„Holnapra megforgatjuk az egész világot”
Németh Zsolt szerint Lengyelország és Románia kész az együttműködésre. Szerinte »az észak-déli infrastrukturális korridor kialakítása immáron megkerülhetetlen feladat. Ehhez Romániára és Lengyelországra is nagy szükségünk van, és bízom benne, hogy ez több országra is kiterjed, hiszen nem lehet megkerülni Szlovákiát. Ugyanígy fontos számunkra a horvátországi LNG terminál, a lengyel–cseh–magyar és a román–magyar gázvezetékek összekapcsolása, a Mol által kidolgozott Newnets program, és a Nabucco vezeték.« Az mind nagyon szép, hogy Magyarországnak szüksége van Lengyelországra és Horvátországra, a kérdés csak az, hogy a többi közép-európai országnak szüksége van-e Magyarországra. Mindkét politikus úgy viselkedik, mintha Magyarország lenne a világ közepe, és politikusainál lenne a bölcsek köve. Ők majd megmagyarázzák a többi közép-európai ország vezetőinek, hogy az Unión belül óriási szükség van egy külön észak-déli tengelyre, és hogy tanulják meg végre, ők azok, akik megmenthetik Európát saját magától és Oroszországtól. És a nagy varázsló, akit Orbán Viktornak hívnak, majd ott áll a varázspálcájával, és megteremti végre a tökéletes Európát. Az ő Európája nem a német modellre épül majd, hanem a magyarra, úgy, ahogy azt a szovjet-korszak idején tanultunk. Elképesztő!
Az utóbbi napokban Európa talán ráébredt arra, hogy közös valuta közös központi bank nélkül maga a képtelenség. Az a helyzet, ami Portugáliában, Írországban, Görögországban és Spanyolországban történt, rávilágíthatott arra, ha eddig nem tudták volna, hogy ez így nem mehet tovább. De nem Orbán közép-európai fejlesztési bankjára van szükség, hanem egy európai uniós központi bankra.”
- Galamus-csoport Balogh S. Éva: „Holnapra megforgatjuk az egész világot”
RSS






Kommentek:
Ebből az igen kis nüansznyi dologról a cikk író megfeledkezik.
Arról is, hogy a hasonló szituációban lévő államok érdekei megegyeznek(volt keleti-blokk). EU-n belül is létezik közös érdek képviselet, nem csak a tövig benyalunk Moszkvának, akarom mondani Brüsszelnek elv főleg, hogy van választási lehetőségünk.
Hiába, egyszerűek ezek mind, mint a százas szög.
És már megint merjünk kicsik lenni... Bár ezt már megmondta a lepedőakrobata Laci bácsi is.
A baj az, hogy a visegrádi 4-ek együttműködésének álma nem újkeletű, már Antall alatt elkezdődött egy szorosabb politikai-gazdasági szervezet kiépítése közép-kelet-európában, amitől a nyugat igencsak megrémült, mivel egy sikeres szövetség esetén ha nem is vetélytársa, mindenesetre egy új, meghatározó gazdasági egység jelenhetett volna meg Európában. Márpedig ez, a "nyugati" befektetőknek érthető okoból nem volt ínyükre, nem tudták volna kényükre-kedvükre irányítani, megszabni a volt komcsi országok gazdaságát.
Tehát, szerintem ez egy hasznos, jó dolog lehetett volna.
Lehetne is, nagyon helyes, hogy a Fidesz ez irányba mozdul el.
Bajnak, nagyon nagy bajnak csak azt tartom, hogy a visegrádi 4-ek együttműködését pont az Orbán-kormány rúgta fel (tessék utána olvasni), valójában ez az együttműködési struktúra rajtuk bukott el (érthető okokból, az akkor jól prosperáló magyar gazdaságot nem akarta Orbán csatasorba állítani egy közép-kelet-európai szövetség érdekében, most, hogy szarban vagyunk, most bezzeg kellene neki, de erre szerintem most pont, hogy a csehek-szlovákok-lengyelek fognak beinteni neki. Nagy hiba volt ez Viktor, mertél nagy lenni, de több racionális gazdasági alázat kellett volna akkor, most már baszhatod.)
Ezt a "Galamus Csoport" nevű társaságot talán hanyagolni kéne.
Üdvözlettel.
Ki ez a jobb sorsra érdemes idős hölgy? :)
+ ez a drágajó Andrassew...
inkább no comment...
Minden valódi, minőségi értelmiségi baloldali és liberális. Szerintük. Szerintem meg, ha nem nyomatnák a politikai maffiájukat, mint értelmiségiek munkát sem találnának a szakmájukban. Hja persze ezért muszáj (a jövedelemért, pozícióért) minden szakmai baromságot is elmondani ...
röviden szupernagyi (metanol hajtással ) belök két három felest , megigazgatja a szemüvegét, fókuszál a kérdésre és durrant 1 olyan orbánosat hogy lehullik a cserép a fidesz székházról
aztán balra vagy jobbra tetszenek forgatni néni ? már csakhogy a napkeltét akkor nyugatról vagy keletről várjuk e ... nekem valamiért kelet a gyanúsabb
...még olvasni is tereh...
...hát micsoda önromboló lehetett megírni
"..egy pozitív van a hölgyben, ő egy igazi MILF!"
Aláírás: Kovács László
nem azért nem kellettünk a V4-nek, mert beléptünk a NATO-ba (ez már csak azért is baromság, mert a V4 nem katonai összefogás volt...), hanem Magyarország finoman szólva elvesztette a szalonképességét a szoclib kormányok miatt
Fidesz-kormány esetén az elpártolt barátok vissza fognak jönni
("Az utóbbi napokban Európa talán ráébredt arra, hogy közös valuta közös központi bank nélkül maga a képtelenség. ")
El tetszett felejteni, hogy az említett országok kishazánk hátán másztak fel oda, ahol most vannak. Valamint azt is, hogy ha következetes politikával tovább vitték volna a dolgokat 2002 után, most nem itt tartanánk. (8 év elpazarlása!) Nem csak OV. véleménye, hogy szükség van ezen együttműködésre, de ha kinyitná a szemét és körülnézne, azt is észrevenné ami elég világos - mi a nyugatnak csak akkor kellünk, ha van valamink amit el lehet venni. Lásd: piacaink, kereskedelmünk, képzett orvosaink, földünk, stb. A velünk nagyjából egy szinten álló -bár ezt a mai helyzetben nemigen lehet már mondani, mert a béka hátsó fertálya alatt vagyunk - a nevezett országokkal összekapaszkodva és érdekeinket összehangolva közösen lehet halvány reményünk kikecmeregni ebből a gödörből, ahová nagyrabecsült elvtársai taszajtottak bennünket. Az európai uniós központi bank lenne Ön szerint, amely kezét-lábát összetörve sietne a "szegény rokonok" segítségére? Ugye nem mondja komolyan kedves Éva!
Mindenesetre, 10 évvel ezelőtt, mikor Orbán hazavágta ezt az egész együttműködést, őrjöngtem, most miért kellet ezt elkúrni.
Ha nem is reális, de alternatíva lett volna az EU-val szemben, szerintem jobban is pörgött volna valamennyi ország gazdasága, plusz nem lapátolják ki nyugatra a pénzt az országból.
De nekünk gorenje kellett meg vákumos KV, de azonnal.
Csak szólok, a többieké jól pörgött. 2004 óta az EU 15-ök 8%-ot fejlődtek, mi 9,9%-et, Lengyelország 26%, Szlovákiát le sem merem írni. Egyedül nálunk állt meg a felzárkózás.
Azóta elkúrták a pörgést nálunk, a többiek meg nem.
Mit nem lehet ezen érteni?
Ha Orbán marad és kiáll a visegrádi együttműködés mellett, mindenkinek jobban menne.
De ha marad a visegrádi szövetség, mi akkor is elkúrjuk.
Nem, szerintem nincs összefüggés a kettő között, hovatovább 2008 őszétől kezdve kifejezetten hátrányos volt a többi ország valutájának, hogy velünk együtt egy kalap alatt emlegették őket. Ha még akkorra lett volna valami ebből, akkor a többiek rúgták volna fel.
Azt kéne megérteni, hogy a szövetség fel lett rúgva, de nem volt jelentősége. Jelentősége annak volt, hogy 2002-től az MSZP kormányzott, már ha ezt kormányzásnak lehet nevezni.
Ez egy amerikai vénlány, aki 56-ban elhagyta az országot, azóta kintről okoskodik. Egy huszadrangú egyetem volt tanársegéd, fő műve a basset hound kutyák története Amerikában. Most nincs jobb dolga, mint kintről észt osztani. Fogalma sincsen nemhogy Magyarországról, de Európáról sem. Nem kell komolyan venni.
Bejelentkezés