Volt, hogy egész falvak szavazatát vásárolták meg, akkor legalább adtak valamit. Most nem adnak semmit.
2010. március 10. 08:06
p
0
0
18
Mentés
„Békéscsaba városa ugyanis részt vett Kőbányán az Utazás 2010 című turisztikai kiállításon, amelyen a pavilonjukat – stílszerűen és a Magyar Köztársaság jelenlegi állapotát illusztrálandó – kolbászból készült kerítéssel vették körül. Amit aztán a kiállítás végén el akartak árverezni, erre azonban már nem kerülhetett sor, tudniillik bombariadó miatt a rendőrség kiürítette a területet és mindenkit hazazavart, az árverés elmaradt, az önkormányzat pedig, hogy rá ne száradjon a kolbász, úgy döntött, hogy inkább adakozni fog.
A nyájas olvasó, akinek volt szerencséje az elmúlt húsz esztendőben a szükségesnél is mélyebben és intenzívebben szocializálódnia, valószínűleg egyáltalán nem lepődne meg, ha a további hírek arról szólnának, hogy a hatóságok megtalálták a bombával fenyegető ismeretlen telefonálókat, a szálak Békéscsabára vezettek, a szociális otthonokba.(...)
Öt, tíz, tizenöt évvel ezelőtt kampányidőben, épp ilyentájt már egymást érték a hírek kortescsalásokról, megvásárolt szavazatokról. Volt, hogy a szocik, a fiatal, a szabad vagy épp a magyar demokraták egész falvak szavazatát vásárolták meg máj- és babkonzervvel, cukorral, liszttel, étkezési utalvánnyal, ágyneművel, takaróval, valamint számomra máig érthetetlen módon több száz tonna kulcstartóval, az az időszak maga volt az eldorádó, tudniillik csaltak ugyan, de legalább adtak valamit. Most nem adnak semmit, még egy amúgy teljesen használhatatlan műszálas és garantáltan víztaszító törülközőt sem pártlogóval ellátva, mondhatni, elérkezett az idő, amikor megvásárolni már leginkább egymást vásárolják meg Nottingham urai.”
Miközben az úri közönséget Integritás Hatósággal meg vagyonnyilatkozatokkal szórakoztatják, jön a különadók kivezetése meg a nyugdíjreform. Kohán Mátyás írása.