Érdemi kérdésekről kellene beszélni

 

Előbb kerestek a rádiótól is. Nem is értem, miért hír az, hogy egy amerikai üzletember 11 millió forintot támogat egy pártot.

 

 

Én attól tartok, hogy nagyon sok ember úgy gondolja: aki nem magyar állampolgár, annak nincs joga ilyen módon befolyásolni a magyar politikát. A jelenlegi kampányfinanszírozási törvény azonban lehetővé teszi, hogy külföldi állampolgárok pártokat támogassanak - a 200 ezer Ft feletti összegeket nyilvánosságra kell hozni.

 

 

Nézze, én Schiffer Andrással három héttel ezelőtt találkoztam először. Ha hiszi, ha nem, az én ingatlanbizniszem nem merült fel beszélgetésünk során. Mi a szegénységről és rászorultságról beszéltünk, meg persze politikáról. Mert ma Magyarországon azt látjuk, hogy a szegénység és a munkanélküliség a szélsőséges politika megerősödéséhez vezet. Ahogy a korrupció is. Persze, mindig is volt korrupció, és ezt a magyar nép tűrte. De annyira gátlástalan, mint az elmúlt években, még nem. Ezért teljesen megértem az emberek dühét.

 

 

Inkább hallottam dolgokról. Mi például három éve harcolunk a fővárossal a Park City kapcsán, mert a főváros nem hajlandó rábólintani egy olyan projektre, ami csak magánpénzből és banki hitelekből van finanszírozva – állami garancia nélkül. Anélkül, hogy egyetlen fillér támogatást kapnánk a kerülettől, a fővárostól, a kormánytól, vagy Brüsszeltől. Ez egy olyan projekt, ami több ezer építőipari és informatikai, szoftverfejlesztési munkahelyet teremtene területén.

 

 

Mert irreális és megvalósíthatatlan feltételekhez ragoszkodik a főváros. Arról van szó, hogy a Park City építése során hárommilliárd forint értékben épül közmű, út, bölcsőde, óvoda, iskola, illetve felújítunk máshol lévő közoktatási intézményeket is. Addig nem akarnak rábólintani terveinkre, amíg nincs bankgarancia. A főváros nem gyakorolja az úgynevezett egyetértési jogát, arra hivatkozva, hogy településrendezési szerződést kéne még kötni (ami rögzíti, hogy a kivitelező milyen közjellegű befektetést hajtson még végre). Mi erre azt mondjuk: jó, rendben, de nem tudunk párhuzamosan a főváros javára bankgaranciát fenntartani és tárgyi fejlesztéseket végrehajtani.

 

 

Biztos mondják, nekem még nem mondták. Az Amerikai Ház Kft. 100 százalékban amerikai tulajdonú, magyar politikusnak nincs benne tulajdonrésze. A magántőkéből fejlesztő ingatlanosok nagy része már kivonult Budapestről. Egyszerűen azért, mert bürokratikus akadályokba ütköznek.

 

 

Persze, az is benne van. Viszont nekem meggyőződésem, hogy a válság ellenére van fizetőképes kereslet arra, amit mi akarunk építeni. A Park City nem egy hagyományos lakópark, ami messze van a tömegközlekedéstől, és nincs se óvoda, se bölcsőde, se iskola, és park is alig van. Ez a projekt teljesen összhangban van a fenntarthatóság eszméjével.

 

 

A demokrácia védelme különösen fontos a válság idején.

Honlapjukon valóban olvasható a fenntarthatóság, a környezetkímélő megoldások és az épített örökség iránti figyelem, amik kitűnő buzzwordok, de mi valósul meg ebből a gyakorlatban?

Én bízom abban, hogy ha ez egyszer megépül, az emberek odaköltöznek. Lesz rengeteg zöldterület, öt köztér, több mint öt kilométer gyalogút, kerékpárutak, játszóterek és parkerdő is - és persze egy csomó munkahely. Aki pedig ott él és dolgozik, annak nem kell autó: gyerekeiért is, dolgozni is és vásárolni is járhat gyalog vagy biciklivel. Ezek tehát nem csak jól hangzó buzzwordök a mi esetünkben.

 

 

Én húsz éve tartózkodom Magyarországon. Azt gondolom, itt az idő, hogy új arcok és gondolatok kerüljenek be a parlamentbe. Hatalmas űr keletkezett a baloldalon, és most van lehetőség arra, hogy egy, vagy akár két kis párt is bekerüljön az országgyűlésbe.

 

 

Antall József volt pártját azért nem nevezném kis pártnak. Valamikor az egy nagy párt volt, csak hát mára elvesztették támogatottságukat. A két kis párt alatt én a Lehet Más a Politikára és Seres Mária Civil Mozgalmára gondolok. 

 

 

Igen, tavaly a csornai időközi választás idején elsősorban szolgáltatással segítettem a Civil Mozgalmat. Egy kis pénzt is adtam neki.

 

 

Igen, itt találkoztam Seres Máriával az irodaházban. A Civil Mozgalom akkoriban keresett magának Budapesten irodát, és Seres Mária éppen itt volt a házban, mikor teljesen véletlenül összefutottam vele. Nekik is drukkolok, mert szerintem az, hogy Seres Mária hatszázezernél is több aláírást gyűjtött össze, az nagyon nagy teljesítmény. Sajnálom viszont, hogy azóta is erről beszél. Mint négygyermekes családanya, mint tanár hitelesen tudott volna állást foglalni számos fontos problémáról, de nem tette meg. Közoktatási reform kéne, közegészségügyi reform kéne, társadalmi reform kéne. A kormány azonban nem foglalkozik ezekkel, hanem arról vitázik, kötelező tantárgy legyen-e az iskolában a lovaglás. Ez nevetséges.

 

 

Két kisfiam van, mindketten magyar állampolgárok, ahogy a feleségem is az. Nekem fontos, hogy ők olyan országban nőjenek fel, ami fejlődő, magabiztos, békében él magával és felelős EU-tagországként viselkedik. Én nem kívánom a családomat Amerikába visszavinni, én a fiamat Magyarországon szeretném felnevelni, magyarnak. Hogy büszkék legyenek a magyar örökségre.

 

 

Mert most van az a történelmi pillanat, hogy összeomlott az SZDSZ, hál'istennek! Az SZDSZ-nek már régóta semmi köze nem volt a liberalizmushoz. Az egy rablóbanda volt. Csak a pénzlopásról szólt, amit csináltak. Közben az MSZP tábora is zsugorodik. Az LMP viszont elég jó eredményt ért el az EP-választáson, mind a 176 egyéni választókörzetben kiváló jelöltjeik vannak, és jó a programjuk is. Elkötelezettek az emberi jogok védelme iránt, és ami a legfontosabb: korrupcióellenesek és az átláthatóság mellett állnak. Nekem ezek az értékek személyesen is fontosak: bár itt élek Magyarországon húsz éve, azért mégiscsak az Egyesült Államokban nőttem fel, az erkölcsi rendem és világnézetem onnan származik. Persze ott is vannak problémák. De azt nekem senki ne mondja, hogy Barack Obama azért akart elnök lenni, hogy ne legyenek anyagi gondjai. Nem, Obama valóban az amerikai népet akarja szolgálni.

 

 

Abszolút. És az LMP-t is ilyennek látom, ezért adtam nekik pénzt. Nagyon egyszerű a történet. Schiffer Andrásnak és nekem van egy közös ismerősöm, aki három héttel ezelőtt említette nekem, hogy az LMP komoly pénzügyi problémákkal küzd, és hogy nem akarom-e támogatni őket. Azt mondtam neki, nem tudom, de szívesen találkoznék Schifferrel. Ő bemutatta nekem a pártot, hogy hol hogyan állnak a kopogtatócédulákkal, és elmondta, hogy ők az egyetlenek, akik nem vesznek pénzért ajánlószelvényt. Ha már itt tartunk: röhejes, hogy a kampány csak az ajánlószelvényekről szól. Ez a választási időszak így nem három, hanem egy hónapig tart csak, mert amíg nincs meg a kellő számú ajánlócédula, addig a pártok nem tudnak azzal foglalkozni, hogy mit csinálnának, ha bekerülnének a parlamentbe. Érdemi kérdésekről a kampányban egyszerűen nem esik szó. Holott lenne miről beszélni.

Előbb fel is sorolta az ország gondjait.

Két és fél éve, amikor a feleségem az első gyerekünket várta, két-háromnaponta mentünk kórházba különböző vizsgálatokra. Észrevettük: nem fordult elő, hogy ugyanazt az orvost vagy ultrahangost kaptuk volna. Megkérdeztük, miért, és elmondták, hogy azért, mert három hónapja nem kapott fizetést a kórházban senki. A feleségem és a meg nem született kisfiam sorsa tehát olyan emberek kezében volt, akik három hónapja nem kaptak fizetést. Én akkor rájöttem, hogy nem a vizitdíj a kulcskérdés, hanem az egész közegészségügyi rendszerrel van valami nagyon nagy gáz. A kormány meg ahelyett, hogy erről beszélt volna, sorban zárta be a kórházakat, és olyan feltételeket teremtett, amitől az orvosok sorban kivándoroltak. De nemcsak ez az egy történetem van. Egy barátom nagyapja nemrég kórházba került, egy olyan osztályra, ahol hatvan betegre egy ápoló jut csak. Ez a barátom naponta kétszer megy be a kórházba csak azért, hogy megnézze, nem fekszik-e a nagyapja saját ürülékében. Áldatlan helyzetek vannak itt.
 

 

1989-ben végeztem a Columbia Egyetemen, ahol történelmet hallgattam. Kedvenc egyetemi professzorom Deák István magyar történész volt, aki a második világháború után vándorolt ki Magyarországról először Párizsba, majd az Egyesült Államokba. Ő többek közt az 1848-49-es forradalomról írt egy könyvet, ami akkor nagy hatással volt rám. Épp akkor diplomáztam, amikor lehullott a vasfüggöny. Úgy döntöttem, nem Amerikában akarom tanulni a történelmet, hanem inkább Európában akarom megtapasztalni azt. Amikor 1989-ben jött a rendszerváltás, a mindennapi emberek nem vállaltak közszerepet, mert el voltak foglalva munkájukkal és mindennapi gondjaikkal – holott nekik kellett volna formálniuk az eseményeket. Én például angoltanárként próbáltam megélni. Kik mentek hát politikusnak? Akik lusták voltak ahhoz, hogy a megélhetéshez szükséges két-három állást megszerezzék maguknak. Ők lettek a mai politikai elit. 

 

 

Egyszerű a történet. Apám ingatlanfejlesztő, tőle tanultam a szakmát, és ezt csinálom itt Magyarországon is. Apám már régóta nyugdíjas, vele együtt kezdtem el az alapítványunkat, ami havonta tízezer euró értékben oszt élelmiszereket. Vidéken olyan szegénység van, hogy az elképesztő.

Nagyvállalkozóként ráér járni az országot?

Múlt héten jártam Jász-Nagykun-Szolnok megyében és olyan falvakat láttam, ahol az embereknek nem volt mit enniük. És nem csak cigány településekről van szó! Az embereknek nincs pénzük, mert nincs munkahelyük. A kisboltosok meg odaadták hitelre az élelmiszereket, de mivel nem tudják nekik visszafizetni, nem tudnak miből új árut vásárolni. Olyan családokat láttam, akik még egy zsíroskenyeret sem tudnak adni gyerekeiknek. Ma Magyarországon ez a legnagyobb probléma, és erről nem írnak sehol. Ilyen körülmények mellett egyáltalán nem lepődöm meg, hogy megerősödött a szélsőjobb. Én is fel vagyok háborodva. Csak mint történész, nagyon nem akarom, hogy újra előforduljon az, ami itt 65 évvel ezelőtt megtörtént: se Magyarországon, se Európában. Az a politika, amit a Jobbik képvisel, that leads to the dark side, csak a rossz oldalra vezet. Nem az a megoldás, hogy kisebbségeket támadunk. Össze kéne fognunk inkább, mint társadalom. Teljesen mindegy, hogy valaki magyar, horvát, örmény, szlovák, német, keresztény, zsidó, hindu, muzulmán. Az a lényeg, hogy mindannyian hozzátegyünk valamit az ország sikeréhez. És aki tesz ezért valamit - én is hozzátettem már  -, annak szerintem joga van magyarnak tekinteni magát. Én amerikai állampolgár vagyok, de magyarnak tekintem magam. El vagyok kötelezve Magyarország mellett. és fáj a szívem, amikor azt látom, hogy nem a béke és szeretet, hanem a düh és gyűlölet uralkodik az országban. Kell a civil kontroll a parlamentbe.