Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

Ideiglenesen Herényi Károly kerül a párt élére, miután Dávid Ibolya vasárnap este lemondott elnöki posztjáról. Hétfőn Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője lemondott elnökségi tagságáról.
A parlamentből kiszorult pártot Herényi Károly vezeti elnökhelyettesként addig, amíg a vasárnap lemondott Dávid Ibolya helyett nem választanak új elnököt. A politikus szerint a lehető legrövidebb időn belül összeül az elnökség, majd összehívják az országos választmányt, hogy az új elnök személyéről döntsenek.
Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokrata Fórum szóvivője közölte: kiáll a szintén önszántából távozó Dávid Ibolya pártelnök mellett és nem kíván részt venni a párt vezetésében. „Az a korrekt, ha az, aki ezt a politikát támogatta, félreáll” - fogalmazott. A Klubrádiónak elmondta: „Az országban szükség van az MDF által képviselt liberális konzervativizmusra.” A műsorvezető kérdésére, miszerint van-e elég muníciója a pártnak a stabilizálódáshoz, nem tudott felelni.