volt alapító elnököknek nem hisznek, akkor öregasszonyok potyoghatnak az égből, ezek akkor is jobbik-fanok lesznek.

Válaszok:
Lion | 2010. március 5. 20:58

Tökéletesen összeszedted. :)

Végül is csak kiderült,hogy ők is csak egy politikai párt. :)

crm114 válaszát válaszolnám + a jobbik 'médián'
kívül senkinek sem hisznek. cáfoljon egy jobbikos ha akar :)

5. Vonának két országjárás között oda kellene figyelnie, hogy mi folyik Gyöngyösön, mert az a helyzet, hogy ott indul egyéniben egy miniszterelnök-jelölt is... nevezetesen pont ő. :) Talán úgy kellene eljárnia a Jobbik vezérkarnak mint a Fidesz vezérkarnak, ha probléma van: gyöngyösi szervezet feloszlat, lojális katonákkal újraszervez, hőbörgők viszlát. Végül is politikai szervezetről beszélünk...

Válaszok:
reality | 2010. március 5. 21:49
savanyú józsef 2010. március 5. 21:45

Ennyit a tiszta új erőről... Na persze ezt eddig is lehetett tudni.

Arról volt szó, hogy a jobbik másmilyen párt. Tudod: 20 évet a 20 évért- A tiszta és igazságos párt.
És nem csak gyöngyösön, hanem jó pár helyen komoly bajok vannak.

Válaszok:
freehckr | 2010. március 5. 22:09

Arról volt szó, hogy mint Jobbik szimpatizáns rácáfoltam crm114 negatív előítéleteire. :) Először ez. Továbbá pedig elsőre az a véleményem, amit fentebb írtam, de szeretném az egykori gárdista Bencsik információit kellő távolságtartással kezelni, mivel az ő formációja nem most futna először lyukra. A felvételen az hangzik el, hogy a kampányfőnöknek kell jóban lennie állítólagos "maffiózókkal", ami így ebben a formában még nem túl meggyőző arra vonatkozóan, hogy most akkor a Jobbik "tele van korrupcióval". Nem kell a Fidesz szimpatizánsoknak semmit sem kompenzálniuk, nem kell átvedleniük szocialista mentalitású gyűlölködő kis prolikká, és ilyesféle félinformációk alapján csorgó nyállal azonnal nekiesniük a Jobbiknak... mintha a kapcsolat.hu-t olvasnám. :) Szerintem nincs rá szükség, de ti tudjátok. :)

Nekem is van vendéglátós ismerősöm, játékgépeket is kihelyez, nem maffiózó, de ismer maffiózókat. Most akkor mi legyen, lépjek rá a t*keire, és lökjem hanyatt? Mikor beígérte hogy ha a Jobbik bejut a parlamentbe, akkor április 11-én éjjel ingyen van a felső polc a kocsmájában? Fenét... jóban vagyok vele. :D

Válaszok:
reality | 2010. március 5. 22:24

Kimerítetted crm114 minden pontját.
Nincs kivel beszélni. Hagyjuk, mert az egészből nem fogtok fel semmit.

Válaszok:
freehckr | 2010. március 5. 22:31

"Kimerítetted crm114 minden pontját."

Akkor legyél szíves idézd nekem a pontokat, majd alá azon mondataimat, amellyel szerinted kimerítettem. Ha lehet ne felejts ki egyet sem, mivel megjegyezted, hogy "mindet". :) Előre is kösz.

Válaszok:
reality | 2010. március 5. 23:09

Ne legyél már szőrszálhasogató! Nagyon jól tudod, hogy átvitt értelemben írtam, amit írtam. :)

Kezd már leesni a tantusz, kedves malac?

Elég zavaros a történet, amit előadnak, mindenesetre ez a maffiózós dolog nem tűnik komolynak, csak ezt lehet "tálalni" ugye. Annyi hangzott el, hogy ennek a Faragó nevű pasasnak van pénze és ezért elfogadták volna kerületi kampányfőnöknek, noha üzleti tevékenysége miatt nemigen alkalmas arra, hogy bizalmat ébresszen. Elhangzott, hogy a környékbeli játéktermeseknek, így ennek a Faragónak is jóban kell lenniük maffiózókkal. Ami gondolom azt jelenti, hogy fizetik a védelmi pénzt, mint a kisangyal. Ennyi. Több olyan dolog is elhangzott ezen a felvételen, ami engem jobban zavar, mint ez a "maffiózós" rizsa, pl. hogy mit kavar Sneider és Laczik valójában, Nyujtó üzlettársa, stb. De hát ezt kellett kiragadni, mert itt szerepelt a maffiózó szó. Kampány van vagy mifene. A Demokrata úgy szépen kiforgatta ezt a részt, mint ahogy Bayer is eljutott a 20 millió oroszhoz.

Válaszok:
reality | 2010. március 6. 00:31
nyg | 2010. március 6. 07:53

A Demokrata koforgatta miközben leadta a felvételt. Logikus, eszem a pici szívedet. :)

Válaszok:
Xor | 2010. március 6. 11:00

Én sem értem, miért problémáznak ezen. A Jobbik nyitott az alvilág felé (Keszthely, Gyöngyös), lehet, hogy még tagozattá is kinövi magát.

A kórházprivatizációs meg egymilliós rész szvsz még érdekesebb mint ez a legtöbbet citált maffiózós. A ciki az enyhe kifejezés erre.

Válaszok:
Xor | 2010. március 6. 10:44

Na, ezzel egyetértek.

Ha meghallgattad volna a felvételt, akkor tudnád, hogy nem az hangzott el, amit a Demokrata hallucinált. Nem arról van szó, hogy "a maffiózókkal is jóban kell lenni", hanem arról, hogy a környékbeli játéktermeseknek (így a Faragónak is) jóban kell lenniük a maffiózókkal. Ha nincsenek jóban velük, akkor esetleg kigyullad a játéktermük, de ezt már én hallucinálom, nem a Demokrata. :)

Ezen a baromságon görcsöltök ahelyett, hogy a kínosabb részekkel foglalkoznátok.

Válaszok:
reality | 2010. március 6. 11:22
zoli_29 | 2010. március 6. 14:01

Ismerem a kínosabb részleteket is, hiszen Heves-megyében lakom. Már utána néztem egy-két dolognak.

Csak én nem lepődök meg, hogy a bűnözést elfogadó és pártoló pártocska bűnözőkkel áll össze?

"Szabó Gábor, a Jobbik országos kampányfőnöke hazugsággal vádolta meg a Magyar Demokratát, amikor közzétettük azt a hangfelvételt, amely bizonyítja idevágó cikkünk azon állítását, hogy Vona Gábornak, a Jobbik elnökének a botrány hatására visszavont gyöngyösi kampányfőnöke maffiózókkal tart kapcsolatot. Szabó nem mond igazat. A beszélgetés általa elhallgatott részéből kiderül, hogy a játéktermet üzemeltető Faragó Tamás ekkor valóban a Jobbik elnökének kampányfőnöke volt. Szabó közleményében a szövegrészlet két utolsó mondatát mellőzte, amivel meghamisítja a valóságot."

Tavaly nyáron már volt hasonló problémája a pártnak, akkor Vona testőreivel volt probléma:

http://www.stop.hu/articles/ar..

Az a helyzet,hogy a Jobbik is játssza itt az agyát,hogy ők egy olyan új erő,akik páncélos lovag képében fényes,pompás paripán megérkeznek,és a csúnya,gonosz gazdag zsarnokok kezéből(fidesz-mszp) kiragadják az elrabolt hercegnőt...(minket)
Aztán boldogan fogunk élni,míg meg nem halunk..Csak az a helyzet hogy ez mese.Sajnos sokan szeretik a meséket,mert kiábrándultak a valóságból,mert az annyira nyomasztó,hogy már-már elviselhetetlen,ezért nagyon sok támogatóra leltek..
Még egymás között sem tudnak megegyezni,nem hogy sikeresen elvezetni egy országot.Isten mentsen meg minket hogy egy ilyen párt próbálja meg kivezetni hazánkat a reménytelenségből.Az a helyzet,hogy rengeteg igazságot mondanak,rengeteg olyan dolog van,amivel én egyet is értek.És ki is mondják.De attól,mert valaki igazat mond,még nem tud elvezetni egy országot.Igazat én is tudok mondani,és ki is állok elmondani azt,de attól még nem biztos hogy el is tudnék vezetni egy országot.(nem kell már sok idő,és ők is ugyanolyan megalkuvó,és hatalomra éhes párt lesz,mint a többi.Nem azt fogják majd nézni,hogy mi jó az embereknek,hanem hogy mit kell nekik mondani ahhoz,hogy megválasszák őket.Sajnos a politika ilyen)

Válaszok:
reality | 2010. március 6. 14:14

"Nem arról van szó, hogy "a maffiózókkal is jóban kell lenni", hanem arról, hogy a környékbeli játéktermeseknek (így a Faragónak is) jóban kell lenniük a maffiózókkal."

Igen, és ezután kérdezte Czeglédi, hogy "te ilyen embert akarsz Vona Gábornak kampányfőnöknek?", amire Sneider válasza az volt: Igen.

Nem az a lényeg, hogy mit fognak tenni, mert azt nem tudhassuk! A lényeg, hogy most mit mondanak, mit tesznek, és mi van mögöttük.

"a maffiózókkal is jóban kell lenni"=
a Jobbik leszámol a bűnözéssel.
Aki szerint ez nincs így az cionista!
:)

"De attól,mert valaki igazat mond,még nem tud elvezetni egy országot."
Badarság! Az MSzP hazudott, és el tudott vezetni egy országot?
Hogy is van akkor ez a magasröptű tételed?

Válaszok:
polom13 | 2010. március 7. 09:39

Az tud kormányozni,aki tud kormányozni.
Attól,hogy nem hazudok,még nem tudik országot vezetni,agyműtétet végezni,vagy hegyet mászni.
Ahhoz kormányzóképes párt,agysebész,vagy hegymászó kell.

Válaszok:
polom13 | 2010. március 7. 09:40

"tudik"=tudok

Baromság!
A hegymászód majd tud kormányozni? Ki dönti ezt el, hogy alkalmas lesz-e rá? Só hivatal? Nyelvvizsga? Főzni tudás a Hal a tortán-ban? Ne okoskodj polom.
Helyetted majd a választók eldöntik.

Válaszok:
polom13 | 2010. március 7. 12:54
Anonymus05 | 2010. március 7. 13:29

Nem működik már a rövid távú memóriád sem?
Két egymást követő mondat közti logikai összefüggést felfedezni nem tudsz,de szavazni szavazhatsz!
Vazze!
IQ-teszthez kötött szavazati jog kell,oszt sem az MSZP,sem a Jobbik nem jut be a parlamentbe.

Nem hiszem hogy egymás sértegetése,hallgatásra való utasítása szolgálja egy épületes beszélgetés érdekeit.Ez a baj ezzel az országgal..Vannak olyan emberek sajnos,akik ha a sajátjuktól eltérő véleményt hallanak,akkor rögtön úgy reagálnak,hogy az illető,aki mást mond az egy idióta barom.És ezt el is mondják neki,lekezelő arrogáns stílusban.Ez megy a helyi önkormányzatokban,és ez megy a parlamentben is.Ezért nem jut előre ez az ország,mert nem hallgatják meg egymást,hanem csak fújják a magukét,a kompromisszum képességük az nulla,és ez az ellentét lassan gyűlöletbe fullad!De én valamilyen szinten megértem őket.Vannak olyan emberek,akikkel egyszerűen nem lehet értelmesen beszélgetni..Úgy látom itt is van ilyen..

Csak nem te ajánlod az IQ-tesztet scarabeus-bogár? A 15 pontod is úgy jött össze, hogy libát vittél a bizottságnak. Te libajnai!

Anonymus!
Ezt a stílust a haveri koalíciód terjesztette el az országban. Kérd rajtuk számon!

Válaszok:
Anonymus05 | 2010. március 7. 13:46

Én itt arról beszélek,hogy nem sok olyan tőled származó mondat van itt leírva,amibe ne csempésztél volna bele valami sértőt valakinek címezve,mert az nem ért veled egyet.Még szerencse hogy nem diktatúrában élünk,amelyben te vagy a diktátor,mert különben itt most csak te írogatnál egyedül,mert minket már régen megölettél volna!:-)Akkor mindenben neked lenne igazad,és nem dühítene a sok ellenvélemény....:-)

ugye tudjátok ti is, hogy ez elég erős ferdítés... nem ez hangzott el:) ez inkább azt az újságírót és megbízóját minősíti aki le merte írni...

Ha valakivel nem értek egyet...közlöm vele. Ha én is úgy gondolom - mint ő -, ritkán válaszolok. Mert ez a természetes.
Utálni a komcsikat, meg rávilágítani a metéltek gazságaira.

Válaszok:
Anonymus05 | 2010. március 7. 14:45

Bocs. Anonymus05 a címzett.

Nekem nem is ezzel van bajom..Csak a stílussal.
Ha én valakivel tisztelettel beszélek,akkor én elvárom,hogy az illető ugyanolyan tisztelettel válaszoljon nekem,mint amilyennel én illetem őt.Se többel,se kevesebbel.Én ilyen vagyok,utólag is elnézést kérek ha ez problémát okoz.:-)

Rendben. Kérjünk mind a ketten elnézést. Nem esik nehezemre.
Veled lehet beszélni.

Válaszok:
Anonymus05 | 2010. március 7. 14:53

Ezzel én is így vagyok.Részemről rendben van!:-)

Faqtya ezredes 2011. december 7. 21:53

Na Jobbik, lehet választani.

De ezzel a parlamenti ellenállással, amely iszonyatosan nehéz gazdasági körülmények és leminősítések között folyik majd, a háborúnak még nincs vége. Mert van még valami, amit a kétharmados országgyűlési többségtől és személy szerint Orbán Viktortól nem vehetnek el. Nem vehetik el azt a másfél, kétmilliós tömeget, népet és polgárt, amely a választási eredményt kiküzdötte, megszenvedte és megünnepelte. Ez az akkor mozgósított erő most is itt kell álljon mögötte, ha a körülmények változása következtében nem is éppen ugyanabban a harckészültségben, mint amilyenben a kétharmados győzelmet kivívta. Ez a társadalmi erő megvan. Harckészségét fel lehet támasztani. A veszély most nagyobb. A magyarság léte most a tét. Ha ez a milliós tömeg most kiáll a kormány és Orbán mögött, dacolva a kétségtelen anyagi nehézségekkel, ha újra megszervezi magát, akkor bebizonyítja a világnak, hogy nemcsak félrevezetett, öntudatlan, ide-oda csapódó Tahrir téri tömeg létezik, hanem Európában él az ötvenhatos magyar szellem és létezik egy öntudatos társadalmi erő, amely nemcsak valami ellen, hanem valamiért, pontosabban a saját függetlenségéért képes kiállni. Harcba szállni.

Ennek a seregnek az IMF nem tud parancsolni. Hozzá sem fér. Hacsak nem hoz megint izraeli kommandósokat ellene, mint 2006-ban.

http://www.miep.hu/index.php?o..:csurka-istvan-toertenelemhamisitas-az-id-oesszetorlasztasa&catid=41:hirek&Itemid=63

Válaszok:
rakosi | 2011. december 7. 22:06
Faqtya ezredes 2011. december 7. 21:59

Csurka István: A gyöngyösi katlan

...Sneider pontosan tudja, nem kell ide Gárda, ha rendelkezésre áll a kormány és az MSZP egész gépezete, pénze és az összes bevált szabadalma. Újra színre lépnek a megbukott Hospinvest emberek. Laczik Attila, a kizárt falusi elnök az országos etikai bizottsághoz írt felterjesztésében előadta például a gyöngyösi elnök és képviselőjelölttel szembeni kifogásait. Dr. Nyújtó Zsolt üzleti kapcsolatban áll azzal a dr. Freigli Géza ügyvéddel, aki a Hospinvest vezérigazgató-helyettese, s aki a gyöngyösi és a nagyatádi kórházat privatizálta. A kizárt fiú szerint ilyen embert nem volna szabad jelölnie a Jobbiknak. A taggyűlésen, ahol ez elhangzott, Dr. Nyújtó Zsolt azzal védekezett, hogy ő jobbikos és ezért konfliktusai vannak dr. Freigli Gézával. Hát, nem gyönyörű? Hát nem pontosan olyan, mint amikor Gyurcsány kilép a saját vállalatából, vagy a hosszúnyakú pénzügyminiszter felhagy az adóelkerülési tanácsadással? És Laczik Attilát kivágják, mint a huszonegyet. Még érdekesebbé teszi a dolgot, hogy mindez akkor történik, amikor Budapesten folyik a BKV-tisztogatás, amelynek következtében az egész Demszky-maffia és a kormány is bukásra áll. Vagyis a saját frontokon mindenütt visszavonulás, tehetetlenség, bukás, de Jobbik frontokon ellentámadás és a legerősebb szervezkedés.

http://www.miep.hu/index.php?o..:csurka-istvan-a-gyoengyoesi-katlan&catid=40:csurka-istvan-irasa&Itemid=53

Álljanak Orbán mögé azok, akiknek átcsoportosította a szegények jövedelmét! Majd meglátjuk a Csányik Demjánok Simicskák stb. milyen tömeget, képviselnek? A rabszolga törvénykönyv kárvallottjaira ne számítson!

Válaszok:
Faqtya ezredes | 2011. december 7. 22:20
Faqtya ezredes 2011. december 7. 22:20

Ja. Ok.


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó