
Bárdosi Sándor doppingolt
Állítása szerint csak darázscsípésre kapott injekciót, amit később elfelejtett megemlíteni.

Hiába a koksz, Milák Kristóf edzésen is lenyomta a doppingolimpia győztesét

Van, amit nem lehet az injekciós tűvel sem beadni: ez pedig a tehetség és az úszástudás.

Kubai transzvesztitákról jelentetett meg cikket a Tisza Párt frissen kinevezett sportért felelős államtitkára

Kálnoki Kis Attila korábban az erotikus tartalmakkal is foglalkozó CKM magazin főszerkesztőjeként dolgozott.

Rekordárak, rekordbevétel – soha nem látott napok előtt áll Budapest a BL-döntő miatt

Május utolsó hétvégéjén a fővárosi turizmus minden korábbinál magasabb bevételt érhet el.

„Fontos lenne leásni a gyökerekhez” – kiderült, mi köze van egy magyar parfümnek a Fradihoz és a csecsen MMA-harcoshoz

Szerencsés Szabolcs, a SUPERZ Budapest alapítója szó szerint az orrunknál fogva vezet bennünket: üzleteiben ugyanis minden a parfüm körül forog. Többek között arról beszélgettünk, hogy miként született meg a piacvezető márka, hogyan váltak a Fradi mezszponzorává és mit takar a „magyar víz” nevű parfüm pontosan?. Interjú.

Megszólalt a doppingteszten megbukó magyar sportoló: „Nem követtem el semmilyen szabálytalanságot”

Várja a B-minta eredményét. Feltételezése szerint szennyezett élelmiszert fogyaszthatott.

Magyar doppingbotrány robbant ki: egy komplett csapatot eltiltottak az év legfontosabb versenyétől

Egy mindössze 19 éves versenyző a fő érintett.

Gulyás Gergely válasza Magyar Péternek: „Egyetlen percig se gondoltuk, hogy Magyarországra bejöhetnek migránsok” (VIDEÓ)

A Fidesz frakcióvezetője rosszindulatú vádnak nevezte a miniszterelnök vitnyédi migránstáborral kapcsolatos állításait.

Majdnem hős lett a román bajnokság gólkirálya – pontokat hullajtott, de történelmet írt a társházigazda a vb-n

Kanada nem bírt Bosznia-Hercegovinával, de így is megszerezte története első pontját.
