Regisztráció | Elfelejtett jelszó

Huszonévesek a húsz évről
Olvasson többet a témában! egyetemista, választás 2010, egyetem, ifjúság, belföld.
2010. március 18. 18:26

Minősíthetetlen, sekélyes, önző, elvtelen - ezek jutnak az átlagos egyetemista eszébe a magyar politikáról. Budapesti és vidéki hallgatókat kérdezett a Mandiner: vajon kire adnák le voksukat - ha egyáltalán elmennek szavazni. MSZP-st egyet sem találtunk. Kiss Brigitta, Terján Nóra és Zulik Ákos riportja.

Bárki, csak a Jobbik ne!

A szociológiai terepmunkát az ELTE bölcsészkarán kezdtük, ahol néhány ifjú liberális történész fejtette ki álláspontját. A legkarakteresebb vélemény egy húszéves leányzó szájából hangzott el, aki szerint a magyar aktuálpolitika mentes a jelentős eszméktől, és valójában semmi köze az átlagember életének jobbá tételéhez. A bölcsészek többsége az LMP-re voksolna, mert szimpatikusak, kicsit idealisták ugyan, de azért jó lenne, ha bejutnának, és hát nincs jobb a palettán. Kiemelték: aki nem szavaz, nem is kritizálhat; így ők biztosan ott lesznek áprilisban az urnáknál.

A hátőőizé és a nagytakarítás

A Pázmány jogi karának épülete előtt három lányra csaptunk le, akik először igencsak megszeppenve próbálták hárítani a politikai hovatartozásukat firtató kérdéseket. Hamar kiderült azonban, hogy a védekezés mögött teljes bizonytalanság és kiábrándultság rejlik. Igazából gőzöm sincs” - mondta egy 26 éves joghallgató. Tudjátok; mi csak a tankönyveket bújjuk - tette hozzá. A lányok kifejtették: nem érzik a nagy késztetést, hogy állást foglaljanak, illetve bárkire szavaznának, csak az MSZP menjen melegebb éghajlatra. Szavazni azért el akarnak menni, majd eldöntik, van még idő.

Tovább kérdezősködtünk, a büfében meg is találtuk az első jobbikos szavazót, aki szerint valóban itt az idő”, mégpedig a nagytakarításé. Nem, de tényleg. Utálom a politikusokat. Talán ezért akarok én is az lenni - fűzte hozzá a békésen kávézgató radikális reménység. Pár asztallal arrébb egy összetettebb véleményt hallhattunk egy 21 éves joghallgatótól. Pártatlannak vallotta magát, mert elmondása szerint nincs olyan párt, amely megfelelő alternatívát nyújthatna az égető gazdasági, illetve ideológiai kérdésekre. És különben is: a burjánzó korrupció miatt már egy pártban sem hisz. Ugyanakkor valószínűleg a Fideszre szavaz, az új Ptk. eltörlése érdekében - hogy ne kelljen megtanulni.

A politika egy kalap sz*r

A közgázos diákok széles politikai spektrumon mozognak: az LMP-től a Fideszen át az Osztrák Néppárt is felmerült döntési alternatívaként. A hallgatók zöme az Fideszre, illetve az LMP-re bízná az országház kulcsait, azonban ez a tábor igen sokszínű. Egy huszonkét éves mesterszakos hallgató például az LMP és a Fidesz közt ingadozik, egy biztos csupán: a Jobbik hatalomra jutását el szeretné kerülni. Van olyan közgazdásznövendék is, aki szavazatát az egzotikus az LMP-Jobbik kombináció között osztaná meg. Álláspontja szerint az új pártok - legyenek bár radikálisak - közelebb állnak Európához, mint a többi posztkommunista párt.

A Fidesznek bizalmat adó fiatalok az elmúlt nyolc év kudarcát egy az egyben az MSZP számlájára írják. Egy kevésbé szofisztikált fiatal demokrata az első haggyatok má' ezzel felkiáltás után odavetette, hogy a Fideszre szavaz, mert az jobboldal, és zsidókra nem szavazunk". Érdekes meglátás ez egy menedzsment szakos elsőéves szájából.

Egyértelmű nem?

A Műegyetemen fogadta stábunkat a politika mocskától leginkább elzárkózó légkör. Négy-öt fős csoportok először készségesen fogadtak, ám politika és választás szavak  hallatán gyökeresen megváltozott hozzáállásuk: cipőorr-nézegetés, hümmögés, fejcsóválás, majd a srácok, szkippeljük a témát” frázissal kerülték meg az állásfoglalást. Azért egy metálos lelkületű fiatalember hadonászott egy ördögvillával, JOBBIK! felkiáltás kíséretében.

Az értékeinket a Fidesz fedi le leginkább, egyértelmű nem?" - vetette fel két, a falnak dőlve cigiző építészhallgató. Két kerékpáros lány szerint a nem érdemes az egyetemen, vagy társaságban politizálni, mert akár barátságok is rámehetnek. A téma pedig szubjektív, és elegük van abból, ami az országban folyik. Mindketten LMP-re szavaznak. Ugyancsak építészhallgató az a srác, aki elmondta: a liberális oktakáspolitika, élén Magyar Bálinttal tönkre tette az oktatást, mi meg itt sz*pjuk a f*szt.”

Mindegyik ugyanúgy lenyúlja a pénzt

A BGF salgótarjáni intézményében tanuló nebulók kiemelték: élni fognak azzal az állampolgári jogukkal, hogy maguk dönthetnek a nemzet sorsáról. A pártpreferenciát illetően nagyobb a bizonytalanság, illetve a titkolózás; egy lány egyenesen intim kérdésnek fogta fel érdeklődésünket. Végig éreztük a pártokkal szembeni pesszimizmust és a fiatalok változás utáni vágyát. Részt veszek a választásokon, azt viszont nem mondom meg, hogy kire voksolok. A fülkében úgyis egyedül leszek. Egy biztos: az igazságra fogok szavazni, mert elegem van a jelenlegi politikai rezsim hazugságaiból” - zárta le sejtelmesen a beszélgetést a 23 éves László.

Huszonévesek a húsz évről

A hazai egyetemisták politikaellenessége, és látszólagos passzivitása ellenére elmondható: a diákok nagy többsége erőteljesen vágyik a változásra, az ország élhetőbbé tételére - bárki is hozza el azt szerintük. Egy konkrétum szűrhető le reprezentatívnak nem mondható kutatásunkból: az MDF, az SZDSZ, illetve az MSZP már fel sem merül releváns opcióként egy huszonéves fejében. A rendszerváltás környékén született generáció az elmúlt húsz évet egyértelmű kudarcként ítéli meg.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/5671


Kommentek (42 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint



Nagyon nem értem, hogy mi ez a passzivitás a politika iránt a mai húszon éves társaimban.
A legtöbbjük csak siránkozni tud, hogy mennyire rossz a helyzet, majd nem szavaznak vagy valami kis protest párta húzzák be az ikszet.
Én a környezetemből ezt szűrtem le.

Válaszok:
gentry | 2010. március 19. 09:47

"A Műegyetemen fogadta stábunkat a politika mocskától leginkább elzárkózó légkör. .... a „srácok, szkippeljük a témát” frázissal kerülték meg az állásfoglalást. "

Az állásfoglalástól elzárkózás NEM AZONOS
a "politika mocskától" való elzárkózással.


Egyébként pedig ha valami változást akartok/akarunk, akkor nem kellene a politikát eleve a mocsokkal asszociáltatni -

amíg a politika a mocsok szinonímája, addig csak selejtes alakok akarnak majd bekerülni.

" „zsidókra nem szavazunk". Érdekes meglátás ez egy menedzsment szakos elsőéves szájából. "


VÉGRE NEMCSAK SZAR NEOLIBSI KÖZGAZDÁSZOK KÉPZŐDNEK:

"Mindegyik ugyanúgy lenyúlja a pénzt

A BGF salgótarjáni intézményében..."


Szockóék minden szavazáskor a "mind egyforma" mögé szoktak elbújni. Köszönjük Salgótarján.

"az MDF, az SZDSZ, illetve az MSZP már fel sem merül releváns opcióként egy huszonéves fejében"

Végre valami biztató, nem hülyék ezek a gyerekek! Van remény!

Válaszok:
Arivistus | 2010. március 19. 07:54
nemhiszek | 2010. március 19. 19:40

Nem egészen, az MSZP-nek vannak fiatal szimpatizánsai is, de azokat a cigánytelepeken találod, nem az egyetemeken.

Nem rossz.

A műszakisok a titkos MDF- és Feri-fanok, ez egyértelmű kell legyen bárkinek, aki a blogok informatikus/rendszergazda hátterű kommentelőit olvassa. ;)

Válaszok:
nemhiszek | 2010. március 19. 19:45

"A rendszerváltás környékén született generáció az elmúlt húsz évet egyértelmű kudarcként ítéli meg".

Nehéz lenne másképp megélni,mint kudarcként...
Láthattak itt mindenféle felekezethez tartozó megélhetési trógereket,tolvaj,hazug,hazaáruló,érdekember söpredékeket,politikusnak titulált,"beltenyésztett"szegregált dilettánsokat,félőrüleket.
Mindezek után akinek semmiféle agymosás nem fertőzi lelkét az elmúlt rendszerből,az nem is láthatja másképp ezeket az időket,mint kudarc...

Ott van az ok eggyel alattad leírva, idézve a cikkből.

A történet már az első pontnál bukik.
Az ELTE BTK, a Jobbik fellegvára.

"ahol néhány ifjú liberális történész fejtette ki álláspontját."
Kíváncsi lennék, hogy találták meg őket, nem lehetett egyszerű.

Válaszok:
luccy | 2010. március 19. 09:00

ELTE BTK történelem az igen, Jobbik. De ott sem mindenki :D

Viszont pl. Szabad bölcsészek, magyarosok már nem igazán Jobbik-fanok.

+ én ismerek egy töri-magyarra járó meleg srácot is :)

Bááár, lehet, hogy Király András miatt már most ő is a Jobbikra szavazna :D

Salgótarján: valóban nagy a kultúrája a szociknak erre felé még mindig - a fiatalok körében is. Elsősorban persze azok esetén, akik ismerik a MSZP-politikusok gyerekeit. És ha ebből indulunk ki, akkor érdekes a helyzet, mert itt a főszocik még csak negyvenes éveiket tapossák...

De inkább a Jobbik a menő. Vagy a titkolózás.

Smalladam, nagyon nem látszanak hozzád hasonló fiatalok! :((((

Válaszok:
luccy | 2010. március 19. 09:30

Ő milyen? :D

Válaszok:
Teknős | 2010. március 19. 11:16

Jó azt látni, hogy az értelmiséginek tekinthető fiatalok, még ha politikával nem is foglalkoznak aktivan a fideszt és az lmpt látják elfogadható alternativának.

Ami a politikából való kiábrándultságot illeti, bizony a szociknak mindig ez volt a céljuk. Minél több a kiábrándult, politikát negligáló ember, annál nagyobb a közöny, annál több szemétséget lehet megcsinálni és ez a folyamat gerjeszti magát.

Talán nem az elfogultság mondatja velem, hogy 98-2002 között ez egyáltalán nem volt jellemző.


Remélem a Fidesz megértette, hogy teljes hátraarcot kell dobnia a korrupció minden formájának.
Nemhogy Sávoly, meg Telki, de még egy visszapörgetett kilóméteróra is végzetes lehet. Az MSZP Jobbik duó ugyanis feni már a késeit és minden egyes stiklit brutálisan meg fognak torolni.
Hiába ordit a különbség a várható és a mögöttünk hagyott időszak necces ügyeinknek nagyságrendjét illetően, a támogatottság ilyen kiélezett időszakban pillanatok alatt elpárologhat.

Márpedig, ha elpárolog a valóban az ország érdekét szolgálni kivánó fidesz támogatottsága akkor baromi nagy szarban leszünk.

Remélem, hogy ezt megértették. Nagyon remélem, hogy a Pokorni féle kézlevágós üzenet elsősorban a fidesznek szólt.

Válaszok:
nemhiszek | 2010. március 19. 19:50

mégis milyen fiatalok?

a judeoliberálkatolikusok? :D

Válaszok:
smalladam | 2010. március 19. 11:15

Szerintem teljesen normális ez a passzivitás, egy húszéves embernek nem a politikával, hanem a bulizássalm, pasizással/csajozással kell foglalkoznia.

Válaszok:
nemhiszek | 2010. március 19. 19:55

drogozással
piálással
baszással

gratulálok az értékrendedhez, tényleg ez a legfontosabb

Válaszok:
gentry | 2010. március 19. 10:19

A szocik minden telkövettek a fiatalok appolitizáltsága ügyében. Nekik csak a nyuggerek fontosak.

Válaszok:
nemhiszek | 2010. március 19. 20:04

"A bölcsészek többsége az LMP-re voksolna" Igen, ezt kérdezés nélkül megmondtam volna. :D :D Törékeny lelkük nem vesz be mást. x))
Amúgy marha egyszerű a képlet, azok akik iskolába járnak kevésbé foglalkoznak a politikával, nekik egészen másból áll az életük, és a szemléletük. Azok akik dolgoznak megint máshogy közelítenek a dologhoz, amikor látják a bérpapíron, hogy mennyit vonnak le a fizetéséből a közösbe, aztán a boltba ha vesz valamit szintén adózik stb, és közben az országon élősködnek lerabolják "nokiás dobozba gyömöszölik"... Én is 26 éves vagyok, és eszembe sem jutna a "balos" pártokra szavazni, maszop elempé, és a többi kacatra... Átnéztem minden pártot, végig néztem az összes jelöltet, / a szocikat kötelező végig nézni, olyan fejek vannak, hogy ihaj/, és még mindig a Fideszben találtam meg a legértelmesebb embereket, így oda megy az X .

Persze lehet képmutató módon tagadni az általad felsorolt dolgok fontosságát, tedd azt, ha gondolod.

A cikkből nagyon jól kiderül, hogy annak ellenére hogy a fiatalok sokan nem szavaznak meg még naívok, idealsiták, DE:

NEM SZAVAZNAK a lejáratott, lejárt és megromlott mszp-re, mdf-re, és hálistennek átlátnak a jobbikos szitán!

a. sz. tapasz 2010. március 19. 10:43

„zsidókra nem szavazunk". Érdekes meglátás ez egy menedzsment szakos elsőéves szájából
--- teljesen normális és elfogadható meglátás, bárki szájából is hangozzék el.

irigykedsz mi?

ne haragudjatok, de néhány tucat hallgató véleménye különböző egyetemekről egyáltalán nem jelent semmit. nem reprezentatív, nincs módszertan stb... a fent levont következtetések megérzéseken, szubjektív tapasztalatokon és a saját vágyaitokon alapszanak.
persze kiváló kutatási téma lenne, ha vkinek eszébe jutna alaposan megdolgozni ezt a területet.
hogyan gondolkozik, milyen értékeket, eszméket támogat a jövő értelmisége?
az persze természetes, hogy kudarcnak éli meg a rendszerváltást követő időszakot.
egy morálisan, gazdaságilag, társadalmilag és politikailag is csődben álló országban szinte mindenki kudarcként éli meg (jelenleg) az elmúlt 20 évet.
de. ez a jelenlegi közvélemény, ami simán változhat a következő években.
illetve azért ne felejtsük el, hogy akármit is mondunk, a sok sz@r mellet történtek jó dolgok is ebben az országban.
ezt akkor látnák a diákok, ha jóval alaposabb ismereteket kapnának a kommunista diktatúra mindennapjairól az ált. sulikban és gimikben.

Válaszok:
crm114 | 2010. március 19. 14:43

a bomló elme dekadenciája egy századdal ezelőtt volt divat

:)

Válaszok:
smalladam | 2010. március 19. 12:30

„Az értékeinket a Fidesz fedi le leginkább, egyértelmű nem?"

elkapták a lényeget.

Azért hozzá kell tenni, hogy ez jórészt(leszámítva Tarjánt) egy budapesti körkép volt. Ha mondjuk Debrecenben(ahol én is tanulok) kerültek volna elő ezek a kérdések, akkor kb kartól függetlenül három válaszlehetőség érkezett volna:
1. Jobbik
2. Fidesz
3. nem tudom/nem érdekel/nem szavazok

A probléma, hogy rengeteg fiatal egyszerűen kiábrándult a politikából, vagy nem is érezte soha a szívügyének, így nem megy el szavazni. Tényleg, rengeteg. Hogy mondjak egy példát, egy nagyobb társaságnyi gyógyszerészhallgató lány egy emberként mondta nekem a minap, hogy nem mennek szavazni. Az a szörnyű ebben, hogy ők a jövő értelmisége, azok, akiknek a szavazatára igazán szükség van, mert ők értik, hogy miről is van szó. Ha ők nem mennek el, akkor majd a borzasztó buta csendes többség elmegy, akiknek a pártpreferenciája attól függ, hogy ajándékoztak-e kulcstartót a szórólapjuk mellé. Legyen az ember Fideszes, Jobbikos, MSZP-s, vagy bármi már, ha nem tudja miért teszi a voksát nem ér az egész semmit.

Válaszok:
hillcut | 2010. március 19. 11:40
crm114 | 2010. március 19. 14:27

Örömmel hallom, h mszp-s nem akadt! Józan ember nem szavazna ezek után rájuk! Még az lmp is jóval többet ér náluk!
A jobbikosok is kezdik elásni magukat az ilyen "hélotás" dolgaikkal! Amúgy is szánalmasak az elvakult ideológiájukkal, meg a nagy pofájukkal.

a nem szavazó orvostanhallgató és a babkonzervért szavazó cigány egyenlően buta és nem törődöm, csak az utóbbinak nincs pénze kajára se.
ezért gondolom azt, hogy ha már mindenképpen ítéletet kell mondani, akkor az idióta egyetemista sztem sokkal rosszabb és felelőtlenebb, mint az általad butának titulált csendes többség.

Válaszok:
hillcut | 2010. március 19. 11:41

nemtörődöm

Válaszok:
nemhiszek | 2010. március 19. 20:06

összetévesztesz király andrással

ki testben,

ki szellemben dekadens

Válaszok:
honphibu | 2010. március 19. 12:41
smalladam | 2010. március 19. 13:00

Vagy debil.

túl fogod élni

"az elmúlt nyolc év kudarcát egy az egyben az MSZP számlájára írják."

Ez nem csak az egyetemistákat jellemzi. Hogy, hogynem, az SZDSZ (a farok, aki a kutyát csóválta 20 évig) hónapok alatt eltűnt(ették) a köztudatból.

Csodálkoznék, ha a MÁSságos LMP kimaradna a parlamentből. Aztán kezdődhetne minden elölről.

Szerintem nemcsak a fásultság érhető tetten, hanem az, hogy most annyiféle vélemény van a korábbi egy-két egyoldalú üzenethez képest, hogy ezt még szokni kell.

"Az a szörnyű ebben, hogy ők a jövő értelmisége, azok, akiknek a szavazatára igazán szükség van, mert ők értik, hogy miről is van szó."

Miért értenék jobban a diplomások, "miről is van szó", mint a nemdiplomások?

Sose értettem, miért olyan fontosak az értelmiségiek. Ha sokan vannak, akkor persze fontosak. A demokráciában a mennyiség számít.

Egyetemistáktól, akadémikusoktól, martinászoktól egyaránt többnyire hülye válaszokat lehet kapni politikai kérdésekre. Azért, mert a politika viszonylag bonyolult (persze nem nagyon), és ahhoz, hogy valaki átlássa, értse, ahhoz időbefektetésre van szükség. Erre a befektetésre csak kevesen hajlandóak, és ez érthető is. Egy elfoglalt ember napi 1 órán át híreket olvasson és gondolkodjon a politikáról? Mert legalább ennyi kell ahhoz, hogy valaki ne dőljön be a legócskább trükköknek vagy eltaláljon a hiteles forrásokig valamilyen ügyben.

"a fent levont következtetések megérzéseken, szubjektív tapasztalatokon és a saját vágyaitokon alapszanak."

Igen, de a hangsúllyal a "saját vágyaitokon"-on :)))

Léteznek felmérések az egyetemistákról. Ide is volt linkelve nemrég az egyik: a tanulók körében Fidesz 45%, MSZP 13%, Jobbik 32%, LMP 7%, MDF 3%. (Azt hiszem, Szonda).

Vicces különben, hogy a tanulók körében 32%-os Jobbik a diplomások körében 6%-on van (szemben a "8 ált. vagy kevesebb" kategóriabeli 14%-kal). Úgy tűnik, két dolog tud nagyon ártani a jobbikosságnak: a munka és a (megszerzett) képzettség. Valahogy úgy lehet ez, hogy az egyetemi kocsmákban jókat lehet dumcsizni radikális víziókról, aztán diploma után, álláskeresés közben vagy az első munkahelyen az ember elkezdi megtanulni, hogy működik ténylegesen a világ, és megkomolyodik.

Válaszok:
megtaláltam | 2010. március 19. 17:31
nemhiszek | 2010. március 19. 20:14

"Valahogy úgy lehet ez, hogy az egyetemi kocsmákban jókat lehet dumcsizni radikális víziókról, aztán diploma után, álláskeresés közben vagy az első munkahelyen az ember elkezdi megtanulni, hogy működik ténylegesen a világ, és megkomolyodik."

A fiatalok szeretnek lázadni, ez látszik belőle, de a fiatalok mindig is szerettek lázadni, echte balos, a fennálló rendszert kritizáló tömeg. A mostani balnak aposztrofált oldal legnagyobb kritikája épp az, hogy a fiatalok totálisan elfordulnak tőle.

Sajnos elég hülyék. A jobbos pártok hozzá-nemértésben, hatalomvágyban, demagógiában, és népbutításban kenterbe verik a valamikori MSZMP-t. Ha ezt még megfűszerezzük néhány csipet baloldalisággal, az ám az őrült kotyvalék.

Jah, mert még tán nem is éltek, mikor a kedvencük elkótyavetyélte az országot. Nem olvasnak őkelmék? Vannak tuti felolvasó progik..

"Az MSZP Jobbik duó ugyanis feni már a késeit"

Úr Isten ! Hát már egy pár lettek ? Miről maradtam le ? Mesélj még Rémusz Bácsi...

Aztán mikor már nem az ősök dugják a zsét bulira, az a bizonyos csaj/pasi meg már a házastársunk, körülnézünk: "ecsém, de nagy szar ez az ország! há' hogy lett ilyen?"

Jó hogy nem: Niggerek ! Téged meg honnan szalasztottak? Talán majd Te is leszel nyugdíjas. Ha csak valami éhes, fázó "nyugger" agyon nem csap, egy sötét éjszakán, a "százötvenrugós" telcsidért, amit Anyucitól sírtál ki...

énsem :)

Ááá. Végre! A varázsszó: ELLENSÉG ! Ez kell nekünk...

A "Jobbikosság" -nak nem a megszerzett tudás, és a munka árt, hanem a BUTASÁG, és a FÉLMŰVELTSÉG használ. Ez a Nagy Büdös igazság. Tehát, az adatok stimmelnek, csupán a következtetésed volt rossz. Vigyázz! Ilyen félreértéseken birodalmak buktak el!

Válaszok:
kalandféreg | 2010. március 19. 23:10

ohh igen, kérlek tanits még minket mester!

Válaszok:
nemhiszek | 2010. március 20. 00:33

Mondok mesét.

Az első 30 évben bölcsen mosolyogtam,bólogattam, hogy pofán ne vágjanak.
Azt hitték, hogy hiszek. Pedig csak figyeltem.
Nem álltam semmi ideológia mellé. Hiszen ha csak a "hit" vezérel, és az tudatlansággal párosul,
abból vagy kommunizmus, vagy fasizmus lesz, de mindenképpen anarchia.
Aztán az összegyűjtött adatokat feldolgoztam azzal a komputerrel, amit még anyáméktól kaptam. Máig itt cipelem a nyakamon.
A kapott eredmény lehangoló:

1. Az emberek hülyék.
2. Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.
3. A világ két emberből áll: én, és a többiek.
4. Az intelligenciát nem tanítják.
5. Az emberek nem veszik tudomásul, hogy halandóak.
6. Aki vizet prédikál, mindig bort iszik.
7. Aki rámutat valakire, mondván "Ő az ellenséged", az az ellenséged.
8. Mielőtt megcsalnád feleséged, válj el.
Így tisztességes.
9. Ne kérj kölcsön.
10. Ne adj kölcsön. Különösen könyvet.
11. Magadnak tanulsz.
12. Csak akkor tudsz szeretni másokat, ha szereted önmagadat.


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó