Nem szavazta meg a parlament illetékes bizottsága Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának a felfüggesztésére tett ügyészségi indítvány a CD-ügyben. Az elnök Géczi József Alajos (aki előzetesen koncepciósnak nevezte az eljárást) és másik három szocialista képviselő az MDF-es politikusok mentelmi jogának fenntartása mellett állt ki. Mivel Dávid Ibolya - aki szintén tagja a mentelmi bizottságban - éppen az Egyesült Államokban van, de a szabad demokrata Böhm András sem volt jelen a bizottsági ülésen, az összesen négy fideszes és kereszténydemokrata képviselő nem tudta átvinni akaratát, azaz az MDF-es politikusok kiadatásáról szóló bizottsági ajánlását megszavazását.
Az Országgyűlés várhatóan jövő héten dönt az ügyben. Ha kétharmados többség voksolna a kiadatásra, az ügyészség mint gyanúsítottakat hallgathatná ki az MDF-es politikusokt a CD-, illetve UD Zrt.-ügyben. A vádhatóság szerint a gyanú; személyes adattal való visszaélés és kényszerítés bűntette. Az UD Zrt .ügye tavaly ősszel robbant ki, amikor a Nemzeti Nyomozóiroda nyomozást indított a cég ellen, házkutatást is tartottak székhelyén és a rendőrök több számítógépet és dokumentumot is lefoglaltak.
Nem javasolták Dávidék mentelmi jogának felfüggesztését (NOL)