Adjon az Isten!

2010. április 01. 13:32

Lélekben örökké Gárdista maradok, és örülök, hogy - ha rövid ideig is - de igaz bajtársak között állhattam.

2010. április 01. 13:32
„Tisztelt Főkapitány Úr!

Pár évvel ezelőtt hoztam egy rossz döntést. Nem keresek rá mentségeket, rossz döntés volt. Egy fiatal lány döntése volt, aki korban felnőtt volt, észben nem. Aztán rájöttem, hogy rossz utat választottam. Szerettem volna tiszta lappal újraindulni. A Magyar Gárda soraiba jelentkeztem, és elmondtam a múltamat. Úgy éreztem, ha elmondom szépítés nélkül a múltamat, vállalom érte a felelősséget, akkor elmondhatom, hogy felnőtt lettem. Úgy éreztem, hogy esélyt adok vele magamnak. És megkaptam ezt az esélyt a Gárdától is.

Köszönöm, hogy a Gárda összezárt, és megvédett. Épp ezért hoztam meg életem második legfájóbb döntését: szeretnék kilépni a Gárda soraiból. Sajnálom, hogy a sajtó az egész Gárdát bántotta az én hibás döntésem miatt. Még a saját oldalunk sajtója is. Ezúton tenném hozzá, hogy semmilyen portálon kommentárt nem fűztem a megjelent cikkhez, és a jövőben sem fogok, a nekem tulajdonított írással pedig én magam sem értek egyet.

Ettől függetlenül lélekben örökké Gárdista maradok, és örülök, hogy- ha rövid ideig is- de igaz bajtársak között állhattam. Remélem, hogy azok a firkászok, akik napokig az én képeimmel bíbelődtek, egyszer majd megérzik, milyen súllyal bír egy rossz döntés. Mert szerintem ez, amit velem tettek, az volt.

Bízom abban, és civil emberként is küzdeni fogok azért hogy eljöjjön a szebb jövő!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tündér_Lala
2010. április 02. 09:42
A tetteknek következményei vannak. Egy az erkölcs megújítását a zászlajára tűző szervezet rosszul teszi, ha aktív soraiba enged egy annak homlokegyenest ellentmondó eddigi életúttal rendelkező embert. De még ez is elképzelhető, ha szakít múltjával, befejezi az ez irányú tevékenységét és másként él. (Ne vétkezz többet !) Akkor ez kellett volna kommunikálni, mind a gárda, mind a kislámy részéről. Nem lekurvázni a magyar nők 80%-át. Ez a levél valószínűleg egy tollba mondott megnyilatkozás, ügyes szépségtapasz. A dolog kommunikációját eltolták vagy / és nem is gondolták olyan komolyan a fedhetetlen erkölcsi előéletet.
jónapotkérem
2010. április 01. 15:52
egyébként ezért jó ez a cikk! most már ott tartunk, hogy a keresztények le fogják gyilkolni egymást, hogy ki az igazi keresztény. és szerintem Nikit avassuk szentté, vagy menjen férjhez a buzihoz ezzel is erősítendő a magyar demokratikus rendet! szorgos népünk fog győzni fog!
jónapotkérem
2010. április 01. 15:35
ok. de azért ne istenítsünk már egy pártot, mert ők még nem loptak! főleg, ha egyre gázabbak a csoportot alkotó egyének. és igenis visszás, ha egy keresztény elveket valló csoportosulás kiközösít valakit, mert kiderült, hogy csak egy ember. szabadságot Nikinek! Legyen ő a köztársasági elnök! faszokban ő is van annyira járatos, mint Morvai.
Xor
2010. április 01. 15:29
Szerintem hiba volt kitenni a Gárdából. Kb. 3%-nyi Jobbik-szavazót érdekelhet valamilyen szinten a keresztény erkölcsiség, de valószínűleg ők sem vándoroltak volna el az ügy hatására. A Jobbik felé nézelődő bizonytalanok pedig biztosan nem azért szavaznának a Jobbikra, mert elítélik a pornográfiát. Tudomásul vehetnék a Jobbik vezetésében, hogy kapcsolt áruként hirdethetik a keresztény erkölcsiséget, a kötelező erkölcstant vagy amit akarnak, de ha túlságosan elmennek ebbe az irányba, akkor 5-10% lesz a reális eredmény, nem több. Az már csak hab a tortán, hogy a kurucon név nélkül mocskolódó, trágár zugfirkászok osztják az észt erkölcsi kérdésekben. Habozás nélkül nekimentek a Gárdának is, amikor azt írták, hogy Niki állítólag egy magas rangú gárdista pártfogoltja és ezért nem tették ki korábban. Fogadni mernék, hogy ezt csak az ujjukból szopták ki. Egyébként az egész ügy olyan komoly, mintha a Fidesz vagy az MSZP egyik plakátragasztó aktivistája szerepelt volna pornófilmekben. Másképp fogalmazva: kit érdekel?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!