Cser-Palkovics: Sió László magánvéleményét mondta el a pedagógusokat minősítő rendszerről és az alkalmatlan pedagógusok elbocsátásáról.
2010. február 05. 14:34
p
0
0
28
Mentés
A Fidesz oktatási kabinetvezetője a Népszavának azt nyilatkozta: a Fidesz minősítési rendszert vezetne be a pedagógusoknak, és aki ebben az osztályozásban alkalmatlannak bizonyul, azt el kell bocsátani. Sió László azt is hozzátette: oktatási terveik nagyjából összhangban vannak a Sólyom László által életre hívott Bölcsek Tanácsa reformjavaslataival, melyek között az alkalmatlannak ítélt tanárok fokozatos elbocsátása is szerepel.
Cser-Palkovics András, helyettes Fidesz-szóvivő reagált Sió kijelentésére: „Sió László oktatási szakértő a magánvéleményét mondta el a Népszavának, az nem tekintendő hivatalos Fidesz-álláspontnak” - tudatta a szóvivő.
Srácok, ezt a cáfolós elhatárolósdit akkor kellett volna eljátszani, amikor 4 éve Mikola és Deutsch, 8 éve pedig Kövér beszélt faszságokat, nem most, amikor éppen Sió, vagy Mádi, netán Varga értelmes dolgokat nyilatkozik ki.
Ki nem szarja le, ha belekapaszkodik az MSZP?
Nem tökmindegy már akkor, amikor már ott tartanak, hogy kvázi Orbán irányította az országot az elmúlt évtizedben?
Töprengtem azon, hogy az agysorvadásos Fidesz-kádereket milyen elrettentő példával lehetne rávenni, hogy a kampány időszakát bírják ki anélkül, hogy keresztbe tegyenek a pártjuknak. Az már kiderült, hogy a listákról levétel, az elhatárolódások nem segítenek. Marad az Orbán által végrehajtott nyilvános felpofozás, esetleg vesszőfutás a Polgárok Házában. A legsúlyosabb esetekben kötelező részvétel Mesterházy nyugdíjastalálkozóin.
Persze, lehetne osztályozni a tanárokat.
De ugyanúgy, vagy még ugyabbul, a közgazdászokat, informatikusokat, filozófusokat stb.
Tanárok, orvosok társadalmilag nagyon hasznos munkát végeznek, mégis gyengén fizetettek. Tanárok elhagyják a pályát, orvosok külföldre mennek.
Osztályozzuk most inkább a politikát, szavazzunk magunknak egy józanabb garnitúrát, és lépésről lépésre változtassuk meg a rendet.
Hosszú munka ez, nem egy egyszerű kiszavazósdi.