A volt miniszterelnök miután igazolta magát, és az országgyűlési képviselőséget jelölte meg foglalkozásának, elmondta, hogy 2003 májustól 2004-ig volt a GyISM vezetője. Az ifjúsági ügyek felelőse minisztersége alatt Ocsovay Tamás maradt, bár Gyurcsánynak voltak fenntartásai vele szemben.
Hétfő kora reggelenként Bakonyi Tibor, Ujhelyi István, Arató Gergely rendszeres, esetenként pedig Zuschlag János is résztvevője volt a miniszteri szobában tartott egyeztetéseknek. Rajtuk kívül Keszthelyi András kabinetfőnök is ott volt. Gyurcsány kijelentette, nem volt tudomása a Fibisz törekvéséről, hogy a működését egyedi támogatások révén próbálja finanszírozni.
Zuschlag János személyében Gyurcsány az ifjúsági ügyek rendkívül, Gyurcsány ízlése szerint túlságosan vehemens képviselőjét ismerte meg, de az ő tapasztalatai nem utaltak arra, hogy bármilyen vonatkozásban jogellenes célok érdekében vagy jogellenes módon járt volna el.
Gyurcsány még megmenthet minket Orbántól - Az utolsó esély (Bástya)Jánosi nem érez felelősségetGyurcsány tanúvallomást tesz Kecskeméten (Index)Gyurcsány már vallott (Hírszerző)