Hét embert vett őrizetbe a VPOP
Őrizetbe vették az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetőjét szerdán Budapesten az MTI szerint. Ez a cég nyerte el az eredetiségvizsgálati rendszer szoftverfrissítésére vonatkozó több milliárdos megbízást. Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője az origonak annyit erősített meg, hogy a VPOP emberei hét embert őrizetbe vettek, de azt nem mondta meg, hogy kiket.
Az egyik házkutatás Zuglóban folyt Pintér Sándor korábbi belügyminiszter cége, a Civil Biztonsági Szolgálat irodaházában, ahol irodahelyiséget bérelt az Eclipse Zrt. Az origo megkereste a céget, valamint Fintha-Nagy Ádámot, a cég jogi képviselőjét, de szerda délután sem az Eclipse-nél, sem az ügyvédi irodában nem vették fel a telefont.
A Híradó információi szerint az Eclipset öt nagy eredetiségvizsgáló cég jelentette fel, mert szerintük visszaélésekre utal, hogy az állam az évek óta megbízhatóan működő rendszer átalakítására ötmilliárd forintos megrendelést adott egy magáncégnek. A pénzügyőrök gyanúja szerint az Eclipse a nettó ötmilliárd forintos állami megrendelésből származó nyereségét fiktív cégeken keresztül próbálta eltüntetni.

















Kommentek:
Vajon eljutunk-e a leendő(?) belügyminiszterig?
"Az Eclipse projektvezetője Pintér Sándor lánya, Pintér Hajnalka. Az ötmilliárdos megbízás ügyében ő minden teljesítés átadója és ő az elsődleges kapcsolattartó személy."
Ha csak a szocikon múlik a dolog, el is jutnának.
Jobboldaliként kiráz a hideg attól, hogy Pintér bejelentkezett már jó előre belügyminiszternek. Ő azon kevés arcok egyike akit semmiképpen, semmilyen kormányzati pozícióban nem látok szívesen.
Bejelentkezés