Csak a Fidesz!
Tény, hogy rettenetes örökség vár a következő kormányra.
Ilyen az államadósság alakulása: forintban számolva ez húszezermilliárd – bődületes összeg. Két számjegyű a hivatalos, munkanélküliségi rátáról szóló adat, ráadásul az idén tovább növekszik az állástalanok száma. Mélynyomor, mélyszegénység jellemzi az ország egyre számottevőbb részét. Nem csoda, hogy négy magyarországi térség az unió húsz legszegényebb régiója közé tartozik… Az üzleti világ néhány alapvetésre már rájött: az MSZP előtt két lehetőség áll, az egyik az átalakulásé, a másik pedig az, hogy nagyon mélyre kerül. A cégvezetők nem lottóznak, ezért állnak a Fidesz mellé. A gazdasági szereplők számára a Jobbik brutális válaszai pedig – nem az EU-ra, nem a NATO-ra – elfogadhatatlanok.
Tény, hogy rettenetes örökség vár a következő kormányra, és ez még annál is rosszabb lehet, mint amit 1990-ben az MDF örökölt. A súlyos gazdasági helyzetnél van egy fontosabb is: a lelkiállapot. Ez az ország nagyon elfáradt, elcsüggedt. Ám akárhogyan is alakul majd, a Fidesznek a gazdaság talpra állításával kell kezdenie, a kétharmados győzelemmel pedig olyan lehetőség nyílna az ellenzéki párt számára, amilyen nem volt lényegében 1994 óta senkinek.
Már csak 22 napot kell aludnunk.”

















Kommentek:
Te Fidesz bérenc! Tény, hogy az általad felsorolt dolgokban nem állunk túl jól, de ebben a Fidesz aknamunkájának eredménye is bőven benne van! Különösen amit az utóbbi 4 évben műveltek, az már kimeríti a országromboló ellenzékiség fogalmát! Azzal persze nem "dicsekszel", hogy nálunk a legalacsonyabb a folyó fizetési mérleghiány, szinte egész Európában! Az eladósodottság önmagában semmit nem jelent, Amerikai a világ legnagyobb hitelezője és egyben a legeladósodottabb országa....Az utóbbi 8 évben épült több száz km autópálya, városközpontok újultak meg, lakások épültek 10000 szám, soha nem látott mértékben nőttek a fizetések nyugdíjak és csökkentek az adókulcsok. Ezek igenis nagy eredmények!
Egyáltalán nincs akkora bajban az ország mint amit a Fidesz hangoztat, de nekik muszáj ezt sulykolni, mert csak így tudnak majd az országmegmentő/felemelő szerepben tetszelegni.
"Az eladósodottság önmagában semmit nem jelent" - valóban, de a világ nem forintban veszi fel a hiteleket és nem tőlünk (ez kéne ahhoz, hogy igazad legyen). Vagyis a mi eladósodottságunk bizony probléma (EU többi országának még volt miből finanszírozni a válság elhárítását, nekünk nem: mert már nem kaptunk hitelt a piacon.)
Az elmúlt 8 évben: autópálya = 50% adósság + 50% korrupció. Kevesebb, kevesebb bajt jelentene most.
A lakásépítés addig tartott, amíg teljesen ki nem herélték az Orbán-kormány támogatási rendszerét. Mostanra szinte semmi nem épül.
A "soha nem látott mérték" úgy igaz, hogy '98-'02 között 4 év alatt ezek a mutatók épp egy picivel csak, de jobban nőttek, mint az elmúlt 8 évben összesen.
Ahhoz, hogy a nickednek megfelelj, rád férne egy detox...
Józan
Ez a nick a vicc vagy inkább te? Ha még ennyi sem történt volna akkor a saját szavazóik dobták volna ki a maszopot. Most mi fogjuk.
Háát ez viccnek is kicsit erős! :-)
Faszikam, inkabb igyal!
Zsoltikám, nyugodj meg!
És menj vissza szépen a stop.hu-ra.
Bejelentkezés