
Fidesz-szolgálati média
2010. január 13. 13:24
Orbán Viktor nevű kedves olvasónk kedvéért szögezzük le: nem az a közszolgálat, hogy a mi embereinkkel rakjuk tele az összes csatornát.
„Központosítás, tartalmi cenzúra, megszüntetés - az MSZP szerint ez jellemzi a Fidesz médiaterveit, ha hinni lehet online kollégáink totál megbízható értesüléseinek, azzal együtt, hogy az ilyen megbízható infókat a Fidesz rendre megbízhatóan cáfolja. Például azt, hogy Orbán eladta volna a kínaiaknak a 25 milliárd dolláros IMF-hitelünket, cserébe százezer kínai kapott volna letelepedési engedélyt Magyarországon. Kár, hogy nem így történt; mondjuk nem tudom, hová költözött volna ennyi kínai, talán a Simon Peresz-féle izraeli betelepítendők mellé a Hortobágyra, csinálhattak volna egy jó kis gyorsbüfét a kibucban, a többiek meg szétszéledtek volna, hogy 100 százalék akril ingekkel árasszák el a Kárpát-medencét.
De nem, a Fidesz cáfol, márpedig a Szijjártó/Cser-Palkovics féle egymondatos, a Twitter-generáció kommunikációs minimalizmusát alulmúló fölényes cáfolat ma az egyetlen igazodási pont, ha tudni akarjuk, mit (nem) akar a Fidesz, ha és amennyiben. Nem akar például svéd nyugdíjrendszert (illetve akart, de aztán 24 órán belül eszébe jutott egy-két választói réteg, úgyhogy mégsem), nem akarja összevonni az MTV-t, a Duna TV-t és a Magyar Rádiót, és nem, nem akarja megszüntetni az MTI-t. Ezt onnan tudjuk, hogy maga Szijjártó Péter nevezte »hülyeségnek« az elképzelést, úgyhogy az MSZP megszívta: egy ellenőrizetlen, valószínűleg a nagyközönség tesztelésére előrángatott pszeudóra vetődtek, csak hogy újra elmondhassák, a patás kontrollálni akarja a médiát, persze, hiszen diktatúrára készül.”
Összesen 15 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bmucsai
2010. január 13. 18:11
A cikk egyfajta elővágásnak tekinthető. Valójában sokaknak elege van a kultúrális, ideológiai szennyből, ami nap mint nap árad a média nagyrészéből. Ennek természetesen végét kell vetni, és ez sokak egzisztenciáját érinti. Az alkalmatlan emberek megpróbálják ezt politikai üldözésként feltünteni a jövőre nézve. (mert ugye nem üldözi őket még senki)
Valójában az emberek változtak meg. Elegük van a lenézésből, abból, hogy hülyének nézik őket.
Orbán Viktor szándékaitól függetlenül ki fogják követelni a számonkérést, az alkalmatlan emberek eltávolítását, a korrupt gazemberek megbüntetését.
A tisztogatásnak politikai oka lesz! Az emberek elkezdtek politizálni!
Válasz erre
12
0
vizipipa
2010. január 13. 16:56
"nem az a közszolgálat, hogy a mi embereinkkel rakjuk tele az összes csatornát"
Ahhoz ugyanis ki kell rúgni (vagy lefokozni) a már régen ott levő mieinket. És az nagy baj lenne!
Persze kinek?
Válasz erre
9
0
Öreg
2010. január 13. 16:12
Itt még a kitalált hirek cáfolatát is kitalálják a ballib oldalon, hogy egy kis zürzavar mindig legyen. Saját emberekkel tömik majd tele a közszolgálatit! Talán nem emlékszünk Gyárfás kiválóan semleges katonáira, aki az egyik oldalnak szőnyegként, a másik oldalnak kihalgatótisztként jelentek meg./Amit azután távollétével "jutakmazott" a jobboldal./ És aki emlékszik Orbán rádiós jelenlétére /kérdező Kondor vagy Hollós/, az emlékezzen Baló György által készitett Tv-s interjukra is /Baló közismert jobboldali személy,ugye/ Kedves sajtó, nem kell félni, nem fog fájni.
Válasz erre
14
0
nyg
2010. január 13. 15:58
Hírszerző körül feldob valaki (talán Seres) egy kacsát, majd másvalaki a Hírszerzőtől (talán Seres) megsemmisitő kritikát mond róla. Pulitzer-díjat neki (talán Seresnek).
Válasz erre
16
0






