Amerika segít a roma integrációban

2010. január 26. 19:28

Készek átadni a fekete kisebbség társadalmi integrációja terén szerzett tapasztalataikat Magyarországnak.

Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára elmondása alapján egy a hátrányos helyzetű, elsősorban színes bőrű családok sikeres integrációját megvalósító New York-i programról, valamint annak tervezett magyarországi adaptálásáról folyt egyeztetés. Az államtitkárt - valamint a New York-i és washingtoni holokauszt megemlékezésekre kiérkezett magyar delegációhoz tartozó Teleki László romaügyi miniszterelnöki megbízottat és Kállai Ernő kisebbségi ombudsmant - Pamela Quanrud, az egyebek között a közép-európai országokkal való kétoldalú kapcsolattartásért felügyelő államtitkár-helyettes fogadta.
   
A Szociális Minisztérium államtitkára szerint nem feltétlenül lehet a program egészét adaptálni, hiszen más társadalmi-gazdasági környezetről van szó. Hozzáfűzte ugyanakkor: akár szociális, akár esélyegyenlőségi területen vannak olyan kiváló magyar szakemberek, akik a módszert adaptálni tudják, nem mechanikusan lemásolva azt, „mert abból még kudarc is lehet”.
   
Az amerikai külügyi államtitkár-helyettes érdeklődött afelől, hogy - különösen a közelgő választások előtt - mennyire elkötelezett a magyar politikai elit a romák társadalmi integrációja mellett? A magyar delegáció úgy tájékoztatta: vannak megközelítésbeli különbségek, de a politikai jobboldal és baloldal egyaránt a foglalkoztatást, illetve az oktatást tekinti prioritásnak az integráció szempontjából. Bajnai Gordon miniszterelnök még decemberi eleji washingtoni látogatásakor kért amerikai segítséget a roma integrációs programhoz, amikor találkozott Benjamin Cardin szenátorral, az amerikai Helsinki Bizottság elnökével.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/3806


Kommentek:

Fenébe... már azt hittem úgy segítenek, hogy ezt a kivételesen nagy munkabírású szorgos, átlagon felüli műveltséggel és intelligenciával rendelkező, a művészetekben, a tudományokban valamint a sportban elévülhetetlen eredményeket felmutatni képes népcsoportot befogadják maguk közé, és támogatják a Magyarországról való kitelepítésüket. :)

Válaszok:
StavrosMenace | 2010. január 26. 19:37
Arivistus | 2010. január 26. 19:53

A KKK hazájában végülis fekete elnök lett.

Válaszok:
savanyú józsef | 2010. január 26. 20:03
freehckr | 2010. január 26. 21:07

Ennyire ők sem hülyék.

savanyú józsef 2010. január 26. 20:03

Félvér. A néger volta inkább politikai PR.

Válaszok:
blogen | 2010. január 26. 20:34

"Készek átadni a fekete kisebbség társadalmi integrációja terén szerzett tapasztalataikat Magyarországnak. "

Cool -> http://kuruc.info/r/4/51468/

na akkor Kolompár Orbán se menjen a Lorraine Motelbe mert vadászpuskával fogják integrálni

Az USA-ban a közelmúltban érkezett afrikai bevándorlókat leszámítva nem élnek négerek, az összes volt rabszolgáktól származó fekete mulatt.

Válaszok:
savanyú józsef | 2010. január 26. 20:43
savanyú józsef 2010. január 26. 20:43

Hát, nem tudom. Én jártam párszor az USA-ban, eltöltöttem néhány hónapot, utazgattam is, és azt láttam, hogy azért vannak nagyon sötétbőrű emberek, mondjuk az olyanok, mint Wesley Snipes. Azért ne felejtsük, hogy a vegyesházasság néhol még a 20. sz. közepén is tilos volt sok államban, és ahol nem volt tilos, ott sem volt szokásban. Obamának viszont az apja afrikai volt, az anyja meg fehér, tehát ő kvázi tökéletes félvér.

Ugyan már KKK.... Hobbirasszisták...

(legyint)

Nálunk ezzel szemben újjáéledőben van a "nyilasfasiszta" mozgalom! Nem olvasol Népszavát? :)

Válaszok:
StavrosMenace | 2010. január 26. 21:18
savanyú józsef | 2010. január 26. 21:36

istenem, de szép lenne, ha az összes nigger zúzna haza délre, cigók meg indiába....és ott akkor sirhatnának az elnyomás miatt..

A Pravdát szoktam.

savanyú józsef 2010. január 26. 21:36

A nyilasok nem voltak fasiszták. Ugyanakkor a jobbik soraiban vannak jónéhányan, akik hungaristának vallják magukat, tehát nyilasnak. És Szálasi a példaképük. A kurucinfón is rendszeresen dicsőítik és a jobbikhoz hasonlítják a nyilasokat. Mindamellett a magyarországi nyilas mozgalom veszélyessége elhanyagolható, nem kell vele különösebben foglalkozni.

Válaszok:
TaTa86 | 2010. január 27. 00:12

Miféle tapasztalatokat adnak át?
Hogyan lehet dolgozó! színeseknek jogokat adni? Nálunk a jogok (még több is, mint a többségi társadalomnak) megvannak csak a dolgozó színeseket nem találni.

Előbb mi is próbálkozhassunk két évszázad diszkriminációval. Ha nem sikerül, akkor érdekelnek az amerikai tapasztalatok. (1966-ban még szodómiának számít a feketék fehérek közötti házasság egy tucatnyi szövetségi államban.)

Válaszok:
StavrosMenace | 2010. január 26. 23:00

Ma meg már? Lehet, hogy ezt akarják átadni?

Válaszok:
Pumalyos | 2010. január 27. 10:18

Nálunk, miért kell integrálni a fekete kisebbséget.
És mi köze mindennek a cigókhoz.
Olyan progijuk nincsen ami konkrétan a romák integrálásától szól.
Ha nem tűnt volna fel, a fekete kisebbség, nem egyenlő a roma kisebbséggel. Ég és föld a különbség.

Válaszok:
savanyú józsef | 2010. január 27. 08:05

"Ugyanakkor a jobbik soraiban vannak jónéhányan, akik hungaristának vallják magukat, tehát nyilasnak. "
Én nem vagyok ilyen liberális, attól hogy unikornisnak vallom magam nem leszek az...

Vagy ahogy Geobbels mondta: Ahogy a nemzetiszocializmust Móriczka elképzeli!

Válaszok:
savanyú józsef | 2010. január 27. 08:01
savanyú józsef 2010. január 27. 08:01

Namármost egy valamit elhihetsz nekem: mindenféle egyetemi tanulmányok és több tízezer oldal magyar, angol és német nyelvű szakirodalom elolvasása után NEM Móriczka szinten ismerem a nemzetiszocializmust!

Válaszok:
gót | 2010. január 27. 09:42
ÁrPi | 2010. január 27. 12:24
savanyú józsef 2010. január 27. 08:05

Vannak azért hasonlóságok is.
És ne felejtsük el, hogy az USA-beli négerek története nem sikertörténet.

A vékonyka fekete középosztály, a neves fekete színészek-sportolók-zenészek léte nem fedi el azt a tényt, hogy sok száz milliárd dollár elköltött pénz ellenére csak nagyon kis mértékben sikerült a négerek integrálása.

"akik hungaristának vallják magukat, tehát nyilasnak"

azaz:

akik rovarnak vallják magukat tehát bogarak. :D

Tyűű az a sok iskola meg szakirodalom :D:D

Válaszok:
savanyú józsef | 2010. január 27. 09:51
savanyú józsef 2010. január 27. 09:51

Hát, most nem tudom, hová akarsz kilyukadni.
A hungaristák nyilasok. Főként akkor, ha Szálasit vallják tanítójuknak.

Most azt akarod mondani, hogy aki Szálasista meg hungarista, az nem nyilas?
Nem fog menni.

Máskülönben a kurucinfón olyan cikkek is jelentek meg, ahol nyíltan párhuzamot vontak a nyilasok és a jobbik között.

Válaszok:
gót | 2010. január 27. 10:08
savanyú józsef 2010. január 27. 10:01

Máskülönben ez tipikus, hogy "segít" minket a Nyugat.
Most, amikor felismerték, hogy a négerek integrációja zsákutcába jutott, hogy a sok százmilliárd dollárt lényegében kidobták az ablakon, szóval most idejönnek nekünk átadni a csoda receptjét. Nagyon jellemző.

én csak arra akartam utalni hogy ez nem egészen így van. Aki hungarista nem a nyilas szinonimája. Hatalmas hiba az egykori szélsőjobb mozgalmakat egy egységes politikai struktúrának elképzelni. Egyébként több hungarista csoportosulás volt akik szembementek a nyilasokkal (pl. Meskóék 44 ben) és több olyan nyilas is volt akinek semmi köze nem volt a hungarizmushoz. (pl. Pállfy Fidel aki a Dunántúlt Németországhoz akarta csatolni Ostmark néven) de nem akarom ezzel szétoffolni a témát.

Válaszok:
savanyú józsef | 2010. január 27. 10:16
savanyú józsef 2010. január 27. 10:16

Ezeket mind tudom, de ugyanakkor azt is tudom, hogy ezek a mozgalmak azért végső soron mind beletorkolltak a nyilas mozgalomba, mint ahogyan az SA is lényegében beolvadt az SS-be. És mindezek nem változtatnak azon, hogy akik ma a jobbikban hungaristának vallják magukat, azoknak Szálasi a példaképük, Pálffy Fidélről meg Meskóról jó eséllyel nem is hallottak.

Nem, szerintem senki sem akarja bevallani, de a jelenlegi keretek között nincs megoldás a feladványra. Mondana valaki olyan országot, ahol a hasonló tömegű cigány népességet eredményesen integrálták?

Válaszok:
sky.net | 2010. január 27. 10:28

jó mondjuk hogy pár minisztériumi senkiházi amerikába szeretne utazni , eltölteni ott egy kis időt , szétnézni ez az amaz... ehhez nem ilyen hülye fedősztory ?

amerikának egy titka van: van elég börtöne, és be is basszák oda a szemetet hatékonyan jogszerűen , aki meg kint marad az értékeli a lehetőségeit és azok keretei között él : alkalmazkodik integrálódik normakövet és ilyesmi

na ennyi az integráció ok ?

Válaszok:
savanyú józsef | 2010. január 27. 10:44
savanyú józsef 2010. január 27. 10:44

Ott sem ilyen szép a menyasszony. A börtönök túlzsúfoltak, a nagyvárosi utcákon bandák, drogdílerek, "gettó."

Inkább arról van szó, hogy az USA-ban elkülönítik a lakóterületeket. A bandák főként a lepukkant belvárosokban vannak, a kertvárosok tényleg makulátlanok. De mindenki tudja, hol vannak azok a környékek, ahová fehér ember jobb, ha be sem teszi a lábát.

Válaszok:
sky.net | 2010. január 27. 11:14

tehát a söpredék ölje csak magát gettóban, ez is csak egy börtön ha jól értem, csak nem a fal és rács hanem a relatív bűnszabadsága tartja össze : ott lehet drogozni ülni , meg is dögölhetsz öreg, sőt annál jobb és kit érdekel ? ez a módszer nem kerül pénzbe, megöli egymást a mocsok és ennyi ...

Válaszok:
savanyú józsef | 2010. január 27. 11:33

ölni ülni

savanyú józsef 2010. január 27. 11:33

Sokba kerül ez így is.
Mert azért a mentő oda is kimegy, ha nagyon muszáj, még a rendőr is. Meg aztán a gettó nem önfenntartó: a kábszert kifelé is árulják, a gettóban elpasszolt lopott holmit meg autókat kívülről "szerzik be", meg aztán mindenféle segílykét kapnak ők is. Arról nem is szólva, hogy ezeken a vidékeken a gyerekek nagyobb részének az anyja nagyon fiatal, az apja ismeretlen, ami megintcsak a jóléti ellátási rendszert terheli meg. A börtön is sokba kerül.

Azért meg kell említeni, hogy a négerek mellett a hispánok is vastagon benne vannak ebben a fajta alvilágban.

Szóval bajnak baj, csak már lemondtak a megoldásról.

És akkor idejönnek nekünk megmondani, hogy mit is csináljunk.

Válaszok:
sky.net | 2010. január 27. 12:44

Te, figyelj savanyú uram, kérdésem lenne:
Te olvasott vagy-é a nyilasok asztrológiai "ezoterikus" értelmezéseiben is?

Válaszok:
savanyú józsef | 2010. január 27. 12:36
savanyú józsef 2010. január 27. 12:36

Inkább a nácikról szoktak ilyen okkultista dolgokat feltételezni, a nyilasokról eddig nem hallottam ilyet (egy újabb terület, ahol fény derül a tudatlanságomra).
De amiket a nácik okkult dolgairól írnak, annak is a nagyobb része kamu, ráadásul logikailag sem stimmel, hogy a germánok zsidó ereklyékre vadásztak volna. Jellemző, hogy a hitgyüli kiadásában jelent meg erről az egyik alapmű.

akkor megint vak vezet világtalant ...

Válaszok:
savanyú józsef | 2010. január 27. 13:44
savanyú józsef 2010. január 27. 13:44

Na most azért a vakságról annyit, hogy komolyan vehető, szakértők által írott munka a nácizmus (és pláne a nyilasok) ezoterikus vagy okkult dolgairól nincsen.
Ami van, az bulvár, Blikk szint, légbőlkapott és kényelmesen cáfolható irományok.
Szóval ebben a témában senki nem mondhatja műveltnek magát, mivel műveltséget megalapozó komoly munkák nem léteznek (feltehetően azért, mert nem találtak erre utaló nyomokat).

Én is ismerem a végzet lándzsája meg a frigyláda meg Thule páholy meg asztrológia meg a többi hablatyot, ezekkel az a probléma, hogy nincs mögöttük semmiféle bizonyíték (vagy esetleg az ellenkezőjére van).

"New York-i programról, valamint annak tervezett magyarországi adaptálásáról folyt egyeztetés."
Szent ég megint egy tanácsadói szerződés !
Meg még amit " a romák társadalmi integrációja mellet elközelezett szakemberek"
eltesznek.
A libák meg csak döglenek.


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó