Az MSZP-nek idén több kampánydala is van a szükségesnél. A Mesterházy-féle „Többen vagyunk, mint gondolná” mellett újraírták a Gyurcsány-féle „Igen, igen” című pártslágert is.
2010. március 12. 08:26
p
0
0
9
Mentés
A hivatalos dalt az MSZP kampánynyitóján mutatták be, a „Többen vagyunk, mint bárki gondolná” szlogen pedig a kampányban is szerepel. A szocialisták azonban úgy érezték, hogy a hivatalos kampánydal mellett újra életre kell kelteni „Igen, igen!” című lelkesítő nótát is - melybe került némi önkritika is, és még több igen-igen. Az új dal a „Mégis, igen” címet viseli.
Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, az MSZP Pest megyei elnöke mutatta be az új szöveggel ismét felvett dalt a megyei elnökök hét eleji egyeztetésén; azóta állítólag már több megyei vezető is kérte, hogy használhassa a nótát a helyi kampányban. A Népszabadság úgy tudja, az új dal elkészítéséről előzetesen tájékoztatták Mesterházy Attila kormányfőjelöltet is. Íme az új szöveg:
Mégis, igen!
Elmondom most, hogy kérdez a szemed: Hogy nem minden úgy lett, mint terveztem veled, Ó, igen - mégis, igen! Ó, igen - mégis, igen!
Én nem ígértem, hogy a gond mind kikerül, De ne hidd el, mert nem igaz, hogy semmi se sikerült! De igen - mégis, igen! Ó, igen - mégis, igen!
Én nem rombolok, és barikádot sem emelek, De építettem hidat, utakat és tereket, Ó, igen, mégis, igen! Ó, igen - mégis, igen!
Magyarország, Magyarország, gyere mégis, Magyarország! Magyarország, szavazok rád, hogy legyen holnap is szabad ország.
Én kiálltam érted, ahogy most is ki merek. A gondolatra figyelek az indulat helyett. Ó, igen, most is, igen. Ó, igen, mégis, igen!
Én nem üvöltök, hogyha másnak van igaza, És letörlöm a sarat, mit a bakancsok pimasza dob ide, igen, igen Ó, igen, mégis: igen!
Én nem adom fel, fog még kelleni neked Ki a holnapi bajban is nyújt még kezet, Ó, igen, mégis, igen! Ó, igen, mégis, Igen!
Az egyetlen módja annak, hogy Magyar Péter ezen változtatni tudjon, az, hogy ha kormányra kerül, elzavarja az összes hazug gazembert az állami propagandamédiából.
Mi indokolta, hogy a kormányoldal is felvegye a kesztyűt az online térben az ellenfelekkel szemben? Hogyan alakította át a digitális világ a politikát és a kampányokat? Milyen technikákkal lehet meggyőzni a választókat, és mit szólnak mindehhez a fiatalok?
Wéber János, a rendőrből lett fegyverkereskedő a Magyar Nemzet értesülései szerint bár hazai érdekeltségeit felszámolta, de Nyugaton aktív maradt, és az ukrán kémbotrány további szereplőivel is kapcsolatba hozható.
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 9 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
denever
2010. március 12. 21:01
"Én nem rombolok, és barikádot sem emelek,"
hiba van a mátrixban. Athosék a syma csarnokban együtt csápoltak az "ott leszünk a barikádokon"-ra. most akkor lesz barikád, vagy nem?