Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

Nyolcszázmillió forint tűnt el Simor András MNB-elnök vagyonából, a sajtó Ciprusra gyanakszik, a bankelnök hárít.

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.


Nem sokkal a főszezon kezdete előtt kapcsoltak le a görög és ciprusi hatóságok egy palesztin menekültet és négy társát, akik a gyanú szerint izraeli célpontok ellen készítettek elő merényletet. Az ügy szálai Németországon és Malajzián át egészen a megszállt Észak-Ciprusig vezetnek.


A képviselő a vele szemben megfogalmazott gyanúsítást alaptalannak tartja, ezért ellene panasszal élt.


Már 91,8 milliárd forintnyi vagyont foglaltak le az MNB-ügyben, miközben közel száz ember került a hatóságok látókörébe.


Még május elején tett feljelentést a jegybak új vezetése hatáskör túllépésével elkövetett hivatali visszaélés bűntettének gyanújával.


Az MNB elnöke arról is beszámolt, eddig mennyi pénzt sikerült megtakarítaniuk.


Rekordot döntött a Varga Mihály vezette Magyar Nemzeti Bank, ami jó hír az új kormánynak is.


A brit lap szerint túl lassan reagálnak a hatóságok az Elon Musk tulajdonában álló közösségi platformon terjedő tartalmakra, miközben a kormány szigorítaná az online szabályozást.


A 2019-ben végrehajtott, több mint 33 órán át tartó végső műtét az Operation Freedom nevű program csúcspontja volt.
